Komárom. A Nagyszünet május 6-ai számában Bőd Titanilla A középiskolai felvételikről című írásában egyebek között a következőket írja: „Na igen, a gimnázium. Tulajdonképpen nagy kockázat ezt az iskolatípust választani.
A számok magukért beszélnek
Komárom. A Nagyszünet május 6-ai számában Bőd Titanilla A középiskolai felvételikről című írásában egyebek között a következőket írja: „Na igen, a gimnázium. Tulajdonképpen nagy kockázat ezt az iskolatípust választani. Tény, hogy a gimnázium széleskörű ismereteket nyújt, és a gimisek ráérnek később dönteni jövendő hivatásukról, de ha aztán mégsem sikerül a felsőoktatási intézménybe bekerülni, a gimnáziumi érettségi bizonyítvánnyal bizony nem sokra mennek.” A leírtakra reagálva Andruskó Imre, a komáromi Selye János Gimnázium igazgatója a következőket nyilatkozta lapunknak: „A cikk szerzője rendkívül félrevezető, szubjektív megítélésen, és nem tényeken alapuló megállapításokat közölt. A számokkal alátámasztott valós tények teljesen mást mutatnak. A nyitrai kerületi munkahivatal adatai alapján elmondhatom, hogy a középiskolák közül a legkevesebb munkanélkülivel a gimnáziumok töltik fel a munkahivatalokat. Tény, hogy a gimnáziumok nem adnak szakképesítést, hiszen nem is ez a feladatuk, hanem az, hogy egyetemre, főiskolára készítsék fel a tanulókat. Az pedig mindenki által közismert tény, hogy a magasabb végzettséggel rendelkezők körében a legalacsonyabb a munkanélküliek aránya. Én tehát határozottan elutasítom, hogy a gimnázium, főleg egy jó színvonalú gimnázium zsákutcát jelent a fiatalok számára. Éppen ellenkezőleg.” A statisztikai adatokat böngészve kiderül, hogy egyes szakiskolák – például a mezőgazdasági és élelmiszeripari, a szállodaipari és kereskedelmi szakközépiskolák, vagy az ún. leányiskolák – esetében a végzős növendékek közel ötven százaléka a munkahivatalban köt ki. És ez ugyanúgy vonatkozik a magyar, mint a szlovák nyelvűekre. A Selye Gimnázium esetében ez az arány 4,35 százalék. Tény, hogy nem minden gimnázium büszkélkedhet ilyen jó aránnyal, mint a komáromi, de a szakközépiskolákkal összehasonlítva nagyságrendekkel kevesebb végzős gimnazistát tartanak nyilván a munkahivatalok, mint más típusú középiskolából kikerült személyt.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Korábbi cikkek a témában
2012. 08.19.
M. Knopfler: Kill To Get Crimson
2012. 08.19.
Továbbra is tart a harc
2012. 08.19.
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.