Bálnanézőben Bill kapitány hajóján

A Cape Ann hercegnője a Captan Bill’s Whalewatch tulajdona. A 97 láb, azaz nagyjából 33 méter hosszú kirándulóhajó a Bostontól északkeletre lévő Gloucester kikötőjéből viszi ki a bálnára kíváncsi turistákat naponta kétszer a Stellwagen hátság nevű, planktonban és kishalban gazdag, harmincméteres vízmélységű körzetbe.

Bill kapitány húszéves vállalkozása egyre sikeresebb. A bálnanézegetés világszerte mind népszerűbb, Japán, Új-Zéland, Izland és az Egyesült Államok partjai mentén évente több százezer turista vállalkozik a néhány órás tengeri sétára, hogy saját szemével, természetes környezetében lássa a világ legnagyobb élőlényeit.

Funky Dorsel nem éppen egy Moby Dick. Először is szelíd, másodszor nem fehér. Egyszerű barázdásbálna – ez a faj termetre a kékbálna után a legnagyobb, általában 18–22 méteres, de legnagyobb példányai 25 méterre és 80 tonnásra is megnőnek. Funky Dorselt nagyjából fél perc alatt azonosította a parancsnoki hídról távcsövező Mason Weinrich, a New England-i Bálnakutató Központ vezetője. A kutatóintézet tudósai minden kirándulást elkísérnek, hogy szakszerű kommentárral szolgáljanak, egyszersmind gondoskodjanak az állatok érdekeinek tiszteletben tartásáról.

A 20–22 méteres, negyventonnás nőstényt 1984 óta rendszeresen látják a massachusettsi partok mentén, eddig legalább három borjat nevelt fel. Névjegyét a hátán viseli: jobboldalt jellegzetes foltjai vannak, és hátuszonya is egyedi cakkozású. A barázdásbálna sajnos nem kifejezett ugrálós fajta, és farokuszonyát sem emeli ki a vízből lemerüléskor, így be kell érnünk azzal, hogy ötven méterről az óriás domború hátát csodáljuk, és olykor kis óceáni permetet kapunk a kilélegzésével feltörő szökőkútból.

A nőstény előtt egy eddig ismeretlen hímet próbáltunk megközelíteni, de ő nem volt olyan türelmes. A hajó kis nekirugaszkodással igyekezett követni, de a barázdásbálna akár háromnegyed órát is képes a víz alatt maradni, és olyan gyorsan úszik, hogy korábban vadászni sem tudták: a vitorlások sosem érték utol.

A gőzgéppel, majd a belsőégésű motorral azonban nem tudta felvenni a versenyt: az 1930-as és az 1960-as évek között félmillió példányát vadászták le. Mára 60–90 ezer maradt, ami Norvégia szerint túl sok: a bálnák irdatlan mennyiségű kishalat esznek, ami miatt a nagyhalaknak kevesebb marad, márpedig a norvég halászflottának munka kell. A vonatkozó nemzetközi szerződés egy szürke pontját kihasználva, „kutatási célból“ Izland is felújította a bálnavadászatot. Japán évente 440 példány elejtésére kapott engedélyt, de mivel az előkelő ázsiai vendéglőkben állandó kínálat a bálnahús, a kvótát alighanem jócskán megfejelik.

Weinrich erről keserűen beszél. Egész életét a bálnák tanulmányozásának szentelte, és látszik rajta, hogy legszívesebben puszit adna Funky Dorselnek, amiért ilyen kedves a turistákkal, és hagyja magát fényképezni.

A kirándulóhajók persze zavarják az állatok természetes viselkedését, de a tapasztalt kapitányok tudják: ha sokáig szeretnék űzni az ipart, nem szabad elriasztaniuk a látványosságot. A védettséget élvező barázdásbálnák fő „legelői“ természetvédelmi övezetek, de az egyiket sajnos éppen keresztülszeli a New York–Boston hajózási útvonal. Az állatokra a legnagyobb veszélyt azonban nem is kereskedelmi hajózás, hanem a vízbe kerülő vegyi anyagok jelentik. A műtrágya és a permetezőszer felhalmozódik a kishalakban, és idővel megölik az azokat fogyasztó bálnákat.

A mi barázdásainkat azonban egyelőre nem fenyegeti ez a veszély. Néhány „kicsiny“, alig héttonnás minke-bálnától kísérve Funky Dorsel még egy nagyot fúj, aztán mélyet merül – mi meg indulunk vissza a láthatár alján lévő, kicsiny Gloucesterbe, amely szerényen így hirdeti magát: a világ bálnanéző fővárosa.

Gloucester, 2004. július

Japán megvásárolja a bálnagyilkolás jogát

A Nemzetközi Bálnavadászati Tanács (IWC) sorrentói ülésén a többség leszavazta azt a japán kezdeményezést, mely szerint a bálnavadászatot illető kérdésekben titkos szavazáson kellene dönteni. A nyílt szavazással feketén-fehéren kiderül, ki áll ténylegesen a bálnavédelem mellett – vélik környezetvédők, akik állítják: a szigetország lepénzeli a szegényebb újonnan csatlakozókat. Környezetvédő szervezetek azt állítják, Japán igyekszik befolyásolni az 57 tagországot tömörítő tanácshoz frissen csatlakozott országokat, hogy szavazataikkal támogassák őt a bálnavadászati tilalmak feloldásában. Az idén csatlakozott 6 államból 4 –Tuvalu, Mauritánia, Elefántcsontpart és Suriname – egyértelműen a japán álláspont mellett áll. A bálnavadászatot értékes nemzeti tradíciójának, a cethúst pedig kulináris csemegének tartó Japán idén 29:24 szavazati arányban maradt alul, részben azért, mert néhány ország adminisztratív okokból nem szavazhatott. A japán küldöttség megfogalmazta igényét arra, hogy az antarktiszi vizeken évente 2914 csukabálnát (Balaenoptera acutorostrata) vadászhasson. A japán érvelés szerint ez az éves kvóta az ott élő csukabálna-populáció mindössze 0,05 százalékát jelentené (az országnak viszont akár 300 millió dollárnyi bevételt hozna). Mivel az IWC a kutatási célú bálnavadászatot bizonyos keretek között engedélyezi, a szigetország az említett területen – kijátszva az IWC szabályozását – minden évben körülbelül 440 csukabálnát öl le, úgymond, tudományos céllal, s a bálnahús rendre megjelenik az éttermek és szusibárok étlapjain. (origo)