Ismét eltelt egy esztendő, melynek termését majd most nemsokára takarítjuk be, amikor a szülők gyermekeiket az első osztályba íratják.
Bizonyítványosztás előtt
Ha már említettem az új év első hónapját, gondolni kell a félévi bizonyítványosztásra is, ami nem minden családban örömünnep. A szülőnek természetes igénye, hogy gyermeke az iskolában a lehető legjobb teljesítményt nyújtsa és mindez visszatükröződjék az eredményein. Ez az elvárás azonban sok esetben túlzottnak bizonyul. Éppen ezért mielőtt gyermekünk rossz bizonyítványán felháborodnánk, a tanárokban keresnénk a hibát, vagy ami még ennél is rosszabb, a gyereken állnánk bosszút, gondolkodjunk egy kicsit. A bántalmazott gyerek lelkileg sérül, deviáns lesz, magatartási zavarok léphetnek fel nála. Az érzelmileg elhagyott gyermek agresszívvé válhat, vagy magába fordul, drogos lesz. Nem árt, ha bizonyítványosztáskor a szülők előbb önmagukba néznek, vajon ők megtettek-e mindent gyermekük érdekében, őket nem terheli-e felelősség a rossz osztályzatokért, biztosították-e a tanuláshoz szükséges megfelelő légkört; támogatták-e gyermeküket, kiálltak-e mellette.
Az iskolai teljesítmény nemcsak a szellemi képességektől és a szorgalomtól, hanem belső félelmektől, gátlásoktól, a sikerhez való viszony rejtett formáitól is függ. Ahhoz, hogy a jegyek javuljanak, a szorongás okait kell feltárni, majd megszüntetni. Ahogy a barátság, a közös munkahely és a rokonság nem, úgy a kiskorúság sem jogosít fel önmagában senkit (még a szülőt sem!) a fizikai bántalmazásra, mert a gyereket is védi a törvény. A gyermekek ellen elkövetett erőszak esetében az a legszörnyűbb, hogy olyan ember bántja vagy használja ki őket, akinek éppen az lenne a feladata, hogy szeresse és minden rossztól megvédje. Az pedig a szülő!
Most, a félévi bizonyítványosztás előtt egy régi emlékemet idézem fel. A 8. osztályban egy eléggé roszszul táplált, nagyon szomorú tekintetű fiúra figyeltem fel. Arca fáradtan megnyúlt és kékes-zöldes foltokkal volt tarkítva. Amikor az osztályfőnökétől megkérdeztem, ki ő, csak legyintett. „Rossz fiú – mondta, majd elégedetten folytatta: – A minap jól elverték, mert megírtam az apjának, hogy szemtelen.”
Utánanéztem a dolognak. Az apát éppen rossz kedvében találta az osztályfőnök levele, s megmutatta fiának, mi is az az ököljog. Azt is megtudtam, hogy a gyerek félárva, és az apját imádja. Egyedüli barátjának, jótevőjének tekinti, akit elvesztett édesanyja helyett is szeret. Szinte biztos, hogy az a sápadt arcú fiú máig is félelemmel és megalázottan emlékszik vissza arra a szerencsétlen órára, amikor tanítója ösztönzésére élete egyedüli érzelmi támaszát is elvesztette. Akkor, egy hosszú beszélgetés után sikerült az édesapát rávenni, magyarázza meg a fiának, hogy továbbra is ugyanúgy szereti, mint eddig. Hogy éppen e féltő szeretet sugallta ezt a brutális pedagógiai módszert. Mondja el neki, hogy hisz és bízik benne, s tudja, hogy viszi valamire az életben. Nos, csak a görög sorsdrámákban láttam olyan katartikus erővel kirobbanó érzelmi megnyilvánulást, mint akkor ott abban a családban. Sírt a gyerek, sírt az édesapa, és a mostoha sem volt már mostoha. Minden rendben lett volna, amikor a fiú kijelentette, nem akar iskolába járni. S bizony, sok munkába került, mire az iskola igazgatója, az önkritikát gyakorolt osztályfőnök segítségével rávette a gyereket, hogy fejezze be az alapiskolát...
Nevelési műhibának szokták az ilyesmit nevezni. „Kis műhiba”, mely egy boldogtalan emberrel szaporíthatta volna az emberiséget, fölöslegesen. Hiszen a tanulókat nem egyes elszigetelt viselkedésük és a tanulásban mutatott pillanatnyi kudarcuk vagy sikerük alapján kell értékelnünk, bírálnunk vagy dicsérnünk, hanem a tartósabbnak mutatkozó teljesítményük, magatartásuk alapján. Az apró részletekben mindig van és lehet esetlenség. Nincs ember, aki állandó teljesítményszintet produkálna.
Nem árt hát tudnunk, hogy a szemernyi fedezettel, valóságalappal rendelkező elismerés és dicséret korántsem olyan ártalmas, mint egy túlméretezett vagy igazságtalan büntetés. Sőt olykor egyetlen apró, őszinte jó szó, biztatás, valami szokatlan teljesítmény puszta észrevétele szárnyat ad a gyengébb előmenetelű, önbizalmát vesztett kisdiáknak is.
Ne értékeljük túl az iskolai osztályzatot. A számjegyekben kifejezett értékelés csak ritkán lehet megbízható tükre a mögötte meghúzódó emberi erőfeszítésnek. Márpedig ez adja meg a személyiség értékét. Mivel az osztályzat ezt csak bizonyos megközelítéssel jelezheti, inkább az osztályzat motiváló erejét használjuk fel. A gyermek személyiségének alapos, minél átfogóbb megismerése legyen a pedagógus célja. Ehhez elengedhetetlen, hogy évente legalább kétszer meglátogassa a szülőket. A gyakori, jól megtervezett, a mondanivalóra előre gondosan felkészült rövid idejű, bejelentett családlátogatás a szülői bizalom megnyerésének is egyik jó eszköze, a pedagógiai propaganda egyik legjobb formája. Hatásos módszer arra is, hogy megelőzzük a hasonló „kis nevelési műhibákat”, hogy a szülők bizalmát megnyerve, jól értelmezett pedagógiai igénnyel, velük közösen, valóban boldog, kiegyensúlyozott felnőtteket neveljünk.
A szerző gyakorló pedagógus
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.