Hajós András Benne leszek a tévében című műsora megosztja a tévénézőket. Persze nem azzal, hogy a műsorvezető rendszeresen úgy kezdi, hogy köszönti azokat a gyerekeket, akik tanulás helyett ismét őt nézik…
A pancserek védőszentje
Ahogy az ősz hajú és lángeszű műsorvezető, Hajós András fogalmaz: „egyetlen műsor sem létezhet bunkó, antipatikus és lenéző emberek nélkül: következzék tehát a zsűri!” A szupercsapat a következőkből áll: Lilu, a Való Világ exműsorvezetője, Barta Bandi, a Gang című tévéműsor házigazdája és Komár László, a magyar Elvis. A csapat tökéletesen megfelel Hajós definíciójának, és ennek a műsor folyamán többször hangot is ad. Persze nem viszi túlzásba a dolgot, de azért oda-odamondogat, ha úgy hozza a helyzet. A zsűri feladata, hogy egy felfújható kalapáccsal leüsse a műsorszámot (nem az előadót). Komár Lászlónál nagyobb bunkót még képernyő nem hordott a hátán, és ő büszke rá. Lilu csak szimplán ízléstelen és butácska, nem aranyos. Barta Bandika talán két társa ellensúlyozására lenne hivatott, de ő is csak elvesz a színvonalból.
A műsor motorja a fellépők serege. A harmadik adásban rengeteg érdekes, többé-kevésbé mulatságos figura vonult a színpadra. Többek között egy Tom Jones/Jimmy-utánzó, egy nőies férfidivat-diktátor, egy sztriptízversmondó, egy jódlikirály, egy őrült antidiszkó-zúzó, egy 12 éves gengszter rapper és egy fahangú Britney-nővér. A stúdióban ülő közönség arról szavaz, hogy ki vigye el a műsor végén a 100 ezer forint készpénzt. A Hajós-féle hülyeség itt abban jelentkezik, hogy nincs se bankkártya, se utalvány, hanem műsorvezetőnk elővesz a mellényzsebéből 5 darab húszezrest, és leszámolja a nyertesnek. Ez a gesztus már önmagában is azt mutatja, hogy „én veled vagyok, nem pedig a suttyó zsűrivel, én nem szúrom ki a szemed Kozsó cédéjével – helyette százezer forinttal –, hanem honorálom, hogy eljöttél.”
Hajós a pancserek védőszentje, a gonosz és ízléstelen zsűri ellenében. Míg az halálra neveti magát szánalmában és lenézésében, addig Hajós odatáncol az előadóhoz, együtt énekel és bolondozik vele, asszisztál a mókához. A fellépők tulajdonképpen csak eszközök a tolerancia és az orrfennhordós világ harcában. A közönség általában a fellépők pártját fogja, a zsűri pedig magára marad az indulatok tengerében, így a leütés után a lincseléstől való félelmében a zsűri mindig enyhít kritikáján – szintén a műsor kárára. Akadt olyan eset is, amikor Komár megindult a kalapács felé, mire a közönség felhördült, Hajós pedig a zsűrihez futott, és ráfeküdt a leütendő alkalmatosságra.
A műsor elképesztően nagy hatással van a nézőre, ha az képes ledobni egy átlagos tévénéző gátlásait. Az üzenet tehát nem más, mint hogy ha normális vagy, nem zavar, ha mások nem azok. Mások szerint ez: itt van ez az ocsmány őrület, ami túltesz minden magyar tévéműsoron, és te hétről hétre nézed, közel kétmillió társaddal együtt. Az már közel sem biztos, hogy a megfelelő csomagolásban kapjuk meg a mondandót, bármi legyen is az. Más kérdés, hogy amikor a műsornak vége, és körbekapcsolok, csupa olyan fejet látok, akik Hajósnál is nyugodtan benne lehetnének a tévében.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.