Amikor én óvodás voltam

ĺGY ĺRTOK TI
Eleinte nagyon nehezen indultam, de később megszoktam az óvodába járást. Nagyon szerettem az óvodámat és az óvó néniket. Egyszer rendeztünk egy versenyt, amiben meg kellett szerezni egy dobozt, végül a benne levő édességet szétosztottuk.

ĺGY ĺRTOK TI

Eleinte nagyon nehezen indultam, de később megszoktam az óvodába járást. Nagyon szerettem az óvodámat és az óvó néniket. Egyszer rendeztünk egy versenyt, amiben meg kellett szerezni egy dobozt, végül a benne levő édességet szétosztottuk. Amikor egy kicsit huncutok voltunk, az óvó néni akkor sem verte el a popsinkat, hanem olvasott inkább egy mesét. Nagyon jó óvó néni volt. Az óvodám egy nagy barna épületben volt, az én szekrényemet egy kannás levonó jelezte. Nagyon jó volt óvodásnak lenni, s most visszaemlékezni erre a jóra. Köszönöm Kópénak, hogy eszembe juttatta, az ovisoknak pedig sok jót kívánok!

Sipos Lúcia, 11 éves, Csicser

Milyen volt óvodásnak?

Én úgy érzem, hogy nagyon jó volt. Mindig szerettem az oviban, mert ott olyan jókat játszottunk, énekeltünk, a tanító nénik pedig segítettek nekünk felkészülni az iskolára. A nagymegyeri Vágóhíd utcai óvodába jártam, és nagyon szerettem Viola nénit. Ha kisebb volnék, szívesen visszamennék újra az óvodába. Szerintem addig örüljünk, míg kicsik vagyunk.

Árvai Szilvia, 13 éves, Nagymegyer

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?