Ahhoz nem férhet kétség, hogy Elton John a brit zenetörténet egyik kimagasló alakja. Ezt az a tény sem befolyásolja, hogy a szó szoros értelmében vett slágere már évek óta nem született. A szeptember 18-án megjelent albumáról sem fog, mivel dalt maxi CD formájában nem adnak ki róla.
Az öreg zenész nagy dobása
Vissza a hetvenes évekbe
A legendás sztár nosztalgiára adta a fejét, a hetvenes évek hangzásvilágához tért vissza. Ez amúgy is divat, egyre-másra tűnnek fel az évtized rockzenéjéből ihletet merítő (ezt-azt csúnyán lenyúló) együttesek és énekes-dalszerzők, akik – ha bevallják, ha nem – gyakran merítenek Elton munkásságából is. Válaszul most megmutatta a trónkövetelőknek, ki az úr. Végre olyan lemezzel rukkolt elő, amilyet régen vártunk tőle. Sőt, időközben már le is mondtunk róla...
Csúcsalbum és előzményei
1975-ben jelent meg Elton és szövegíró partnere, Bernie Taupin közös lemeze, a Captain Fantastic & The Brown Dirt Cowboy, amely konceptalbum formájában örökíti meg sikertörténetüket. Nagy-Britanniában az eladási lista második helyét szerezte meg, az Egyesült Államokban pedig ez volt a Billboard magazin történetének első nagylemeze, amely az összesítés csúcsán debütált. Nem sokkal később Elton és Bernie összevesztek, majd az énekes népszerűsége hanyatlani kezdett. A duó aztán kibékült, de Elton képtelen volt megfordulni a lejtőn. Pályája szempontjából jól jött Diana hercegnő halála, ami bizarr, de ez az igazság. A tiszteletére átírt Candle In The Wind sikerének hatására újra reflektorfénybe került, a következő albumai iránt nagyobb volt a kereslet, mint az előzőek iránt. A hetvenes évek aranykorszakát azonban nem sikerült visszahoznia, sőt, megközelítenie sem, és ez valószínűleg már sosem fog neki összejönni. Pontosabban a siker terén nem, a minőséget illetően ugyanis most megidézte hetvenes évekbeli önmagát. Taupinnal úgy döntöttek, elkészítik az említett lemez második részét. A The Captain & The Kid – akárcsak elődje – lazán összefüggő önéletrajzi ihletésű felvételekből áll. Elton végre bebizonyította, hogy még mindig jóval több van benne a sokszor már giccsesen csöpögős balladáknál.
Elképzelhető, hogy nemsokára hiphop ütemekre halljuk énekelni a sztárt. A Rolling Stone magazinnak elmondta, hogy a közeljövőben hiphop albumot akar készíteni. „Szeretnék Pharrell-lel, Timbalanddel, Snooppal, Kanyeval és Eminemmel dolgozni. Lehet, katasztrófa lenne, de az is lehet, hogy fantasztikusan működne. Nem lehet tudni, amíg ki nem próbálja az ember” – nyilatkozta.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.