Ég a Hortobágyi Nemzeti Park

<p>Csaknem ezer hektárnyi terület égett le a Hortobágyi Nemzeti Parkban kitört tűzben. A csütörtökön délelőtt keletkezett tűz oltásán egész éjjel dolgoztak a tűzoltók, pénteken kora reggel két honvédségi helikopter is érkezett a helyszínre, hogy bekapcsolódjon az oltásba - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság helyettes szóvivője pénteken hajnalban az MTI-vel.&nbsp;</p>

Mukics Dániel elmondta, hogy az aljnövényzet kapott lángra csütörtökön délelőtt. Azóta mintegy ezer hektárnyi növényzet már leégett a nádas, füves területen, és összesen több mint ezer hektár van veszélyben. Lakott területet azonban nem veszélyeztet a tűz. Mintegy hatszáz szarvasmarhát biztonságos helyre tereltek. 

A tűz oltását nehezíti, hogy a terület egy része mocsaras, lápos, egyes részeket egyáltalán nem lehet megközelíteni. Ezért pénteken kora reggel két honvédségi helikopter is bekapcsolódik a tűzoltásba. Ezek egyenként 3 ezer liter víz szállítására alkalmasak, és felülről végzik majd az oltást. 

A tűz oltásában 9 járművel mintegy 40 tűzoltó vesz részt Tiszafüredről, Karcagról, Püspökladányból, Mezőkövesdről, Hajdúszoboszlóról és Debrecenből. A tűzoltók folyamatos kapcsolatban vannak a nemzeti park igazgatóságával, a mezőőri szolgálattal és a honvédséggel - mondta a helyettes szóvivő.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?