Gazdára talált a félmillió eurós nyeremény az oltási lottó második adásában

Covid-lottó

Péntekig 865 ezren regisztráltak az „Egészségesnek lenni nyerő” (Byť zdravý je výhra) című Covid-lottóra.

Miután a múlt heti adásban négy sorsolás is kudarcba fulladt, az e heti műsor első körében ötszázezer euró volt a tét. Annak ellenére, hogy a kisorsolt, Pozsonyban élő Manuela nem nézte a közvetítést, a jelszót tudta, így aztán végül ő nyerte a csillagászati összegű nyereményt.

A második kör győztese a varannói (Vranov nad Topľou) Tomáš lett, aki így százegyezer euróval lett gazdagabb. „A feleségem majdnem megfojtott az örömében” – nevettette meg a stúdió közönségét a nyertes. Elárulta, a nyereményét többek között a felvett kölcsönének törlesztésére szánja.

A harmadik körben a zsolnai Iván szelvényét húzták ki a stúdió közepén felállított üvegszekrényből, aki azonban nem válaszolt a hívásra, így végül „mindössze” ezer eurót nyert.

A negyedik körben kétszázezer euróért folyt a sorsolás, amelyet a pozsonyi Dávid tudhat magáénak. A pénzügyi elemzőként dolgozó férfi ugyan nem nézte az adást, a jelszót ennek ellenére is tudta, így fennakadás nélkül zsebelhette be nyereményét.

Az este utolsó szerencsése a nagyszombati Michaela lett, aki röviddel a kisorsolása után kapcsolta be a televízióját.

(mr, čas.sk)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?