Egy darab fekete lágerkenyér Nagy Marci ereklyéje

Tíz centit nőtt, mióta a „Sorstalanságot” forgatni kezdték. – Már majdnem felnőtt! – mondja anyukája nevetve. Apuka is bólogat. Hát igen, pedig csak most fejezi be a hetedik osztályt. Méghozzá „pótvizsgán”, mert a második félévet magántanulóként és részben Köves Gyuriként a kamera előtt töltötte, megelevenítve Kertész Imre regényének főhősét. A vizsgaidőszakban sem ért rá.

Először úgy volt, hogy Nagy Marcell a hetedik osztály első félévében lesz magántanuló. De késve indult be a film, csak decemberben álltak össze egy hét forgatásra, aztán jött a karácsonyi szünet, majd januárban néhány hét munka. ĺgy az első félévet kevés iskolai hiányzással mégis teljesíthette. Azután jött a hosszú leállás, mindenféle izgalmakkal.

– A három hónapos forgatási szünet alatt egyetlen percig sem hittem, hogy nem fejezzük be a Sorstalanságot – emlékezik. Koltai Lajos tartotta benne a lelket. Különleges lelki kapcsolat alakult ki kettejük között. Már első találkozásukról is úgy beszél Marci, hogy a rendezőnek megnyugtató kisugárzását érezte, ami aztán a forgatáson nagy biztonságot jelentett. Persze szorongott ő nem egy jelenetnél, például annál, amikor a történetbeli Citrom Bandi – a fiú lágertársa – rákiabál, miért nem fürdik meg. Vagy amikor búcsúzik filmbeli, munkaszolgálatra induló apjától.

– Sírnom kellett. Ezt többször fölvettük, és kétszer igazából sírtam is.

Egy másik helyzetben pofont kap. Az sem ment könnyen elsőre, és kétszer-háromszor ugyancsak „igazira” izmosodott a legyintés. Nem kellett tettetnie, hogy eldől a sárba.

– Sajnos, nem érzem sikerültnek minden jelenetemet. Három olyat említhetnék, amelyet jobban is megcsinálhattam volna – mondja némi szomorúsággal a szemében, de aztán abban maradunk, hogy nem megyünk bele ilyen részletekbe. Erről döntsön a néző, a rendező amúgy sem osztja Marci aggályait. Koltai kedvenc jelenetét viszont elárulja, mert szerinte is remekül sikerült: Köves Gyurit félholtan húzzák kordén, és hirtelen répaleves illatát érzi a levegőben. Visszatér belé az élet.

Marci családjában a felmenőket nem érintette a holokauszt. Szülei korábban olvasták Kertész Sorstalanságát, tudták, fiuk mire vállalkozik. Ő a színészválogatás idején vette kézbe a regényt, aztán letöltötte az internetről a forgatókönyvet is. Az előbbivel nehezebben boldogult, mint az utóbbival. Úgy látja, Köves Gyuri hiszékeny volt és naiv, jóhiszeműen szemlélődve került bele az akkori borzalmakba. Szerinte a mai gyerekek eleve gyanakvóbbak egymás és a felnőttek iránt, és ez nagy különbség.

Sokáig titkolták előtte, hogy ő lesz a regényhős megszemélyesítője. Volt már statiszta reklámfilmekben, videoklippekben, Földessy Margit kreatív stúdiójába is jár. Szerepet kapott az olasz Pál utcai fiúkban is, a grundjelenetre kijött a főszereplőt kereső Koltai. Marcit harmadikként nézte meg. Utána még több száz fiúval találkozott, aztán egyre szűkült a kör: már csak tízen voltak, már csak ötený Tavaly június 6-án dőlt el, hogy Marci a kiválasztott, de ő csak november végén tudta meg. Addig különös dolgok történtek: szülei arra kérték, ne menjen a napra, meg vigyázzon, nehogy eltörjön keze-lába – de hát a kosárlabda a mindene, attól különösebben nem óvták eddig! Sportos a család, édesanyja hosszútávfutó, sokszoros magyar bajnok. Marci érezte, itt valami titok lappang. Aztán kiderült minden.

– Most már örülök, hogy volt az a három hónapos szünet, mert így jobban el tudtam játszani a szerepet – morfondíroz. Nemcsak az idő telt, ő is érett közben. Ma már jobban átérzi, miről szól a történet, de sokat kapott a filmtől is. Felnőttek barátságát: Koltaiét – akinek elviszi azokat a fotókat, amelyeket a forgatás során készített, és akitől egy digitális fényképezőgépet kapott ajándékba –, aztán jeles színészekét és különösen Pados Gyuláét. A produkció operatőre egy nagy művészettörténet-könyvvel ajándékozta meg, ami nagyon megnyerte tetszését. Jó alap a későbbiekhez, ugyanis operatőr szeretne lenni. Ez most már minden vágya.

Otthoni szobája is átalakul, egyre több helyet kapnak benne a Sorstalanság-film „ereklyéi”: darabka fekete lágerkenyér (igazi sütés!), parkettacsík Köves Gyuriék díszletlakásából, műjég, amin feküdnie kellett, és hasonlók.

Egyelőre vizsgát tesz a hetedikből, ősztől nyolcadik osztályos tanuló. De más kapuk is kinyíltak előtte.

A vágási munkálatoknál tartanak

Mivel a Sorstalanság operatőre, Pados Gyula már a következő filmjén (Állítsátok meg Terézanyut!) dolgozik, a film utolsó forgatási hetében Koltai Lajos a rendezői székből a kamera mögé állt. Ez azonban nem okozott gondot az Oscar-díjas operatőrnek. A Nobel-díjas Kertész Imre regényéből készülő film forgatása befejeződött, már a vágásnál tartanak a szakemberek. Mára elkészült a zene is, amelyet az ugyancsak Oscar-díjas Ennio Morricone komponált. A film rendezőjének állítása szerint még nem döntötték el, hogy idén bemutatják-e az alkotást. Ezzel kapcsolatban szóba került egy jövő februári világpremier a berlini filmfesztiválon is. (sr)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?