Bécstől keletre tovább árad a Duna, Prágától északra pedig az Elba

Bécs/Prága |

<p>A már kilenc halálos áldozatot szedő közép-európai árvizek elleni küzdelem súlypontja kelet, illetve észak felé tolódik a Duna és az Elba vízgyűjtő területén az árhullám levonulásával: míg a bajorországi és ausztriai szakaszán már csökken a Duna vízszintje, és már Bécsnél is tetőzött, Pozsonynál még mindig árad a folyó.</p>

Az árvízveszély miatt a szlovák hatóságok kora este lezárták Medve-Vámosszabadi határátkelőnél lévő Duna-hidat. Az Északi-tengerbe ömlő Elba kiáradását Csehországban és Németországban tízezrek igyekeznek megakadályozni a gátakon.     Prágában szerdán fokozatosan rendeződött a helyzet, az északi országrész azonban még nehéz órákat él át. A cseh fővárosban megnyitottak öt korábban lezárt metróállomást is, de a tömegközlekedés még kaotikus. A déli külvárosok változatlanul víz alatt vannak.     Az árvíz miatt Csehországban közel ezer embernek kellett szerda délelőttig elhagynia otthonát.    Az Elba észak-csehországi tetőzését szerda éjjelre valószínűsítik. Kritikus a helyzet Ústí nad Labemben és Dečínben, ahol ráadásul elszabadult két hatalmas, de üres gáztároló ciszterna, amelyeket Németország felé sodor az ár. Ústí nad Labem külvárosa részben víz alatt van, több ezer háztartásban nincs villany. A Moldva és az Elba összefolyásánál fekvő Melníket a gátszakadás veszélye fenyegeti.     Az Elba vízállása tovább emelkedik a folyó németországi szakaszán is, a Csehország felől érkező árhullám évszázados rekordokat dönthet meg, és a mellékfolyók is áradnak. A Saale vízállása 400 éve a legmagasabbra, 8 méter fölé emelkedett Hallénál, ahol június elején 3 méter körüli a megszokott vízállás. Drezdában több száz embert kellett máris biztonságba helyezni. A szászországi fővárosnál nyár elején általában 2 méter körüli az Elba vízállása, de szerdán délelőtt már 827 centimétert mértek.    Országszerte tízezrek dolgoznak az árvízi védekezésen, csak a tűzoltóság 43 ezer embert mozgósított.     A védekezés mellett elkezdődött az árvizek kezeléséről szóló vita. A környezetvédelmi tárca szerint a hatóságok tanultak az évszázad árvizeként számon tartott 2002-es katasztrófából, a tartományok több milliárd eurót fordítottak a védművek megerősítésére, és a fejlesztéseket a szövetségi kormány 500 millió euróval támogatta. A Természetvédelmi Világszövetség (WWF) szerint viszont a hatóságok elhibázott stratégiát követnek, a védőgátak magasításával csak "fűzőbe szorítják" a folyókat, ahelyett, hogy szélesebb ártereket alakítottak volna ki.     A Duna a németországi és ausztriai szakaszokon már apadásnak indult. Passauban és Regensburgban is elkezdődött a helyreállítás. A berlini kormány 100 millió eurós gyorssegélyt ígér az árvízkárosultaknak.     A folyó Bécsnél szerdán reggel tetőzött. A korneuburgi mérőálláson 7,93 méter vízállást és másodpercenként 10,6 ezer köbméteres vízhozamot mértek. A 2002-es nagy áradásnál ez az adat 7,89 méter, illetve 10,33 ezer köbméter volt. A Duna szokásos vízhozama 2 ezer köbméter Bécsnél.    Az árvíztől leginkább veszélyeztetett Alsó- és Felső-Ausztriában már szerda reggel óta csökken a vízszint. Apad az Inn folyó is Felső-Ausztriában, de Salzburg és Tirol tartományokban is visszatértek medrükbe a hét végén még tomboló hegyi patakok és a folyók. Az osztrák autópályák szerdán járhatóak voltak, a Salzburgot a tiroli Innsbruckkal összekötő németországi A8-as autópálya azonban változatlanul le volt zárva. Salzburg és Innsbruck között szünetel a vasúti összeköttetés is.   
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?