Az építész berlini Zsidó Múzeuma sokkolta a szakmát

Daniel Libeskind sokoldalú tehetség. Fiatalemberként Izraelben, majd New Yorkban zenét tanul, s olyan jó adottságai vannak a muzsikához, hogy ösztöndíjat kap, majd hivatásos zenész lesz. 1970-ben cseréli fel a zenét az építészettel, de a melódiák, ritmusok építészéletében is kísérik, nagy hatást gyakorolnak munkáira, stílusára. A nagybetűs Létezés misztériuma izgatja, megbabonázza. Érzékenység, lélek nélkül nincs építészet, vallja. Igyekszik összegezni, szintetizálni, épületeibe bezárni-önteni a létezést meghatározó dolgokat-formákat, a matematika, a geometria törvényszerűségeitől a zene, az irodalom, a filozófia, a képzőművészetek világáig. Amilyen sokoldalú hatások érik, olyan sokrétű tevékenysége is. Tervez múzeumokat, nagy kulturális központokat, koncerttermeket, bevásárlóközpontokat, városrészeket, tájakat, kiállításokat, színpadi díszleteket. Berlinben a kilencvenes években bekapcsolódik az új, szövetségi külügyminisztérium hatalmas épülete alakításába, Nagy-Berlin, a Lichterfelde-Süd kertvárosi egység kiformálásába.

– Aki múzeumokat, hangversenytermeket, képtárakat tervez, nem röstell holmi pórias bevásárlóközponttal foglalkozni? – kérdezték Libeskindet a berni Migros-központ tervezése kapcsán. – Nem – válaszolt az építész – a bevásárlás is emberek közötti fontos tevékenység. – Nem teszek különbséget „magas” építőművészet és „pórias” mesterembermunka, bevásárlóközpontok között – válaszolja a berni Migros-központ tervezője, aki koncerttermet, hatalmas üvegfalú, szabálytalan oldalú rombuszuszodát, tagolt, lépcsőzetes kertrészeket, no meg a hagyományos bevásárlóközpontot kapcsolja össze egységes egésszé.

A berlini Libeskind Tervezőirodát egy személyben irányítja, a tervezőgárda valamennyi alkotása a neve alatt, jóváhagyásával fut. A német építészszövetség, a DBA tagja. Hallatlanul termékeny alkotó, a Libeskind Studio Drezdában nagyáruházat, Svájcban a Migros legnagyobb bevásárlóközpontját tervezi. Megvalósult művei között említhető a berlini Zsidó Múzeumon kívül az osnabrücki városi múzeum, az 1998-ban nyíló Felix Nussbaum Ház, a manchesteri The Imperial War Museum – North (a birodalmi hadtörténeti múzeum – észak). A Libeskind-csapat soron lévő feladatai közül néhány: a londoni Victoria and Albert Museum spirális kiegészítő épülete, a brémai filharmonikusok koncertterme, a San Franciscó-i Zsidó Múzeum, a tel-avivi Bar Ilan Egyetem, a Weil alkotóműhely, galéria Mallorcán.

Daniel Libeskind építész egyik legjellegzetesebb – és sokat vitatott – műve a berlini Zsidó Múzeum. Libeskind 1989-ben nyeri meg a pályázatot, nagy harcokat vív a berlini városvezetéssel, amely szeretne spórolni a terveken, a megvalósításon. A múzeum 2001 szeptemberében nyílik meg, az épület cikcakkos vonalvezetésével nagy vitákat, sokkoló hatást kiváltva. A Zsidó Múzeum nem holokauszt-témapark, hanem a reménység jelképe, mondja Libeskind a Die Zeitnek. Az üres terek a háború, a holokauszt utáni zsidó kultúra hiányát fejezik ki drámai erővel. A múzeum helye, a kelet-berlini panelházak, az újjáépülő belváros villáinak szomszédsága, az egykori Kelet-, valamint Nyugat-Berlint elválasztó halálsávhoz való viszonylagos közelsége jelzi a sokarcú német főváros sokféle épületei közé való illeszkedés szándékát. A légi felvételeken villámformájú, egyes szemlélők szerint széttört Dávid-csillagra emlékeztető épület zenei-irodalmi befolyást is tükröz. Arnold Schönberg befejezetlen operája, a Mózes és Áron, Paul Celan költeményei hatottak rám, mondja Libeskind. A gyökereit érző-ápoló építész egyik legfontosabb alkotásának tartja a nácik által üldözött és meggyilkolt osnabrücki zsidó festőművész, Felix Nussbaum emlékének szentelt házat, amely a rasszizmus és a másság iránti türelmetlenség veszélyeire emlékeztetve zegzugos, labirintusszerű kiállítótermeivel névadója tragikus sorsát fejezi ki.

Daniel Libeskind legutolsó nagyszabású műve a lerombolt New York-i Világkereskedelmi Központ helyén létesítendő emlékhelyépítmény terve. Libeskind a hat pályázó egyike volt. A Ground Zero, az ikertornyok helyén álló rémisztő üresség, a hely jelképes ereje, az iszlamista terroristák perverz helykiválasztása („a Világkereskedelmi Központ tornyaiban sok zsidót lehet megölni”) nagy hatást gyakorolhatott a holokausztot génjeiben érző művészre. Libeskind terve egyszerre teremt elgondolkodtató mélységet, teret, emlékhelyet és magasba törő vonalaival a jövő iránti bizalmat.

– Valamennyien a holokauszt, Hirosima utáni világban létezünk, túlélők, a halál átalakítói vagyunk – írja honlapján. Daniel Libeskind, a béke első évében, 1946-ban Lengyelországban, zsidó családban megszülető építész egész életpályájára kihat szülei-nagyszülei generációjának tragédiája. Szülei ottvesznek a holokauszt borzalmaiban. 1957-ben elhagyja Lengyelországot, Izraelbe, majd az USA-ba megy, 1965-ben amerikai állampolgár lesz, öt év múlva New Yorkban elkezdi építésztanulmányait. – Sötét időket élünk, jellemzi Libeskind filozófiáját egyik jó ismerője, Marc Schoonderbeek, de van remény, hogy beköszönt a kreatív alkotókészség korszaka.

Daniel Libeskind korunk egyik legjelentősebb építész-alkotóművésze, aki nagy hatást gyakorol a fiatalabb építésznemzedékekre. 2001-ben elsőként tüntetik ki a Hirosima-díjjal, amelyet olyan képzőművészek kapnak, akik előmozdítják a nemzetközi megértést, a békét. 1999-ben a berlini Zsidó Múzeumért elnyeri a Deutsche Architekturpreist, a legjelentősebb német építészeti elismerést, egy évre rá Goethe-emlékéremmel honorálják a kultúrához való hozzájárulását. A világ legalább tucatnyi kiváló egyetemének díszdoktora, vendégprofeszszora, katedrája van a pennsylvaniai egyetemen, a torontói egyetem Frank O. Gehry profeszszora, Karlsruhéban a Képzőművészeti Főiskola tanára, az Európai Művészeti Akadémia és a Konrád György vezette berlini Művészetek Akadémiája tagja. 1990-ben, az ország újraegyesítése idején tér vissza tartósan Németországba, Berlinbe. Feleségével, Ninával, három gyermekével a régi-új német fővárosban lakást tart fenn. Itt működik a belvárosban, a Windscheidstrassén a Libeskind Studio, de a művész ugyanúgy otthon érzi magát New Yorkban, San Franciscóban, vagy a világ számos más pontján. Szereti az irodalmat, festészetet, filozófiát, kikapcsolódásként zenét hallgat.