Barátocskáim!

Megint nagy az én örömöm. Múlt heti oldalam még el sem ment a nyomdába, amikor elözönlöttek a levelek. Látom, már itt is egy hullámhosszon vagyunk, szavak nélkül is értjük egymást. Ti megéreztétek, hogy várom a leveleitek, tehát nem csak én gondolok Rátok.

Megint nagy az én örömöm. Múlt heti oldalam még el sem ment a nyomdába, amikor elözönlöttek a levelek. Látom, már itt is egy hullámhosszon vagyunk, szavak nélkül is értjük egymást. Ti megéreztétek, hogy várom a leveleitek, tehát nem csak én gondolok Rátok. Az is nagyon jó, hogy régi hű barátom, Szabó Ildikó épp a levélírásban ad Nektek tanácsot, mert bizony, mit tagadjuk, itt-ott némelyik hagy még kívánnivalót maga után. No, de éppen azért vagyunk mi itt együtt, hogy tanuljunk, ezért is kérem annyit, olvassatok. Olvassátok ezt a rovatot, olvassatok szépirodalmat, meséket, s meglátjátok, úgy gyarapszik majd a szókincsetek, hogy a levélírás is úgy megy majd, mint a karikacsapás. S mivel az ismétlés a tudás anyja, elmondom újra: ha levelet írtok, tüntessétek fel rajta a pontos címeteket, a település nevét mind a két nyelven, természetesen a saját neveteket, a korotokat, tehát, hogy hány évesek vagytok. Aki rajzot küld, minden egyes hátoldalára írja rá ugyanezeket az adatokat. A rejtvényekre szintén, és kérem, a megfejtést is adjátok meg. A rajzokat A4-es rajzlapon kérem, kitépett irkalapot, selyempapírt, s nagyobb méretű rajzlapot nem tudok elfogadni. De mindig szeretettel gondolok Rátok:

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?