A nehezén már túl vagyunk

A kijárási korlátozások, a járványügyi intézkedések a mindennapjaink részévé váltak, a számos egészségügyi, rendvédelmi dolgozó mellett illik megemlíteni az önkénteseket is. Közéjük tartoznak a vöröskereszt munkatársai is. Erről a szervezetről az embereknek általában csak félinformációik vannak, azt többnyire tudják, hogy tevékenységüket háborúkban, katasztrófa sújtotta területeken végzik, ám sok minden mással is foglalkoznak.

Először is hangsúlyoznám, hogy a vöröskeresztnél mindenki önkéntes, azaz senki nem kap pénzt a tevékenységéért, a tagok pusztán segíteni akarnak. Ám ez nem azt jelenti, hogy nem értenek ahhoz, amit csinálnak. Orvosok, ápolók és sok más szakember csatlakozik hozzánk, és segít, ahogy tud. Én a Dunaszerdahelyi járásban működő egységet vezetem, szerencsés vagyok, mert ez az ország egyik legjobban lefedett régiója. Nagyjából 67 településre 50 egységünk jut, azaz majdnem minden településen képviseltetjük magunkat, ami 4350 önkéntest jelent. Ez leginkább annak köszönhető, hogy jó kapcsolatot ápolunk a térség településvezetőivel, oktatási intézményeinek vezetőivel, illetve annak, hogy sok emberben tudjuk felkelteni az érdeklődést, felébreszteni a segíteni akarást.

Sokan a vöröskeresztet a véradással kötik össze, ám sok minden mást is csinálnak.
Összetett a munkánk, hiszen megelőző és oktató tevékenységet végzünk, és gyakran kérik a segítségünket. Óvodákban, iskolákban tartunk előadásokat, ahol a gyerekeknek játékos formában megtanítjuk, hogy mit kell tenniük, ha maguk vagy egy társuk megsérül, hogyan kell a mentőket hívni, és hasonló fontos, hasznos dolgokról beszélünk. Emellett véradásokat szervezünk, illetve felhívjuk a figyelmet a véradás fontosságára, valamint nemzetközileg akkreditált egészségügyi, ápoló-gondozó képzéseket is tartunk. 

A nemzetközi sajtóban pozitívan írtak Szlovákia járványkezeléséről, a gyors helyzetfelismerésről, a meghozott intézkedések hatékonyságáról. A vöröskereszt hogyan vette, veszi ebből ki a részét?
Látva a kínai eseményeket, mi már az év elején számítottunk a járványra, készen álltunk arra, hogy mozgósítanak minket. Dunaszerdahely polgármesterével is egyeztettünk egy lehetséges szerepvállalásról. Ezalatt, látva ennek szükségességét, megszerveztük a településeken a szájmaszkok varratását és szétosztását. Végül március 21-én a szlovák kormány válságkezelési osztálya keresett meg minket, hogy számítanának a tevékenységünkre, amit örömmel vettünk, hiszen ilyen helyzetekre is ki vagyunk képezve, és a szakértői segítség talán ekkor a legfontosabb. A járásban a feladatunk a külföldről hazatérők egyik állami karanténjának kialakítása, működtetése és a hozzánk kerülők ellátása, tájékoztatása. A központunkat a nagymegyeri adóhivatal épületében rendezték be, ahol nagyon jó körülmények között végezzük a tevékenységünket, 92 főt tudunk ellátni.

Gyakran hangsúlyozzák, hogy a bizonytalanságnál nincs rosszabb, hiszen ez félelmet szül az emberekben. Nehéz a karanténba kerülő emberekkel dolgozni?
Sajnos manapság jellemző, hogy az emberek vagy nem jutnak információhoz, vagy téves az elképzelésük. A karanténba érkezőket nem tájékoztatták arról, hová kerülnek, ott mi fog velük történni. Félnek és aggódnak. Amikor kiszáll egy személy a buszból, fáradt, ingerült, lehet, hogy messziről hozták haza. És mit lát? Tetőtől talpig védőruhába öltözött embereket, ami nem tesz jó benyomást. Persze, mi mindent elmondunk nekik, folyamatosan kommunikálunk velük, és megértik, hogy ez miattuk van, hogy ez az ő érdekük. Amikor kikerül tőlünk valaki, általában nagyon hálás nekünk, és ez az érzés megfizethetetlen. Egy kisfiú, Mateo, aki az anyukájával került hozzánk, egy rendkívül szívhez szóló levelet írt nekünk, és a munkától fáradt pillanatokban ebből merítünk erőt. A nehezén már túl vagyunk, újabb és újabb enyhítések következhetnek. Arra biztosan jó volt ez a helyzet, hogy a jövőben óvatosabbak legyenek az emberek.

Kurkó Gyula