Az SMS-üzenetekre is kiterjesztik a pornóellenes hadjáratot Kínában

Peking |

<p>Az SMS-üzenetekre is kiterjeszti kínai kormány a pornóellenes hadjáratát, amelynek során az év eleje óta eddig összesen 1250 weboldalt zárattak be.A kínai Közbiztonsági Minisztérium és további hat hivatal, beleértve az államtanács információs irodáját és a sajtóügyi hatóságot (GAPP), január 5-én indított országos "nagytakarítási" kampányával elsősorban a pornográfiát terjesztő weboldalak ellen kívánt fellépni.</p>

"Az akciót a továbbiakban az SMS-ekben terjesztett erkölcstelen üzenetekre is kiterjesztjük" - közölték a kampányban részt vevő kormányzati hivatalok.
A kifogásolt oldalak között olyan nagy portálok is voltak, mint a Google, a Baidu vagy a Microsoft MSN közösségi portálja, a Windows Live Spaces.
A nagyok még időben törölték az ázsiai országban törvénytelennek minősülő hivatkozásokat, a kínai internetes kereső- és hirdetési piac közel kétharmadát uraló Baidu még nyilvánosan bocsánatot is kért, amiért nem távolította el időben az "illetlen" tartalmakat.
A bezáratott oldalakon kívül több mint 3,2 millió pornográf vagy egyéb,a "közerkölcsöt sértő" online tartalmat töröltek.
A hatóságok eddig összesen 41 embert vettek őrizetbe, akiket a pornográfia internetes népszerűsítésével vádolnak. (MTI)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?