Alagutak a mában

Farkas Árpád a minap azt üzente Magyarországra, hogy többet ér számára a békés nemzetegyesítés iránt fogékony köztársasági elnök egyetlen futó kézszorítása, mint a határon túli magyar közösségeket az anyaország kifosztásával megvádoló miniszterelnök és az általa vezetett kormány bármilyen kitüntetése. Hogy Farkas Árpád megérdemelten kapta meg a Magyar Köztársasági Érdemrend Középkeresztjét, aligha vitathatja bárki – leszámítva talán a „haladáselvű” (bármit is jelentsen ez) irodalomszemlélet örök fanyalgóit. Egy kitüntetés elfogadása természetesen értelmezés kérdése. Attól – is – függ, hogy minek tekinti a kitüntetett: egy adott politikai konjunktúra hozadékának, egy bizonyos hivatalos szemlélethez és szervhez kötődő gesztusnak vagy pedig a „mindenkori” kormány pályadíjának, helyzettől független, elévülhetetlen érdemekért önmagában adandó állami és nemzeti elismerésnek. Azok az erdélyi közéleti és kulturális személyiségek, akik átvették a kitüntetést, bizonyára az utóbbi variánst fogadták el hitelesnek. Vád őket ezért nem érheti, jóhiszeműségükhöz nem fér kétség. Farkas Árpád minden elismerést megérdemlő, méltósággal visszautasító gesztusa viszont egy másfajta írástudói magatartás lehetőségét villantotta fel: a helyzetérzékeny, mindennapi meghatározottságainak szorításából kilépni nem tudó alkotó ember – valljuk be minden nosztalgia nélkül: letűnőfélben levő – felelősségérzetét. Az Alagutak a hóban költője azt üzente, hogy van olyan történelmi pillanat, amikor írástudó ember nem maradhat közömbös, és nem engedhet önnön eredendő hiúságának. Ahogy azt üzenték nemrég azok a közéleti személyiségek is, akik szintén „aktuálpolitikai” okokból utasították vissza Románia – kissé megkönnyebbülve mondom – egykori államelnökének kitüntetését, melyet egy ámokfutó politikussal együtt kellett volna átvenniük.

A tiltakozás természetesen eleve magában hordozza saját heroikus hiábavalóságát. Nem valószínű, hogy akár Gyurcsány Ferenc, akár Ion Iliescu kevésbé édesdeden aludna ágyában a diszkréten megvető írástudói gesztusok miatt. Kívánjunk hát jó éjszakát nekik. (Papp Attila Zsolt)