Akciók – kiskapukkal

Mostanság rengeteg reklámmal találkozhatunk az interneten, hiszen szinte az összes légitársaság októberben próbál meg többletbevételre szert tenni, akciós jegyekkel feltöltve a téli járatokat.

Mostanság rengeteg reklámmal találkozhatunk az interneten, hiszen szinte az összes légitársaság októberben próbál meg többletbevételre szert tenni, akciós jegyekkel feltöltve a téli járatokat.

Tényleg ingyenes jegy?

Nem ritkák az ingyenes repülőjegyek sem, van légitáraság, amely csaknem fél millió repülőjegyet ad „ingyen”. Ez a trend leginkább az alacsony költségvetésű légitársaságokra vonatkozik. Mi áll az „ingyenesség” mögött?

Akkor, amikor ingyen kínálják a repülőjegyet, tudják, hogy nagyon sokan megveszik azt, ezzel mesterségesen növelik a gép telítettségét. Ugyanakkor minden ilyen járaton legaláb húsz, de sokszor még ennél is több olyan utas van, aki nem jelenik meg a check in-en, ugyanis a hónapokkal az indulás előtt megvásárolt jegyet valamilyen okból kifolyólag nem tudja kihasználni.

Ha ilyen helyzetbe kerül, feltétlenül igényelje vissza a repülőtéri illetéket. Ugyanis a légitársaság csak azokért az utasokért fizet a légikikötőnek, akik valóban kihasználták annak szolgáltatásait, azaz repültek az adott napon. Az ilyen illetékekből a társaságok jelentős bevételre tesznek szert, ugyanis a gyakorlatban minimális azok száma, akik igénylik a visszajáró illetéket, úgy gondolva, hogy az szintén elvész a repülőjeggyel együtt. Miközben egy járaton ez az összeg elérheti a 70–110 ezer koronát is.

Pangás a téli piacon

A téli hónapokban kevesebb az utas, ilyenkor szinte pang a piac. Ezért az utazási irodák kedvezményekkel, vagy pedig sokszor indokolatlanul drága utakkal, olykor pofátlan haszonnal próbálnak magas nyereséghez jutni.

Előfordul, hogy ugyanabba az országba, ugyanabba a szállodába, ugyanarra az időpontra a két iroda által kínált ajánlat között akár 20–100 ezer (!!!) koronás különbség is lehet. Az árajánlatok között böngészve kiderül az is, hogy van iroda, amely egy szilveszteri utat csaknem 250 ezer koronáért kínál a Maldív-szigetekre, egy másik iroda, ugyanabba a szállodába, szintén az évforduló napjaira 78 ezer koronáért kínálja ugyanazt. (szl-)

Mire figyeljünk oda?

Olvassa el alaposan a szerződést, az apró betűs részeket is!

Kérdezzen rá minden részletre!

Ha időközben megváltoztatja az utazási iroda a szerződést, és ön nem ért egyet a módosításokkal, minden következmény és büntetés nélkül felmondhatja a szerződést.

Ha a szerződés valamely pontjával nem ért egyet, ne írja alá!

Kérje ki a légi utasok jogait tartalmazó röplapot!

Követelje a kártérítést, még ha ez a folyamat hetekig is elhúzódat! (l)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?