A szaúdi trónörökös vehette meg 450 millió dolláros Leonardo-festményt

New York |

<p>Szaúd-Arábia feltörekvő erős embere, Mohamed bin Szalmán trónörökös a valód vevője a november közepén 450 millió dollárért eladott Leonardo da Vinci-festménynek - jelentette csütörtökön titkosszolgálati forrásokra hivatkozva a Wall Street Journal (WSJ) című tekintélyes amerikai üzleti lap.&nbsp;</p>

A lap szerint az a "kevéssé ismert" szaúdi herceg, Badr ben Abdulla ben Muhammed ben Farhan al-Szaúd, akit két nappal korábban nevezett meg a The New York Times az 1505 után keletkezett éteri Jézus Krisztus-portré, "a férfi Mona Lisaként" is emlegetett olajkép vásárlójaként, csak strómanként szerepelt a műkincspiac eddigi legnagyobb összegű tranzakciójában. 

Sem árverésen, sem (ismert) magántranzakcióban nem fizettek még ekkora összeget egyetlen műalkotásért, a korábbi rekord 300 millió dollár volt. 

A WSJ sem tud további részleteket a rejtélyes adásvételi ügyletről, csak annyit ír, hogy az amerikai titkosszolgálatok élénken érdeklődnek az egyre nagyobb hatalmú fiatal herceg, a szaúd-arábiai reformok hajtóereje iránt. 

Az Abu-Dzabi Louvre a hét elején jelentette be, hogy a november elején átadott gigantikus múzeumban lesz kiállítva minden idők legdrágább műalkotása, a Salvator Mundi (Világmegváltó), de nem nevezte meg a festmény tulajdonosát. 

A The New York Times ugyanekkor úgy értesült, hogy a vevő "egy kevéssé ismert szaúdi herceg", Badr ben Abdulla ben Muhammed ben Farhan al-Szaúd, a szaúdi trónörökös bizalmasa. 

A Salvator Mundi a reneszánsz zseni fennmaradt 20 festménye közül az utolsó, magántulajdonban lévő darabja. A 64,5 x 44,7 centiméteres kép első ismert tulajdonosa I. Károly angol király volt, később szem elől tűnt, és nem is nagyon keresték, mert sokan nem a nagy mesternek, hanem valamely tanítványának vagy más kortársának tulajdonították, eredetiségét csak 2011-ben ismerte el a művészettörténész szakma. A képet 1958-ban még mindössze 45 brit fontért vette meg egy amerikai gyűjtő a Sotheby's egy árverésén.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?