Dennis Lehane 1966-ban született Dorchesterben, Massachusets államban. Két diplomát is szerzett, és mindig is tisztában volt vele, hogy író akar lenni. Első regényeit az egyetemen írta, saját szórakoztatására, majd 1994-ben meg is jelent első könyve, A Drink Before the War címmel.
Dennis Lehane: Vihar-sziget
A történet 1954-ben játszódik, a Vihar-szigeten található Ashecliffe Elmegyógyintézetben, ahol a legveszélyesebb elmebetegeket kezelik és tartják fogva. Teddy Daniels és Chuck Aule szövetségi rendőrbírókat egy különleges esethez vezénylik ki: az éjjel folyamán nyomtalanul eltűnt az egyik beteg, a gyermekgyilkos Rachel Solando, holott a zárkája végig be volt zárva, a parányi ablakot rács védte, a cellától a kijáratig pedig négy ellenőrző ponton kellett volna áthaladnia. Az őrök esküsznek, hogy végig ott voltak a helyükön, tehát Rachel csakis egyetlen módon szabadulhatott volna ki: ha kámforrá válik. Teddy és Chuck viszont tudják, hogy valami hatalmas disznóságba keveredtek, amiben az orvosok, az ápolók, az őrök, mindenki benne van. Úgy tűnik, az igazság egyre inkább kicsúszik a markukból, hiszen mindenki ellenük dolgozik. A C részleget fegyveresek őrzik, és az elhagyatottnak látszó világítótornyot drótkerítés veszi körül. Vajon mi folyik a szigeten? Mi az, amit el akarnak titkolni a külvilág elől, s ami miatt a két nyomozót is fokozatosan az őrületbe próbálják kergetni? Kicsoda valójában a 67-es számú beteg, és ki az, aki rejtvényes üzeneteket hagy maga mögött? Miközben a szigeten pusztító erejű hurrikán tör ki, és már senki sem számít megbízhatónak, a feszültség egyre csak nő, míg végül már az olvasó sem érzi magát biztonságban. A történet csavaros krimiből átcsap dermesztő pszichothrillerré, s az őrület szaga szinte kiszivárog a lapok közül, a befejezés pedig pörölyként csapja mellbe az olvasót.
A könyv elején olvasható méltatások nem túloznak: amennyiben sikerül hajnal előtt befejeznünk a könyvet, garantáltan nem lesz kellemes az éjszakánk. Dennis Lehane mesterien képes forgatni a tollát, cselekményvezetése hihetetlenül profi, lélektana könyörtelen. A Vihar-szigetet csak az érett olvasóknak ajánlom, akik bírják a feszültséget: ők biztosan nem csalódnak majd ebben a lenyűgöző alkotásban!
(Agave Könyvek, 2004, 273. old., fordította: Totth Benedek)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.