Egy pillanat, amelyért megérte

„Német időkben”, 1938-ban német apja nehezen fogadja el, hogy cseh férfihoz köti az életét. Testvére, aki náciként az ukrajnai frontot is megjárja, a nászünnepélyt is megzavarja, hogy kifejezze nemtetszését a férjválasztás miatt. „Cseh időkben”, 1945-ben a csehek részéről éri bántás: Németországba akarják kitelepíteni. Elűzni a hazájából, cseh férje mellől.

Németként és feleségként is kemény drámákat kell megélnie. Ám benne – bármilyen „idők” járnak is – az apja és a testvére iránti szeretetet, illetve a cseh férje iránt érzett szerelmet semmilyen erők, semmilyen bántás és erőszak, a kitelepítés fenyegetettsége sem tudja megváltoztatni, gyengíteni vagy kiölni. Bár nehezen viseli, hogy magánéleti kapcsolataiban is viszályt szít a politikai ideológia, az ő érzelmeit nem befolyásolja: sem az apjától, sem a testvérétől, sem a férjétől nem fordul el. Nem fordít hátat senkinek azért, mert egy adott időben előnyösebb csehnek vagy németnek lenni. Szeretetében nem tántorítják el az eszmék. A bántásokon felülemelkedik és megbocsát. De szerelme arra ösztönzi, hogy szembeszálljon az elvakult gyűlölettel. Megszökik a szudétanémetek Németország felé irányított menetéből. Szíve visszafelé vezérli a szudétanémet vidékre, a férjével közös otthonukba. Agnest Kerekes Vica alakítja, súlyos drámai pillanatokat teremtve.

Miként éli meg, hogy útjára indult az új filmje?
Kavargó érzelmekkel, nagyon nehezen, mivel egy hosszú fejezetnek, négyéves munkának érkeztünk a végére. Ahogy néztem a bemutatón a filmet, leperegtek előttem a forgatás négy évének eseményei, a teljes időszak, amíg együtt élhettem a készülő alkotással. Nagy adag nosztalgia van bennem, s egy kicsit fáj, hogy véget ért az a történet, amely az alkotás folyamatát jelenti. Viszont elkezdődött egy másik: egy érzelmekkel teli drámai film elindulása a közönség felé.

Azért is nehéz a bemutató pillanata, mivel négy év hosszú idő, s nehezebb az elszakadás, mint amikor pár hónapig forgatunk csupán. Itt az első év után reménykedhettem, hogy továbbéljük ezt a filmre írt történelmi sorscsapást, a benne megfogalmazott kegyetlenül nehéz egyéni sorsunkat, s ott maradunk színészek egymásnak a történettel, a történetből fakadó élményekkel, azzal a sok pozitívummal, amit kaptunk, kaptam ettől a filmtől. Közelebb hozott azzal a szenvedéssel teli korhoz, amelynek a színészi megélése számtalan kérdést felvetett bennem. Például, hogy amiként Agnes kész rá, én az életemet tudnám-e adni az emberekért, akiket szeretek. S azzal is sokszor szembesített a forgatás, hogy esetenként mennyire önzőek tudunk lenni. Én is az vagyok, amikor csak azt figyelem, hogy én, én, én… és nem azt, hogy a másiknak legyen jó, mert fontosabb ő, mint én. A jellemek és az emberi viszonyok próbájáról nagyon sokat elmond ez a film.
A teljes interjút a szombati Új Szó Szombati vendég című rovatában olvashatják!