Cigány varázslónők háborúskodása Romániában

A roma királykisasszony udvarhölgyeivelA szerző felvételeMivel cigányul nem tudok, talán sosem fogom eldönteni, hogy ezt a verset a kolozsvári magyar versmester vagy a nagyszebeni cigány királykisasszony csiszolta remekművé: „Hogyha elfelejtesz engem / Tanyát benned ördög verjen / Ha én neked már nem kellek / Azt kívánom, hogy gebedj meg / Ha a szívedből kivetnél / Pópa álljon a fejednél / Ha a szemed vetnéd másra / Üljön tort az apád háza / Ha a szívemet eldobnád / Hóttodba csókoljon anyád”.

Mi tagadás, soha nem hittem a varázslatban, az átkokban, a mágiában. Gyermekkoromban is kétkedéssel hallgattam az erről szóló meséket, pedig a Balkán, s benne Erdély is, bőven kínálta mindig a hinni akaróknak a jó és rossz varázslókról, jósasszonyokról, tündérekről, szellemekről, vámpírokról és prikolicsokról szóló mítoszokat.

Sorin mérnök, Kolozsváron él. Jó munkahelye volt, ahonnan azonban egyik napról a másikra menesztették. Vállalkozásba fogott, de a szükséges tapasztalat híján hamarosan belebukott, s az a kis pénze is odaveszett, amelyet korábban évek munkájából megtakarított. Sőt, háromezer dollárnyi adósságot halmozott fel. A harmincöt éves férfi mindenek tetejébe, éppen akkortájt szeretett bele egy jóval fiatalabb nőbe. Nem csoda tehát, hogy elkeseredett, s ezt családja is hamarosan észrevette. Jó szándékú felesége a magát a helyi lapokban és televíziókban agyba-főbe reklámozó cigány varázslónők egyikéhez fordult segítségért. Aki azonnal kiderítette: átok miatt megy Sorinnak rosszul az utóbbi időben, azt „mielőbb le kell venni róla”, ennek tarifája azonban fix, kétezer dollár, hiszen rengeteget kell dolgozni rajta. Tiszta vizű tó mellett kell reggel és este elmondani a varázsszavakat, s mivel „az átok nagyon erős”, a varázslónőnek segédvarázslóit is magával kell vinnie a vízpartra. Garantált viszont az eredmény.

Eredmény? Ki tudja, mit tesz majd a varázslónő Sorinnal? Luminita versét juttatta eszembe a történet: „Kárhozz örök kopaszságra / Ne maradjon fog a szádba / Légy hídvégen guggoló / Kunyeráló kolduló / De ha holmi kurva-féle / Jönne ki hozzád estére / Poklok pokla égessen meg / Ha neked már nem én kellek / Este mikor vennéd kézbe / Gitárodat a tűz égje / Szemedre boruljon hályog / Kapj fekete sárgaságot / Verjen kórság a tüdődből / Görnyedezve vért köhögj föl.” Úristen! Libabőrös lettem.

Sorin felesége beleegyezett a „kúrába”. A család újabb kétezer dollárral lett szegényebb, plusz kamatok, hiszen a pénzt uzsorásoktól kellett kölcsönvennie. Amikor a dolgot megtudta, a férfi majdnem agyvérzést kapott. Sorint végül barátai segítették ki, kamatmentes kölcsönt adtak neki, amiből kifizette az uzsorásokat, s munkahelyet is kapott az egyik ismerős vállalkozásánál. Nagy nehezen „lefejtette” a feleségről a varázslónőt, s most az adósságok kifizetéséért gürcöl. Csak a feleséget nem tudja már soha meggyőzni arról, hogy nem a varázslat „levételének” köszönhetően jutott újra munkahelyhez, s mondott le a szeretőről – panaszolja.

Vagy ki tudja? Olvashatta ő is a cigány herceglány versét? „Hogyha mással fekszel össze / Ránduljon a tested görcsbe / Szökjön ki a szíved is / Ne tudd az út merre visz / Száradjon le kezed lábad / Ne horgadjon föl a vágyad / Még a halál is űzzön el / Két lejt-érő tömjénfüsttel / Emberből légy nem-ember / Élve temessenek el / Csak én hozhassam meg álmod / S én űzhessem el az átkot”.

