A városi életformák változásai

A szerző „annak a városi kultúrának a szerelmese, melyet a biztonság mindenek fölé helyezése kihalással fenyeget. Valaha a piszkos, nyüzsgő utcák jelentették a nyilvánosság, a demokrácia és a szabadság színterét, ám mára a fényesre fürdetett vagy a forgalomnak átengedett aszfaltot fokozatosan feladjuk a távoli kertvárosokért és az átláthatatlan irodaházakért” – ezzel a szimpatikus felütéssel ajánlja a könyvet a fülszöveg. Egészen a mai napig a városok evolúciója valóban színes képet tár elénk. Straub nagy művelődéstörténeti anyagra támaszkodik, könyve ezzel együtt roppant izgalmas. Az – elsősorban – európai nagyvárosok életvitelét, -formáját bemutatását megcélzó könyv megvilágítja a polgárok mindennapjainak életét és drámáját. A könyvet olvasók a nagyvárosokban ezentúl felnyitott szemmel sétálnak, és korábban nem látott összefüggésekre csodálkoznak rá.

Az európaiak városfelfogását nagyban befolyásolja, hogy történelmük Trója pusztulásával kezdődött. Az új ígéret, Róma pusztulása is fájdalmas volt – a romok egy régi Európára emlékeztetnek. Ugyanakkor Róma, a pápák székhelyeként újra visszanyerte elsőbbségét, Romulus és Remus után Péter és Pál hozta el egy új Róma születését. 

Később a nagyvárosok terei jelentésekkel telítődtek, nem az esztétikai gyönyörködtetés volt a cél, hanem a dómok, tornyok eligazodást jelentettek. A privát és nyilvános nem különült el élesen egymástól, ahogy a szent és a profán sem. A házakban sem különültek el a lakórészek, nyílt tekintetek előtt zajlott az élet minden része. A fényűzés jellemzőbb volt Konstantinápolyra vagy Córdobára, mint az európai városokra a 13. századig. A 16. századtól Madrid, a „minden népek anyja”, a múlt nélküli város, lesz „a” modern város. A madridiakat a prüdéria hiánya jellemezte, élénk társasági életet éltek, nem véletlenül formálódott ebben a környezetben Don Juan drámája. Párizsban és Londonban a gondolkodók a felvilágosításon és az átláthatatlanság ellenőrizhetővé tételén dolgoztak. A francia forradalom abban az értelemben mérföldkő, hogy az utcát és a teret „átpolitizált színpaddá” alakította, ahol azóta is tüntetnek, felvonulnak.

Egy nagyobb ugrással a mai nagyvárosokhoz, a „szervezett életöröm” helyéhez ugrunk. Ma az európai metropoliszok új versengésbe kezdtek, különböző szempontok alapján rangsorolják őket, melyik a legélhetőbb, legdrágább, legszórakoztatóbb, legéletvidámabb. Fontos, hogy sok turista érkezzen, tömeg jelenjen meg, különösen a fiatal generáció tagjai, akik bulizni akarnak. Egész Európa életvidám, és mozgásban szeretne lenni. Épp ezért, emlékeztet Straub, a gurulós bőrönd és a hátizsák lett az új jelkép. A hátizsákot eredetileg a vándor, a katona cipelte, semmi köze nem volt a városi életformához. A régi filmekben lehet még látni, mennyi bőrönddel, csomaggal utaztak az emberek, hordárok pakolták a poggyászt. Ma a minimalista viselet globálisan elterjedt, ezért azt a pár cuccot begyűrjük a bőröndünkbe. „A drága szórakozóhelyeken időközben főként már csak a pincérek maradtak a régi, a városra és a városi életre jellemző módon öltözve. Ez afféle szolgáltatás, mivel a vendég a maga szabadidős viseletében azért mégsem szeretne lemondani az exkluzivitás légköréről, amelyhez persze saját részről ő semmivel sem járul hozzá.” A szemlélődő, hátizsákos turista szívesen látott vendég – az egész város egy nagy élmény.

Miközben a városok soha nem voltak ennyire biztonságosak, mégis sokan rettegnek, félnek. Korábban a városok zajosak, koszosak voltak, ma olyan a város, mint egy „túlméretezett iroda”. Olyan felfogás van terjedőben, amelyet mi is jól ismerhetünk: „A padon lézengő munkanélkülieknek, és egyáltalán, felnőtt, női kíséret nélkül a férfiaknak a városban semmi keresnivalójuk. Hiszen egy férfi egy üveg sörrel a kezében nem más, mint potenciális gyerekmolesztáló. Két férfi egy-egy üveg sörrel a kezében éppen bátorságot gyűjt egy nő megerőszakolásához. Ha három férfi van együtt sör nélkül, de szakállasan, akkor azok vagy iszlamisták vagy terroristák.” A különbözőséget, a másságot nem viselik el, be kell olvadni, asszimilálódni kell, mert az egyforma, az uniformizált, az ismerős kevésbé veszélyes. Ebben a piac vezérelte új városban az önmagától elidegenedett városlakót az „irányított fogyasztás” felé terelik, ahol a pénzköltés a jó, kellemes érzéssel kapcsolódik össze. A sima bámészkodókat is száműzik a központokból, sétálóutcákról: „Aki csak bámészkodni akart, annak is el kell nyalnia legalább egy fagyit, el kell szürcsölnie egy limonádét vagy fel kell tudni mutatni egy pohár kávét mint vásárlás útján szerzett élvezeti cikket.” A város márpedig mindenkié – írja a szerző, és ez a gondolat – ma – félelemmel tölti el a városlakókat.

Eberhard Straub: Az élő város – az urbánus életformák változásai. Typotex Kiadó, 2018. 232 oldal. Fordította: Csősz Róbert