Edinburgh, 2005. október 15–16.

Szombaton a már meglévő könyvek mellé még hiányoztak a játékok, így a közeli kis ajándékboltba indultunk választani valamit a fiúknak. Ez a kis bolt egy igazi kincsestár. Megvallom, én is szívesen járok ide, bár tudom, hogy üres kézzel sosem távozhatunk, a gyerekek minden alkalommal találnak valami jópofa dolgot, amire mindenképpen szükségük van. Születésnapi ünnepségre készülünk, az iskolával ugyanis ősszel megkezdődik a születésnapi partyk sorozata is, aminek se vége, se hossza. Most két kisfiútól kaptunk meghívást. Lewis és Harris testvérek. Itt a gyerekpartyk pontos forgatókönyv szerint zajlanak. A szülők megveszik a Party Shopban az előre nyomtatott meghívókat, a szalvétákat, tányérokat, poharakat és a party-bag elnevezésű kis műanyag táskákat, melyben az ünnepségen részt vevő gyerekek apró játékokat, egy kis édességet és a születésnapi torta darabkáját kapják útravalóul. A Bonnyrigg nevű városrész szabadidőközpontjában került sor az eseményre déli 12-től 2 óráig. Szinte minden szabadidőközpontban, így itt is kibérelhető a játékterem, amit errefelé puha játékteremnek hívnak, mivel párnákkal és matracokkal, puha kis labdákkal van berendezve, ahol a gyerekeknek nem történhet semmi bajuk. Az ajándékátadás után ide vonult az ünneplő sereg. Húsz kisfiú és két kislány. A lányok pár percen belül kimenekültek a helyszínről, és inkább a szülőkkel kávéztak az előtérben, a fiúk pedig vad játékba kezdtek, és mérhetetlenül jól érezték magukat... Egy óra elteltével következett a másik teremben a frissítő, itt a gyerekek egy kicsit megnyugodtak, ezután még maradt fél óra a további ugrálásra egy felfújt óriásmatracon. Ezt már csak a kis táskák szétosztása követte, végül mindenki elégedetten távozott. A születésnapi ünnepségeken a gyerekek nem igazán játszanak egymással, tulajdonképpen nem is nagyon fontos, ismerik-e egymást. Lehetnének ott idegen gyerekek is, nem hiszem, hogy feltűnne az ünnepeltnek. Hát ilyenek errefelé a gyerekepartyk.

Nem messze voltunk a kertünktől, így megálltunk egy kis őszi betakarításra, az ágyások már a kiérdemelt pihenőt élvezik, csak a póréhagyma, a cékla és a kelbimbó, no meg némi petrezselyem foglalja a földsávokat. Szép őszi nap volt, a kert minden színben pompázott, öröm volt sétálni és tenni-venni benne. Hazafelé menet megálltunk ismerőseinknél, egy kis krumplit, póréhagymát, óriás méretű zöldbabot és egy csokor zöldpetrezselymet csomagoltunk nekik egy szatyorba. Éppen uzsonnára érkeztünk, az asztalon a legutóbbi látogatójuktól kapott házi szalonna volt felszeletelve vöröshagymával és omlós fehér kenyérrel. A nem húsevők csalódottságát látva a háziasszony nagyon ízletes lazacot kínált a szalonna helyett. A tenyésztett lazactól ízben és színben is különbözött ez a hal, melyet az egy hónappal ezelőtti, észak-skóciai halászhajón tett kirándulásán szerzett a házigazda. Nem maradtunk sokáig, aznapra a jó időnek is vége szakadt, s mire a fővárosba értünk már ömlött az eső.

Vasárnapra az itteni fogadott nagymamánktól, Joantól kaptunk még néhány hete meghívást, aki a Frederik utcai tradicionális anglikán egyház tagja. A Szent Vince-kápolnában ezen a vasárnapon a hálaadás ünnepén a termény megáldásának alkalmából az edinburghi püspök is részt vett a szertartáson. A feldíszített templomban lassan gyülekeztek a hívők. Mindenki kosarából, táskájából előkerült valami finomság. Mi majonézes krumplisalátát, itt élő szlovák barátnőnk pedig ehhez illő rántott húst készített, később az egész percek alatt elfogyott. A szertartás befejeztével az előre, negyven személyre terített asztalokhoz ültünk, ahol már várt az előétel és a finom bor. A teremben ünnepélyes volt a hangulat, az atya, aki több mint húsz éve vezeti ezt a gyülekezetet, meghatódva mondta el az étkezés előtti imát, és invitálta a résztvevőket az ebéd elfogyasztására. Finomabbnál finomabb sütemények zárták az ünnepi lakomát, és a kellemes, meghitt beszélgetés után már hazafelé menet tudatosítottuk csak, hogy több mint négy órát töltöttünk el a templomban, és a mi gyerekeink, bizony, még csak nem is rosszalkodtak...

Bolemant Éva párjával és két gyermekével február óta egy ideig Edinburgh, a skót főváros lakosa. A kisgyermekes családok mindennapjait élik, így ő ebből a szemszögből villantja meg előttünk a brit életforma sajátságos mozzanatait.