Bemutatták Pozsonyban a világ legnagyobb öltönyét

Pozsony |

<p>Bemutatta a világon eddig készült állítólag legnagyobb öltönyt annak készítője, a piacvezető szlovák textilipari vállalat, az Ozeta Pozsonyban csütörtökön.</p>

 csaknem nyolc méteres öltönyt, amelynek elkészítéséhez 43 méter anyagot és 88 kilométernyi cérnát használtak el, megalapításának 75. évfordulójára készítette el tapolcsányi (Topolcany) konfekcióüzemében Szlovákia legrégebbi, máig működő textilipari vállalata. A hatalmas ruhadarab - amelynek zakózsebében akár egy felnőtt ember is elfér - kivitelezésén húsz varrónő és szabó közreműködött, elkészítése azonban így is több mint egy hónapot vett igénybe.

A klasszikus fekete öltönyt, amely a hazai piacon legkeresettebb öltöny szabásmintája alapján készült, Pozsonyban a Szlovák Nemzeti Színház régi, a Hviezdoslav téren lévő épülete előtt mutatták be a nyilvánosságnak, egy építkezési darura szerelt nagyméretű ruhaakasztóra erősítve.

A zenés műsorral egybekötött bemutatón a vállalat képviselői elmondták: a rekordméretű ruhadarab elkészítése "erkölcsi joga és kötelessége" volt kerek évfordulót ünneplő vállalatuknak. Rámutattak: hozzáférhető adatok szerint ennél nagyobb öltöny még nem készült a világon, és Szlovákiában nem is állnak rendelkezésre olyan gépek, amelyekkel ennél nagyobbat lehetne készíteni. Hozzátették: kezdeményezni fogják rekordjuk beírását a Guinness rekordok könyvébe is.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?