Bulgárián csak Harry Potter varázslata segíthet?

II. Simeon excár miniszterelnöki beiktatásakor, 2001. július 24-én felesküszik a köztársasági alkotmányraFotó: Reuters Mielőtt bárki legyintene, s komolytalannak vélné a kérdésfelvetést, eláruljuk: a merész társítás Günter Verheugen nevéhez fűződik. Az Európai Bizottság bővítésért felelős biztosa ugyanis azt találta nemrég mondani: a bolgár vezetésnek minimum potteri varázslatra lesz szüksége ahhoz, hogy a balkáni állam 2004-ben beléphessen az EU-ba, amint azt az excár-kormányfő újabban hangoztatja. Mivel pedig Verheugen nem áll tréfás ember hírében, a derék eurodiplomata szavait kéretik komolyan venni!

Az újságíróktól eltérően, bolgár kormánykörökben senki sem mosolyodott el a szellemes Harry Potter-hasonlaton, ellenben az éles, már-már sértően ironikus biztosi hangot meglehetős értetlenséggel fogadták. Szófiában ugyanis úgy gondolják, a miniszterelnök, az egykori II. Simeon cár a 2004-es dátum „meglebegtetésével” csupán országa uniós tagság iránti elkötelezettségét akarta hangsúlyozni, éppen akkor, amikor kormánya egy csatlakozási tárgyalásokat felgyorsítani akaró ütemtervet jelentett be. Ezek után Verheugen „humorizálása” meglehetős visszatetszést keltett Bulgáriában. A Reuters Zinaida Velevát, a szófiai kabinet európai integrációs igazgatóságának vezetőjét idézi, aki sietett leszögezni: „az, hogy fel akarjuk gyorsítani a csatlakozási tárgyalásokat, még nem jelenti automatikusan azt, hogy módosítottunk volna az eredeti, 2007-es belépési céldátumon”.

Bulgáriát – északi szomszédjával, Romániával együtt – a legtöbben esélytelennek tartják arra, hogy a bővítés első körében, jelenlegi elképzelések szerint 2004-ben csatlakozhasson az EU-hoz. Még akkor is, ha big bangről, azaz nagycsoportos bővítésről lesz szó, s a két állam fő patrónusa, Franciaország várhatóan mindent megtesz majd az érdekükben. Bulgáriában nincs működő piacgazdaság, a regnáló kormányok eddig halogatták a komolyabb privatizációt, nem hatékony az igazságszolgáltatás, burjánzik a korrupció, diszkriminálják a romákat, nem ment végbe az államháztartási reform, és az országba szinte alig áramlott külföldi tőke – hangzik évről évre az országjelentésekben megfogalmazott brüsszeli kritika.

Ez a Bulgária nem az a Bulgária! – mondta erre nemrég Milen Velcsev pénzügyminiszter, mintegy válaszul az Európai Bizottság észrevételeire. Tavaly júniusi, elsöprő választási győzelme után a 64 éves Simeon 800 nap türelmi időt kért Bulgária polgáraitól ahhoz, hogy érezhetően javuljon életszínvonaluk. Az excár vezette koalíciós kabinet – a pénzügyi és a gazdasági tárca élén olyan fiatal, nemzetközi üzleti körökben elismert szakemberekkel, mint a már említett Velcsev, illetve Nikolaj Vasziljev – nagyszabású gazdaságélénkítő programot hirdetett meg. Ennek keretében 17 százalékkal emelték a minimálbért, megduplázták a gyermekek után járó családi pótlékot, a jelenleg 18 százalékos munkanélküliség visszaszorítására, a foglalkoztatás növelésére pedig egy húszmillió levás (1 leva kb. 20 korona) alap felállítását jelentették be. A kormány ezenkívül még adócsökkentést és nyugdíjemelést is ígért.

A gazdaságélénkítő csomag látszólag meg is hozta eredményét. A bolgár gazdaság tavaly a térség egyik leggyorsabban fejlődő gazdasága volt. A 4,9 százalékos GDP-növekedés a nehéz külső gazdasági környezet mellett nagyon jó eredménynek számít. Nincs kivetnivaló az egyéb fontosabb makrogazdasági adatokban sem: az infláció tavaly 4 százalék körül mozgott, az államháztartási deficit pedig nem volt több, mint a GDP 0,9 százaléka. Igen ám – mutatnak rá elemzők –, de a javuló makrogazdasági mutatókból a nyolcmilliós délkelet-európai állam átlagembere egyelőre nem sokat érez a saját bőrén. Pedig Simeon türelmi idejéből már több mint kétszáz nap letelt. Az átlag bolgár továbbra is 242 leva körüli átlagjövedelemből él, már ha van munkája, és egy drasztikus energiaár-emelést is kénytelen volt „elszenvedni”. Ráadásul az IMF sem könnyítette meg Simeonék dolgát, amikor a nemzetközi pénzintézet „sugallatára” Szófiának egy újabb készenlétihitel-megállapodás reményében le kellett mondania a lakosság adóterheinek további könnyítéséről.

