Einstein levele 8000 fontot is érhet

Az istenhit „gyerekes babona“ – írta egy eddig ismeretlen, árverésre került levelében Albert Einstein.
A relativitás elméletének atyja, akinek 1954.

Az istenhit „gyerekes babona“ – írta egy eddig ismeretlen, árverésre került levelében Albert Einstein.

A relativitás elméletének atyja, akinek 1954. január 2-án Eric Gutkind filozófushoz írt levelét tegnap bocsátották aukcióra a londoni Bloomsbury házban, kifejti: „Az Isten szó számomra nem más, mint az emberi gyarlóságok kifejeződése és terméke, a Biblia pedig kétségkívül tiszteletre méltó, ám primitív, ráadásul elég gyerekes legendák gyűjteménye“.

A német nyelven, kézzel írt levél több mint 50 évig egy magángyűjtő tulajdonában volt. A The Guardian című brit napilap szerint akár 8000 fontot is adhatnak érte az árverésen.

Einstein a levélben arról is írt, hogy számára a zsidóság nem kiválasztott nép, a zsidó vallás pedig ugyanúgy, mint a többi vallás, a „leggyermekibb babonák megtestesítője“. A zsidó, de nem hívő szülőktől származó, ám egy időben katolikus elemi iskolába járó tudós elismerte, hogy különleges vonzalmat érez hittársai iránt, de nem tesz semmilyen különbséget zsidók és nem zsidók között.

A világhírű fizikusnak a vallásról vallott nézeteit korábban kétértelműnek tekintették. Sokféleképpen magyarázták például azt a kijelentését, mely szerint „a tudomány sántít a vallás nélkül, a vallás pedig vak a tudomány nélkül“. Ugyancsak ő jelentette ki az univerzum építkezésének racionalitása kapcsán, hogy „Isten nem szerencsejátékos“. Többször kifejtette, hogy „szeretné megtapasztalni a világegyetemet, mint egy egységes kozmikus egészet“, és életében mindig elutasította, hogy harcos ateisták kisajátítsák őt maguknak: irritálta ugyanis a belőlük hiányzó alázat, valamint az, hogy képtelenek megérteni a világ örök misztériumát.

Rupert Powell, a Bloomsbury ház igazgatója szerint azonban ez a levél, amely alig egy évvel Einstein halála előtt íródott, „egy?értelművé“ teszi a valláshoz való viszonyát. John Brooke oxfordi professzor viszont úgy vélekedik, a levél inkább azt bizonyítja, hogy Einstein nem volt hagyományos értelemben vett istenhívő, de ateista sem, és ahogyan számos más, múltbeli nagy tudós, nem volt e téren következetes élete különböző periódusaiban.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?