BB Évi bátran elvállalná

Budapest. Egyelőre nem toborozzák a jelentkezőket egy szó szerint vett kukkolóshow-hoz, de mivel Amerikában már hódító útjára indult ez a műfaj, az előzmények ismeretében hamarosan nekünk is részünk lehet a szex-show-ban, napi 24 órás közvetítéssel akár.

Budapest. Egyelőre nem toborozzák a jelentkezőket egy szó szerint vett kukkolóshow-hoz, de mivel Amerikában már hódító útjára indult ez a műfaj, az előzmények ismeretében hamarosan nekünk is részünk lehet a szex-show-ban, napi 24 órás közvetítéssel akár. A Színes Mai Lap körbekérdezte azokat az egykori játékosokat, akiknek több közük volt az átlagnál a szexhez, míg az aranyketrecbe voltak zárva. A Big Brother 1-et megnyerő Évi már akkor is szélsőséges érzelmeket váltott ki a nézőkből, amikor még szó sem volt az általános szexről. Mégis végigjutott a játékban, sőt a végén – hatalmas szíve miatt – megnyerte a BB1 fődíját. Nem készültek felmérések, de látatlanban is bátran ki lehet jelenteni, hogy nemcsak őszintesége és lelkesedése tartotta őt a játékban, hanem sokan épp a pikáns kalandok miatt nem ütötték ki sem Évit, sem Renatót. Évi most is azt mondta, bátran elvállalná a szereplést egy kifejezetten szexről szóló show-ban, korábban sem volt gátlásos, ők minden takarás, sátor és paplan nélkül szeretkeztek a Talján Bikával. Hasonlóképp lelkesedett az ötletért a másik csatorna valóságshowjának szereplője, a valóvilágos Oki. A felvetésre azonnal lecsapott: hol, mikor, hogyan lehet bekerülni? Hozzátette, hogy még akár Évivel is szívesen bújna ágyba, de ennek most van egy nagyon jelentős akadálya, a villa-Jeti csaknem egy éve él együtt szerelmével, Csillával és esze ágában sincs megcsalni őt. A többiek viszont furcsának tartják az ötletet. A VV műsorvezetője, Nóci ugyan nem tartja magát prűdnek, de úgy véli, a szex csak arra a két emberre tartozik, akik csinálják, nem kell róla tudnia az egész világnak, semmi szükség rá, hogy kamerák közvetítsék az eseményeket. Ugyanígy nyilatkozott Rita, aki nem a szerelemért ment be a villába, sőt, azt végképp nem gondolta, hogy egy másik nőben találja ezt meg, mégis így történt. De szexet ő sem vállalna kamerák előtt, akárcsak játékostársa, Gábor. Ennek ellenére bizonyos: egy ilyen show meghirdetése esetén szép számmal akadnának jelentkezők. (ma.hu)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?