Bukarest a föld alatt őrzi a legféltettebb titkait

Szóbeszéd bőven járt arról, hogy a volt román diktátor föld alatti bunkert épített magának, s hogy azt titkos folyosók kötötték össze a pártközponttal és a szintén általa kisajátított egykori királyi palotával. Beszélték akkoriban, hogy az új palotának, a Nép Házának hat ismert föld alatti szintje alatt további hat emelet létezik, s hogy oda a szem elől elrejtett csapóajtókon keresztül a metróvonal is eljut. 1989 decembere után is kevesen nyerhettek bizonyosságot afelől, hogy mit is rejt a föld Bukarest alatt. Egy másik, titkos, sötét erők által uralt fővárost? Az alagút- és központrendszerek léte beigazolódott ugyan, de a hétköznapi ember azokról ma is édes-keveset tud.

Meglepően hangzik talán, de a város alatti utak és rejtekhelyek nem Nicolae Ceausescunak jutottak eszébe először. Már a fanarióta uralom idején, amikor Isztambul Fanar negyedének gazdag görög kereskedői vásárolgatták meg Havasalföld trónját ideig-óráig, létkérdésnek számított a biztos menekülési útvonal. ĺgy történt, hogy a város alatt már akkoriban kiépítették – vagy „korszerűsítették” – azokat az alagutakat, amelyeknek egy része ma is létezik, s amelyek eredete a történelem balkáni ízekkel fűszerezett homályába vész.

Fáklyafüstös, boltíves, itt-ott beomlott falaikkal, manapság már megállapíthatatlan célt szolgáló helyiségeikkel, ezek az alagutak minden bizonnyal sokat tudnának mesélni. Vajdák, uralkodók, udvari előkelőségek, kincstárnokok, görög kereskedők, román betyárok, török hadvezérek menekültek rajtuk keresztül, mesébe illő kincsekkel, vagy pusztán az életüket mentve. Mesélhetnének kövér bojárok kék vérével összekent csilingelő pénzekről, az országból kisajtolt aranyról, drágakövekről. De elsősorban a hatalomról.

Már a két világháború közötti modernizáció során, amikor Bukarestet Párizs mintájára építették át, az alapozások alkalmával az építők gyakran bukkantak alagutakra. Átfogó feltárásukról azonban soha nem hallott a nyilvánosság.

Később, a második világháború után a meglévő menekülési rendszereket összeesküvők és a hatalmat átvevő szovjet rendszer is használta. Dan Falcan, a bukaresti városi múzeum történelmi részlegének vezetője azt állítja: az alagútrendszer szakszerű átkutatását még nem lenne késő elkezdeni. Tudomása van ugyanis arról, hogy az 1970-es években Panait I. Panait régész vezetésével felfedeztek egy alagútrendszert, amely a IV. Grigore Ghica (1782–1828) fejedelem által épített Ghica Tei-palotából indult. A feltárása ismeretlen okokból elmaradt ugyan, de a történészek szerint fő útvonala a Plumbuia-kolostorhoz vezethetett. Hasonló alagútra bukkantak a Cismigiu park északi oldalán is, amely a Kretzulescu-palotához vezetett. A Belvedere néven is ismert Golescu-palota alól pedig a Dimbovita partjára vezetett titkos alagút, amelyet állítólag Tudor Vladimirescu is használt az 1821-es havasalföldi felkelés idején.

Történészek úgy vélik, az alagútrendszert nem csupán a hatalmon lévőket védelmező pandúrok, hanem a betyárok is használták. A népemlékezet főképp Grozea és Tunsu betyárok nevét őrizte meg, akik 1829-ben parasztoknak álcázva hatoltak be a városba, kirabolták Manolachét, a fejedelmi kancellária vezetőjét, majd a titkos alagutak egyikén kereket oldottak. Bátorsága okán Tunsut „Fra Diavolo” néven is emlegették, ez azonban nem mentette meg a tőrbe csalástól. A bojárok pandúrjai kivégezték. Dan Falcan az Evenimentul Zilei bukaresti lapnak elmondta: a Pandúrok útja alatt is számtalan alagút létezett, ezek három méter széles és két méter magas építmények voltak, amelyeket ma már a helyi lakosság pinceként használ.

