Bemelegítéssel megelőzhetők a sportsérülések

<p>A sportolás előtti bemelegítés fontosságára hívta fel a figyelmet egy brit tanulmány, amely szerint a megfelelő felkészüléssel számos sérülés és az esetleges későbbi ízületi bántalmak is megelőzhetők.</p>

A szakemberek szerint az embereknek alaposan át kellene mozgatniuk magukat mielőtt bármilyen sporttevékenységbe kezdenek. Az ízületi betegségekkel kapcsolatos kutatásokat támogató Arthritis Research UK ezért azt tanácsolta a síelőknek, hogy már jó pár héttel az első hó leesése előtt kezdjék formába hozni a lábizmaikat, hogy csökkentsék a ficamok, húzódások és törések kockázatát.

A közhasznú szervezet, valamint a brit Institute of Sport and Exercise Medicine  közös jelentéséből kiderül, hogy a különböző sporttevékenységeket űzők több mint fele szenvedett már olyan sérüléseket, mint az ínszalaghúzódás, az ínszalagszakadás vagy csonttörés - ismertette a tanulmányt a The Daily Telegraph című brit lap internetes kiadása.(www.telegraph.co.uk).

A sportbalesetet szenvedett emberek háromnegyede leginkább a sérülés hosszú távú következményei miatt aggódik, míg az egyharmaduk az ízületi bántalmaktól tart. A kutatások eredményei szerint az olyan gyakori sportsérülések, mint például az elülső keresztszalag-szakadás után a sérültek felénél alakulhat ki idősebb korban porckopás és ízületi bántalom.

"A sportsérülések megelőzése egyike azoknak a fontos közegészségügyi feladatoknak, amelyekről ez idáig nem igazán vettünk tudomást" - emlékeztetett Phil Conaghan, az angliai Leeds Egyetem professzora, az Arthritis Alapítvány szóvivője. Mint hangsúlyozta: azoknak is szükségük lenne bemelegítésre, hogy elkerüljék az esetleges sérüléseket, akik csak vasárnap reggelenként fociznak egy kicsit.

Az ízületi fájdalmaktól szenvedők gyakran azért nem hajlanak a testmozgásra, mert attól félnek, hogy az csak tovább rontaná az állapotukat. A szakember szerint az izmok megerősítése, ezáltal az ízületekre nehezedő nyomás csökkentése olyanok számára is fontos, akiknél már kialakult a mozgásszervi megbetegedés, ugyanis a kutatások azt bizonyítják, hogy a rendszeres karbantartással akár 30 százalékkal csökkenthetik fájdalmaikat.

Nagy-Britanniában évente nagyjából 1,2 millió ember keresi fel háziorvosát a porckopásos és ízületi gyulladásos tünetekkel, pedig a sportolás előtti bemelegítéssel az ilyen esetek száma akár egynegyedével is csökkenthető lenne - idézte a jelentést a bbc.co.uk.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?