<p>Egyik kollégám érdekes számtani művelettel jellemezte az új BMW ötöst, mondván: ennél a járgánynál érvényes, hogy 7+3=5. Ezért az összeadásért vélhetőlegnem dicsérték volna meg az iskolában, viszont az új generációs ötösnél mindenképp igaznak bizonyult. Az előző „ötösök” tulajdonosai bizony elbizonytalanodhattak, miután meglátták a sorozatban hatodik generációt, amely ismét egy lépéssel közelebb került a tökélyhez.</p>
Egy Nagy Testvérrel rukkolt elő a müncheni BMW
Már tavaly decemberben, az új ötös világpremierjén érezni lehetett, hogy a német gyártó valami nagyot alkotott. A sok dicséret és a „korunk legjobb autója” típusú kijelentések után már őszintén szólva kíváncsi voltam arra, mi ebből az igazság.
Míg Münchenben csak nézegetni, megérinteni lehetett, Valenciában egy-két körre is ki lehetett próbálni, de igazán élvezni csak Pozsonyban volt alkalmunk. S mi újat hozott a BMW? Motorban, technológiában és dizájnban egyaránt nagyot alkotott.
Pofonegyszerű kezelés
Az autó karosszériájának jelentős része alumíniumból készült, amit elsősorban az ajtók nyitásakor és zárásakor fognak igazán értékelni. A belső tér nagyon elegáns, a műszerfal sem zavaró a sok vezérlési gomb miatt. Így nem tart sokáig, míg a volán mögött megtalálják az ideális helyzetet. Rövid tanulmányozás után tán csukott szemmel is irányítani tudnák ezt az autót.
S ez közel sem elhanyagolható szempont, különösen akkor, ha belegondolunk, mennyi bonyolult műszaki berendezés található a kocsiban. A vezérlési gombokon feltüntetett jelek, vagy számok még olyankor is jól olvashatóak, ha oldalról nap világít be a műszerfalra. Az iDrive tekerőgomb kézre áll, körülbelül félóra alatt automatikussá válik a kezelése, bár szerintem az érintőképernyős rendszer valamivel kényelmesebb. Leginkább az úticél megadásánál körülményes a tárcsázós telefonra emlékeztető betűskála, amin hosszadalmas pörgettyűzéssel lehet megadni a várost, utcanevet. A hifit viszont logikusan, gyorsan lehet kezelni – ehhez ideális eszköz ez a tekergető.
Tágasabb a korlátozott tér
A navigáció – ha már beállították – viszont zseniális, elképesztően nagy képernyőn mutatja az irányt, sőt a rendszer azt is lehetővé teszi, hogy az épületeket 3D kivitelezésben nézzék. A felszerelés standard velejárója a kétzónás légkondicionáló, vagy az esőszenzor. Ami viszont meglepő, hogy az autóban aránylag kevés a rakodótér, különböző apróságok, például a mobiltelefon elhelyezésére. Az ajtó oldalán elkülönített rekeszbe csak nagy erőfeszítéssel sikerült begyömöszölni egy kis, félliteres műanyag flakont, a sofőr könyöktartója alatt kialakított rekesz méretétől sem ájultam el.
A belső tér kialakításához használt anyagok viszont standard módon nagyon jó minőségűek, ezen a téren semmi kivetnivalóm nem lehet. A hátsó üléseken az előző generációhoz képest több hely van a fejnek, s a lábnak is, bár ez a hely továbbra is csak átlagosnak minősíthető. Acsomagteret 20 literrel növelték 520 literre, ami így is csak a kategória átlagához tartozik.
Dízelmeghajtás
A hathengeres dízel erőforrás 180 kW teljesítménnyel bír s már első próbára tanúsítja, hogy a gyártónak ezzel a motorral nagy ambíciói vannak. Ha az autóban ülnek, átlagos fordulatszámnál alig van esélyük kideríteni, benzin, vagy dízel motor hajtja-e a kocsit.
A dízel erőforrás a klasszikus berregéssel csak a gázpedál erőteljesebb letaposása után ad magáról életjelet. A gyorsulás dinamikája is nagyon jó benyomást kelthet a sofőrben. A környezetbarát sofőrök ráadásul ehhez a változathoz megvehetik a Blue Performance csomagot, amely nagy tartalékkal már az Euro6 károsanyagkibocsátási normát is teljesíti.
A gyártó rendkívül kellemes, 6,2 liter/100km fogyasztást ad meg az „átlagos fogyasztás” kategóriában. Gyakorlati tapasztalatunk körülbelül két literrel több volt.
Az autó egyik „roossz” tulajdonsága, hogy autópályán, de országúton is nagyon gyorsan megfeledkeznek arról, milyen gyorsasággal haladnak. Az ideális sebességnek rövidesen a 160-180 km/órát fogják tartani, amiért ha bemérik, akár 260 eurós bírságot is kaphatnak. A sztrádákon engedélyezett 130 km/óra ennél a kocsinál olyan, mintha három szamár húzná.
Vissza a számtani művelethez
Mit akar jelenteni a teszt elején emlegetett furcsa összeadás? A válasz: az ötös ugyanis nem más, mint a hetes és a hármas tulajdonságainak ötvözete. A nagyobb testvéréből a luxus kivitelezést vette át, a hármasból pedig az agilitást. Ennek köszönhetően az ötös legújabb generációja ismét kicsit távolabb került a konkurenciától. A járgány stabilabb, jobban fekszik az úton.
Viszont ahhoz sem fér kétség, hogy az ötös jobban szereti a nyugat-európai, leginkább a németországi utakat, ahol még sebességkorlátozás sincs. A keleteurópai utakkal még valahogy nem sikerült megbarátkoznia, az utak gyakori egyenetlenségét a vártnál jobban lehet érezni az autóban.
Biztonság és technológia
Aki azt gondolná, hogy egy ilyen limuzinnal nehéz a parkolás, az nagyon téved. Ha egy olyan járgányban ülnek, amelyet szó szerint körbevesznek a kamerák, pofonegyszerűen beparkolnak, még a legszűkebb helyre is. Tolatáskor a műszerfalon található kijelzőn madártávlatból jelenik meg az autó, s a négy kamerának köszönhetően tökéletesen látják, mi történik az autó körül. A Big Brother rendszerért 1930 eurót kell fizetni.
A biztonsághoz hihetetlenül hozzájárul a Night Vision rendszer is, amely 150 méteres távolságban is felismeri éjjel az út szélén motoszkáló embereket, és állatokat. A rendszert többször is kipróbáltuk sötétedés után, s minden alkalommal két-három gyalogosra már akkor figyelmeztetett az érzékelő, amikor szabad szemmel még nem is láttuk. A rendszer ára 2000 euró.
Az ötös sok mindent átvett a magasabb kategóriájú hetestől, de a hármashoz hűen sokkal kezelhetőbb, jobban irányítható. Néhány hiányosság ellenére, amelyekről jelentős mértékben a szlovákiai utak is tehetnek, viszont egy rendkívül megbízható autó.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.