<p>Elárverezik James Bond 1964-es Aston Martinját: az aukciósház által csak a "világ leghíresebb autójaként" emlegetett járműért a várakozások szerint akár ötmillió fontot - 1,66 milliárd forintot - is megadhatnak.</p>
Elárverezik James Bond híres Aston Martinját
Ez az első alkalom, hogy az ezüstszínű DB5 modell széles körben elérhetővé válik. Az RM Auctions kínálatában szereplő négykerekű az első Bond-filmeknél használt két Aston Martin közül az egyetlen még megmaradt darab. A közönség Sean Conneryvel a kormány mögött láthatta a járgányt a Goldfinger és a Tűzgolyó című kémkalandokban.
Az október 27-én árverésre kerülő kocsi teljes "Q-felszereléssel" várja új gazdáját. Q, a brit titkosszolgálat technikai fejlesztéseiért felelős részlegének filmbeli feje gépfegyverrel, golyóálló páncéllal, nyomkövetővel, eltolható tetővel, szögszóróval, olajfúvóval és füstüveggel szerelte fel Bond parancsnok luxusautóját. A film kedvéért beépített kütyük közül sok valódi, a gépfegyverek természetesen nem.
Az autót Jerry Lee amerikai rádiómágnás adja el. Ő 1969-ben 12 ezer dollárért tett szert közvetlenül a gyártótól a híres kocsira, amelyet az utóbbi negyven évben alig lehetett látni. Lee jótékony célokra fordítja az eladásból befolyó összeget.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.