Ahol már Yoda sem mond bölcsességeket

A Csillagok háborúja nem sci-fi. Nem egy távoli galaxisról szól, hanem rólunk, ezredfordulós emberekről. A korról, ahol már Yoda sem mond bölcsességeket.

A Baljós árnyak után a mozilátogatók többségét egy nyomasztó kérdés tartotta hatalmában: képes e folytatni Lucas modern hőskölteményét, avagy a filmeposz végleg belefullad a kereskedelmi elvek alapján felépített vállalkozásba, amit Csillagok háborúja logó alatt, Episode I. márkanéven kaptunk meg legutóbb. Hogy válaszolni tudjunk, nem elég a legújabb fejezet elsődleges filmes hatásaira figyelni. Mert örömteli ugyan, hogy a klónok két óra hosszat tartó támadása még a romantikus betétek alatt sem veszít lendületéből. Hogy a történetvezetés ezúttal nélkülözi az előző részben bevetett Disney-paneleket. Nem tengenek túl a bohókás szereplők, a „de aranyos” effektus kiváltására generált Dzsar-dzsar jelenlétét például a minimálisra szorították vissza, és nem tűnnek fel további „szerethető” figurák sem. A harci jelenetek is rendben vannak: se nem akrobatikusak, se nem jópofák, de nem csapnak át öncélú brutalitásba sem. Jól koreografált, meggyőző küzdelmeket látunk, legyen szó párviadalról, avagy ezer meg ezer klón, robot, jedi csatájáról.

Megannyi olyan jegy, mely sikerre vihet bármilyen filmet, de amely ebben az esetben, egy kultstátuszú alkotásnál, nem elég. Hogy értsük miért nem, tudatosítanunk kell a tényt: a Csillagok háborúja sorozat nem sci-fi. A Csillagok háborúja az emberiség egyik új mítosza. Hősköltemény, ami nem „egy távoli galaxisról” szól, hanem rólunk, pontosabban arról, ami a XX. század végi, XXI. század eleji ember tudatában lerakódott. Lehet vitatkozni persze, hogy a már öt fejezetből álló űreposz milyen színvonalon mesél világunkról. A téma szempontjából ez azonban mindegy. A mitikus mű legfőbb ismérve ugyanis nem a kiemelkedő művészi érték, hanem az összegző jelleg: hogy saját, áttekinthető, könnyen kommunikálható világába sűrítse, ami az adott kor gondolkodásmódjáról, szemléletéről, értékrendjéről és problémáiról fontosnak látszik. Ez az, amiért kijelenthetjük, A klónok támadása sikerült munka. Az aktuális epizódba beszivárogtak korunk olyan toposzai, mint a terrortámadás (a híradókból ismert koreográfia szerint), vagy a megnyerő modorú, de korrupt politikus. A jeditanács különböző lényekre méretezett, és dizájnolt székei a PC gondolkodásról, látványtoleranciáról mesélnek. Míg a korábbi részek kohézióját az egyetlen, nagy Birodalom (lásd Szovjetunió) elleni harc biztosította, ezúttal a baráti egységből, a Köztársaságból kiválni akaró szeparatisták okoznak konfliktust (lásd: anti-globalizációs mozgalmak, EU– USA ellentétek, EU-ellenes törekvések).

Feltűnő, hogy a korai részek gyakori, spirituális utalásai mostanra szinte teljesen eltűntek. Yoda, aki eddig a hetvenes-nyolcvanas évek zen-buddhista divatjának szellemében osztotta az észt, lenyom ugyan néhány pragmatikus jó tanácsot, de később inkább lézerkardcsapásokat osztogat serényen.

Az euro-amerikai kultúra párkapcsolat-modellje Anakin és Padme szerelmén keresztül szivárog be a modern mítoszba.

A szerelem felszíne alatt, és annak ellentmondva, e távoli galaxisban is a keresztény értékrend munkál: az érzelmi kötődés kiszolgáltatottá teszi a hőst a „sötét erők” számára. A jedik az erkölcsi tisztaság megőrzésére például a jól ismert önmegtartóztatást ajánlják, bár Obi-Van csak utal a gerincsorvadásra.

Ajánljuk tehát ezt a film-eposzt a jövő minden kedves kutatójának, ha meg akarja ismerni korunkat, vagy ha egy jót akar röhögni rajtunk. (i-x)