Depresszió és gyász

Mindenszentek és halottak napját mindenki máshogyan éli meg. Akiknek már meghalt közeli hozzátartozójuk, nehezebben viselik a magányt, közülük sokakat lelkileg nagyon megviseli a halottak napja, főleg ha a szeretett személy távozásától még csak rövid idő telt el. Ilyenkor hirtelen fájdalmas emlékek törhetnek felszínre – milyen sokáig kellett ápolni, gondoskodni, tehetetlenül kellett figyelni a szenvedését, a halálát, a temetését. Vagy olyan váratlanul távozott az élők sorából, hogy még nem is volt idő feldolgozni a tragédiát, s máris gyertyát gyújthatunk érte...

Hadas Katalin pszichológus szerint a gyász mindenki életében a legnagyobb krízis, mindig egyéni, és minél váratlanabb a veszteség, annál hosszabb lehet. Ha már azt hittük, túl vagyunk rajta, a temetőben állva, gyertyát gyújtva tudatosítjuk, hogy a szeretetett személy távozott az élők sorából. Sokakat ez a felismerés kimerít, és hirtelen nemcsak reménytelennek látják életüket, hanem fizikai rosszullét is jelentkezhet: gyengének érzik magukat, összeszorul a torkuk, összerándul a gyomruk, szívük olyan hevesen ver, hogy majd kiugrik, nem tudnak aludni, nincs étvágyuk. Egyesek kerülik a társaságot, nem érdekli őket semmi, magukba fordulnak, túlérzékenyekké válnak, felfoghatatlan álmaik vannak, magukban beszélnek.

„A gyász természetes reakció, a lélek így próbálja feldolgozni a fájdalmas veszteséget” – magyarázta Martina Vojtíšková pszichológus. A krízisközpontba, ahol dolgozik, gyakran érkeznek ellentmondásos érzésekkel küszködő ügyfelek: nyugtalanok, dühösek, bűntudatuk van, ürességet éreznek, tanácstalanok, apátiába esnek, kimerültek, kétségbeesettek, magányosak, sajnálják magukat, alsóbbrendűnek érzik magukat, gyűlöletet éreznek. „Ezek a gondolatok és érzések teljesen normálisak. Időről időre bárki kerülhet ilyen állapotba. Aki nem fojtja magába fájdalmát, egy idő után enyhülnek a tünetek, majd teljesen eltűnhetnek. Annak, aki elveszít egy közeli személyt, mindenképpen szüksége van valakire, akivel beszélgethet. Rendkívül fontos megosztani valakivel az érzéseinket és beszélni róluk. Aki pedig depresszióba esik, szakemberhez kell fordulnia, mert a depresszió amellett, hogy maga is komoly betegség, sok más, komolyabb betegséghez vezethet” – magyarázta Vojtíšková. (sza)

A depresszió leküzdése, a fájdalom feldolgozása

Lelki problémákkal napjainkban nemcsak pszichológushoz, hanem úgynevezett life coach-hoz, azaz életvezetési tanácsadóhoz is fordulhatunk. Denisa Nikolova szaktanácsadó szerint az alábbi 9 pontban foglalható össze, hogy az őszi ünnepekkor felszínre törő depressziót hogyan lehet leküzdeni, a szeretett személy elveszítése miatt érzett fájdalmat hogyan lehet könnyebben feldolgozni:

1. A gyász nem az elhunytnak, hanem a hozzátartozóknak fontos, a saját egyensúlyuk, lelki békéjük megtalálását szolgálja. A halál annak fáj, akinek meg kell birkózni a másik hiányával. Ilyenkor nem kell erősnek lenni, nyugodtan lehet sírni a fájdalmunkban, ez megnyugváshoz – és nem a felejtéshez – vezet. Halottak napján bármilyen apróság újraélesztheti a fájdalmas emlékeket – lehet az egy régi nóta, film, étel, könyv. Nem szabad bezárkózni, és nemcsak róla, hanem „vele” is lehet beszélgetni. Lehet, hogy egyirányúnak tűnik, mégis érezhetjük, a másik mit gondolna, mit mondana egy adott helyzetben.

2. Emlékezzünk, gyászoljunk közösen. A család és a barátok társaságában megértésre találhatunk, kibeszélhetjük érzéseinket, vagy csak együtt hallgathatunk zenét, megölelhetjük egymást, együtt lehetünk. Tudatosíthatjuk, hogy nem vagyunk egyedül, hogy ők is ugyanazt élik át.

3. Ne féljünk elfogadni a felkínált segítséget. A közvetlen környezetünk feltehetően igyekszik megkönnyíteni számunkra a helyzetet, például elkísérnek a temetőbe, ezekben a napokban nem hagynak egyedül. Ne utasítsunk el másokat!

4. Ne vádoljuk magunkat! A szeretett lény – különösen, ha már nincs többé – mindig tökéletesnek tűnik. Sokszor eszünkbe juthat, mi az, amit elrontottunk a kapcsolatunkban, amit már nincs lehetőség helyrehozni. Ha nem volt időnk elmondani valami fontosat, tegyük meg most! Engedjük ki ezeket a gondolatokat, és ne gyötörjük magunkat feleslegesen! Nyugtasson meg a tudat, hogy onnan, ahol ő van, pontosan érzi, amit gondolunk, és nem haragszik ránk, biztosan megbocsátott.

5. Alkossunk, tereljük el a gondolatainkat a fájdalomról, foglaljuk le magunkat! Akinek művészi hajlamai vannak, bánatát műalkotásokká alakíthatja: festhet, zenélhet, verset írhat, táncolhat – és ettől megkönnyebbül.

6. Menjünk a természetbe! Sétáljunk, figyeljük a madarakat, a levelek hullását. Az életben mindennek megvan a maga helye és ideje – ezt el kell fogadnunk, és engedjünk a lelkünkbe egy kis nyugalmat, merítsünk erőt a természetből!

7. Ezt érted teszem! Vagyis ha a szeretett személlyel voltak olyan közös terveink, melyeket nem sikerült megvalósítani, most próbáljuk meg egyedül véghezvinni, mondván: ezt érted, neked csinálom! Lépjünk tovább!

8. Látogassuk az elhunyt sírját! Nehéz kimenni a temetőbe és szembesülni azzal, hogy aki nemrég még itt tett-vett a lakásban, most már ott fekszik a sírkő alatt. A lelke ugyan bárhol, bármikor velünk lehet, ha rá gondolunk, mégis kell egy kézzel fogható hely, ahol meggyászolhatjuk a testet is, amiben „lakott”, amíg élt. Miközben rendezgetjük a virágokat a síron, és meggyújtunk egy mécsest, úgy érezhetjük, mintha kicsit újra együtt lennénk.

9. Válasszuk az életet! A fájdalmat nem szabad magunkba fojtani, de életünk hátralévő részét sem tölthetjük csak gyásszal. Minden halál részvétet kelt, és felébreszti bennünk a jót. A halál közelségére tudatosíthatjuk saját halandóságunkat és törékenységünket, fedezzük fel újra az életkedvünket! Ne szégyelljük, hogy ismét van kedvünk mosolyogni, nevetni, örülni, élvezni az életet! A szeretett személy sem akarná, hogy ezentúl csak szomorkodjunk. Segítsünk másoknak!