Persze a varázslónőknek sem könnyű. Sokat – akár havi húszmillió lejt (25 000 ezer korona) is – keresnek, de meg kell dolgozniuk érte. A helyzetüket a konkurencia szemmel látható növekedése is bonyolítja. Napjainkban a legnehezebb talán Bukarest és Jászvásár környékén a helyzet. Utóbbi helyen például több hete a varázslónők valóságos háborúskodása folyik. A vita tárgya, természetesen, a klientúra.

A jászvásári varázslónők úgy vélik, csakis ők képesek hathatósan elűzni a házasságokra, házasságon kívüli szerelmi kapcsolatokra, vállalkozásokra, családokra rátelepedett átkokat, a nem messze fekvő Ciurea és Grajduri faluban működő konkurencia ehhez távolról sem ért.

A jászvásári Nicolina negyedben tevékenykedő Magdalena is a konkurencia miatt dohog. – Havi hatmillió lejt (kb. 6600 korona) fizetek csak az újsághirdetésekre. Egy ott dolgozó fiú írja meg őket, mert én csak az ábécét ismerem. S akkor jönnek ezek a cuireai fehérnépek, és fényképes hirdetéseket jelentetnek meg, legutóbb színes fotóval. Muszáj volt a ráolvasáshoz folyamodnom: hogy hasadjon meg a szeme, s törjön le a keze annak, aki megírja nekik a hirdetéseiket!

A vita lényege az, hogy ki is rendelkezik a varázsláshoz, ráolvasáshoz és jósláshoz szükséges „erővel és kegyelemmel”. Cuirea és Grajduri cigány asszonyai azt állítják, egyedül ők örökölték ezeket még nomád őseiktől, akiknek hagyományait híven megőrizték. A jászvásáriak erre azonban azzal replikáznak, hogy vetélytársaik fekete mágiát praktizálnak, nem értenek a varázsláshoz, nincs erejük feloldani az átkokat, és ráadásul „műveletlenek” is.

– A jóslás és a ráolvasás olyan kegyelmek, amelyeket akárki nem kaphat meg. Mi őseinktől örököltük ezeket, s megőriztük a titkokat. Ezeknek a jászvásáriaknak csak a szájuk jár, a cigány hagyományokról is rég lemondtak. De megjelennek az újságokban és a tévében, s az emberek nem tudják, hogy amikor rájuk bízzák magukat, tulajdonképpen az ablakon dobják ki a pénzüket – magyarázza megfontoltan Tereza, Grajduri legidősebb jósnője.

Margareta jós- és varázslónő viszont, akinek „hivatala” Jászvásár központjában van, úgy véli, a vidéki ellenfelek tulajdonképpen átkokat vetnek az emberekre, házasságaikra és egyéb dolgaikra. – Ezt örökölték ők, a fekete mágiát! – szögezi le a cigány asszony, aki magát a moldvai varázslónők királynőjeként reklámozza. – Rengeteg a kliensem, nincs is időm velük foglalkozni.

Kuncsaft valóban van, hiszen Margareta és társai az emberi naivitással dolgoznak, amely a jelek szerint végtelen. S bár az embereknek sok a bajuk a nehéz helyzetben toporgó országban, egy kis varázslásra-jóslásra mindig akad pénz. Kit érdekel, hogy csak a kártyapakli „megnyitása” ötvenezer, egyetlen „varázslatfeltáró ülés” kétszázezer lej, s miután a varázslatokat feltárták, következik újabb milliókért a „gyógyítás”. Amely azért jóval drágább, mert „magasabb a munkadíj”, s mert a hozzávalókat – „harmathullás idején szedett füveket, gyökereket, köveket, egyebeket” – messze földről kell drága pénzen elhozatni.

A ciureaiak tagadják, hogy fekete mágiával is foglalkoznának. De lehet ezt tudni? Ha Luminita versét olvasom, határozottságom érezhetően lankad: „De ha hozzám jössz ki este / S ölelhetlek eszem-vesztve / Míg ló nyerít s valahol / Mély hangú furulya szól / Tépd le rólam hímezett / Királynői ingemet / És csókolj hogy csókod fájjon / Lohaszd le a forróságom / És én akkor majd meglátod / Elűzöm rólad az átkot / Messze futó vizek hátán / Gyorsan szálló szelek szárnyán / Kergetem majd messzire / El a világ végire”.

Lehet, hogy rajtam is átok ül? Nincs mese: a jövő héten felkeresem valamelyik varázslónőt.

Kolozsvár, 2003. augusztus