A munkahelyét féltő átlagpolgár „ferde szemmel”, bizonytalanul tekint a privatizációra is. A bolgár trónról 1946-ban elűzött, s a hatalomba térségünkben először visszatérő Simeon úgy nyilatkozott, hogy Bulgáriában a privatizáció eddig egyet jelentett a korrupcióval. Kormánya ezért tiszta lappal, azaz új privatizációs törvénnyel akar indulni, ami megsokszorozhatná azt a hárommilliárd dollárt, ami eddig külföldi működőtőke-befektetés formájában a balkáni országba áramlott. A kabinet első lépéseként heteken belül kezdődik a bolgár távközlési vállalat (BTC) magánosítása, majd azt követi a dohányipari óriás, a Bulgartabak eladása. A korábbi kormányok rendre kevesellték az említett cégekért felajánlott összegeket, most azonban Vasziljev gazdasági miniszter kijelentette: a vállalatokat bármilyen körülmények között eladják, mert tőkére és új menedzsmentre van szükségük.

A tavaly júniusi választásokon Simeon Nemzeti Mozgalmával szemben alulmaradt Bolgár Szocialista Párt és az addig kormányzó Demokratikus Erők Szövetsége egyaránt erősen kritizálta az excár kabinetjének gazdasági programját, s a kormányt káosz okozásával vádolta. A szakszervezetek pedig már tízezres tüntetésen követeltek ténylegesen életszínvonal-javító intézkedéseket. Sőt, legutóbb Simeon mozgalmának húsz képviselője is érzékenyebb szociálpolitikát kért a kormány-főtől, mert a legfrissebb adatok szerint 13 százalékponttal, 49 százalékra esett vissza a kabinet népszerűségi indexe.

A miniszterelnök határozottan visszautasította az ellenzék vádjait, s párbeszédet, konszenzust szorgalmazott a közös célok érdekében a politikai erők között. A párbeszédre szükség is van, mert Bulgáriában társbérlet alakult ki a kormányfői és az államfői poszton. A tavaly novemberi elnökválasztást a Simeon által is támogatott Petar Sztojanov addigi államfővel szemben a szocialista Georgi Parvanov nyerte, így a balkáni országban jelenleg egy volt cár a miniszterelnök és egy volt kommunista káder a köztársasági elnök. Jóllehet Simeon számára jelentős presztízsveszteség volt Sztojanov bukása, gyakorlatilag ugyanazok a voksok juttatták az elnöki székbe Parvanovot, mint amelyek az egykori uralkodót kormányra segítették. A közvélemény ugyanúgy korrupcióval vádolta Sztojanov klikkjét, mint a tavaly júniusig regnáló jobbközép koalíciót, s a szegénységért is őt tette felelőssé. Sőt, Simeon mozgalmával a jelenlegi kormánykoalíciót alkotó török kisebbség (az ország lakosságának mintegy tíz százaléka) pártja is Parvanov támogatására szólította fel híveit az excár által pártfogolt Sztojanovval szemben. Az akkor még „csak” száz napja kormányzó Simeon türelmet kérő érvei nem győzték meg a választókat, tőle a nép is – nemcsak Verheugen – csodát várt. A csoda elmaradt, a protezsált Sztojanovnak pedig mennie kellett.

A bolgár belpolitikai élet kuszasága egyelőre nem nyomja rá bélyegét a délkelet-európai állam euroatlanti integrációs stratégiájára. A cél világos: idén NATO-tagság (kimondva-kimondatlanul: a bolgár közvélemény óriási csalódásként élné meg, ha az ország nem kapna meghívót az atlanti szövetségbe az őszi prágai csúcson), s valamikor a közeljövőben EU-tagság. Az uniós csatlakozási tárgyalások felgyorsításával Parvanov elnök is maradéktalanul egyetért, s védelmébe vette a mielőbbi csatlakozást sürgető miniszterelnököt. Pedig azzal alighanem ő is tisztában van, hogy a realitások inkább a 2007-es belépés mellett szólnak. Csodák maximum Roxfortban léteznek...