Szinte valamennyi bukaresti palotát, templomot és kolostort ilyen alagutak kötöttek össze. Ezek egy részét használta fel Ceausescu arra, hogy menekülési útját megtervezze. A diktátor menekítésére kidolgozott „B terv” éppen ezekre a titkos föld alatti utakra alapozott, amelyeket tovább építettek, korszerűsítettek, s amelyek a mai Bukarest alatt egy valóságos másik várost alkotnak.

Két katonatiszt törte meg a csendet. Elmondták, hogy 1989 karácsonyán behatoltak a pártközpont épülete alól kiinduló labirintusba. Gheorghe Grigoras őrnagy és Catana Nicolae százados sok kilométeres folyosókról számoltak be, amelyek a főváros sok száz pontját érintik. A különböző „emeleteket” lépcsők és liftek kötik össze, a föld alatti város szel-lőzőrendszerekkel, oxigéngenerátorokkal is el van látva.

– Semmilyen tervrajzzal nem rendelkeztük, gyakran páncélozott ajtókba ütköztünk – mesélték. Mégis megállapították, hogy a pártközpont alatti rész első szintjén a román forradalom idején kaszárnya volt. Egy következő szinten, körülbelül hétméteres mélységben dolgozószobák, alattuk pedig, tízméternyire a felszíntől az egyik hatalmas elnöki lakosztály fekszik. Itt a falak már műgyantával kevert vakolattal vannak burkolva. Egyik mellékfolyosón egy föld alatti, betonozott mederben kanyargó „folyóhoz” jutottak, partján gumicsónakokat és azok felfújására alkalmas berendezéseket találtak. A másfél méter széles, és egy méter mély mederben kristálytiszta víz folyik. Aztán újabb meglepetés: a föld alatti rendszert egyetlen gombnyomásra vízzel lehetett elárasztani.

A modern labirintus persze a régi alagutakkal is kommunikál. ĺgy el lehet jutni a volt királyi palota alá, ahol 50 méter hosszú lőtér van. Innen régi alagutak vezetnek a Kretzulescu-templomhoz – és itt a felszínre lehet kerülni – a Muzica üzletház felé, s még tovább, az Enescu-ház, a Zenemúzeum, a Román Opera, a Lebada Hotel, a Közgazdasági Akadémia és más fontosabb épület irányába.

A katonatisztek szerint több mint 80 fontosabb objektumot köt össze a rendszer. Persze, hiába tárták fel azon a bizonyos decemberi napon. Mivel a látottakat elfecsegték, nemsokára mindkettőt menesztették, ma már azt sem lehet tudni, mi lett a sorsuk. Csak sejteni lehet: az új hatalmat sem fűzte semmilyen érdek ahhoz, hogy a föld alatti város titkai kiszivárogjanak.

A történészek szerint a katonák által látott föld alatti rendszer ahhoz a védelmi célokat szolgáló nagyobb építményhez is kapcsolódik, amelyet 1884–1895 között Brialmont belga tábornok és Schuman porosz őrnagy vezetésével 89 millió akkori arany lejért építettek Bukarest alatt és körül, s amelynek kijáratai a város szélétől több kilométernyire vannak. Az egyik kijárat – bizonyára nem véletlenül – az Otopeni repülőtér melletti kaszárnya területén található.

Az egész labirintust – az 1980-as években – a Nép Háza (ma a parlament palotája, a Pentagon után a világ második legnagyobb épülete) munkálataival párhuzamosan kiépített új föld alatti rendszerhez. Ami, csak találgatni lehet, hogy még mi mindent rejteget.

Világok omolhatnak össze, új világok születhetnek – Bukarest zavartalanul őrzi titkait.

Bukarest–Kolozsvár, 2003. augusztus