A mostariak végre visszakapják az Öreg hidat

Az újjáépülő mostari híd „Ez közös hagyományunk volt, nem sajátította ki egy nemzetiség sem” – meséli egy mostari férfi az SFOR békefenntartó katonák krónikásának. Az 1566-ból származó, 1993-ban lerombolt Stari Most első darabjait a magyar békefenntartók búvárjai hozták fel négy évvel később a Neretva folyó mélyéről. Az idén decemberben a teljes hidat átadják a felújítást végző török cég tervei szerint. Az eredeti négy és fél évszázadot élt túl és húszperces horvát ágyútűz végzett vele, miután több ezer muzulmánt áttereltek rajta a számukra kijelölt Kelet-Mostarba.

A város máig megosztott maradt. A muzulmánok nem költöztek vissza a nyugati oldalra, a városrészben élő horvátok hatalmas keresztet állítottak a dombtetőre, ahonnan tíz éve a hidat lőtték. Gyakran látni az elvileg már nem létező boszniai horvát „állam”, Herceg Bosna zászlaját is a környéken.

Egy kisebb öreg híd már felújítva látható nagyobb testvérétől pár méternyire. Az Öreg hídnál is hat évvel idősebb Kriva Cuprija, amely valószínűleg modellként szolgált híresebbik társa török építészének, Luxembourg ajándékaként máris megújult. Szükség is volt legalább egy kisebb hídra, amelyen a turisták lefényképeztethetik magukat: „íme, jártam a (egy) mostari öreg hídon”. A hídcsonk környéken koktélbárok és kávézók nyíltak, ahova legalább a dalmát strandok felé igyekvők közül betérnek néhányan.

A nemzetközi közösség eddig 17 milliárd eurót (négy és fél ezer milliárd forintot) áldozott az ország helyreállítására. Nem állítható, hogy az összeg nyomtalanul elveszett, minden szarajevói buszon rajta áll: japán pénzből vették. Lakóházakat is láthatólag nagy sietséggel építettek mindenütt, csak éppen a legtöbbet nem meszelték ki, és ami fontosabb: nem is költöztek be. A háborúban kiégett épületeknél még gyakoribb az akár parkolóháznyi méretű félbehagyott épületvázak látványa.

Mintha egész Bosznia-Hercegovina egyetlen hatalmas falu lenne, véletlenszerűen szétszórt és sokszor lakatlan házak, bazárok, lakótelepek, árusok váltakoznak az út mentén. Szerencsére a horvát-bosnyák határokon csak a rend kedvéért állítottak fel egy konténert a határőröknek. A turistákat továbbintik, fel lehet gyorsítani. Egy biztos: az országra költött 17 milliárd euróból 700 millió (182 milliárd forint) hollétéről pontos információi vannak az ország vezetésével megbízott brit Paddy Ashdownnak. Kimutatásai szerint ennyi kerül ugyanis évente a maffia kezébe adó- és vámcsalás útján. Ha a szövetségi hatóságok rájönnének valamire, a bűnözők egyszerűen elbújhatnak a belső boszniai határok mögé.

Paddy Ashdown szóvivője szerint a helyi politikusok „túl rosszindulatúak és korruptok” ahhoz, hogy a jogállam felépítését rájuk lehessen bízni. Az Európai Stabilizációs Kezdeményezés (ESI) nevű berlini agytröszt szerint azonban Bosznia-Hercegovina megérett arra, hogy kikerüljön a nemzetközi gyámság alól. Béke van, a menekültek kezdenek hazatelepülni, szabad választásokat tartanak, „csak” a 25-40 százalékos munkanélküliség okoz problémát. Az ESI legfrissebb tanulmánya szerint Ashdown úgy uralja az országot, mint egy XIX. századi indiai rádzsa. A volt brit liberális pártvezér havonta tizenegy rendeletet ad ki, és eddig hetven demokratikusan választott tisztviselőt mozdított el a helyéről. A nemzetközi közösség főképviselője elvileg az elnököt, a polgármestereket vagy a bírókat is leválthatja, ha akarja.

A boszniai típusú nemzetközi protektorátusok vezetői olyan kihívással állnak szemben, mintha valakinek olimpiai tornagyakorlatokat kellene bemutatnia, és kényszerzubbonyba öltöztetik hozzá – fogalmaz Sérgio Vieira de Mello, a kelet-timori ENSZ-hatóság volt vezetője. A békefenntartó erők eredetileg tizenkét hónapig ellenőrizték volna a daytoni megállapodás betartását – valószínűleg azért eddig, mert a Clinton-kormányzat már az 1996-os amerikai elnökválasztásokig kézzelfogható eredményeket szeretett volna elérni Boszniában. Ám nyolc évvel később az SFOR még mindig jelen van, sőt a mindennapok része lett Bosznia-Hercegovinában. A Boszniában állomásozó külföldi csapatok egyértelműen hosszú távra rendezkedtek be. Mivel szerencsére nem kell állandóan gondoskodniuk a béke fenntartásáról, a katonák saját szórakoztatásukkal is törődnek. A legnépszerűbb „sportesemény” eddig a céllövészet volt – áll az SFOR honlapján. – Ez a legjobb dolog, amit itt eddig csináltunk! Jövőre is biztosan eljövök, hónapokig tudnám folytatni! – lelkendezik a céllövészetről a nyertes holland csapat egyik tagja. De félmaratoni futást és hegyikerékpár-versenyeket rendeztek már.

Helyi szórakozási lehetőségeket is találni egy német vagy dán SFOR-katonának is elfogadható színvonalon. A német katonák előszeretettel látogatnak egy előkelő éttermet Mostartól délre, kilátással a Neretva folyó völgyére. A szakadék szélére épült vendéglőben mesterséges vízesés táplál egy kanálist, amely azt a látszatot kelti, mintha vizével egy kis malom lapátjait forgatná. Az igazából motorral hajtott malom a dekoráció egyetlen hasznos része, amennyiben egészben sülő bárányokat forgat a tűz fölött. Ezek aztán a békefenntartókat és a Mercedesen érkező helyi elitet lakatják jól. A lakosság többsége természetesen nem ilyen helyeken étkezik. Az utak mentén, még a hegyek között is pár kilométerenként ülnek mézet és befőttet áruló emberek, illetve főként gyerekek. Néhányan a tűzszünet előtti időket is visszasírják. – A háborús évek egy rémálomra hasonlítottak. De egy rémálomról legalább tudja az ember, hogy mindig felébred belőlük, és vége van. A háború után úgy éreztük, lassan, de gyógyul az ország, és lábadozás közben még nem meglepő, ha gyenge az ember. Ám most kezdjük elveszteni a reménységet – mondja egy szarajevói fiatal pár a főváros egy népszerű kávézójában.

Budapest–Mostar, 2003. augusztus