A moldvai kolostorföldön ellenség helyett ma turistákat várnak

A kolostorvidéket elkerülte az iparosításA szerző felvételeA vakvilágba lövöldözve nem lehet országot építeni – kommentálja Stefan Cel Mare történetét egy romániai beszélgetőtársam. A XV. századi moldvai uralkodó kilőtt egy nyilat, és úgy rendelkezett: ahol a lövedék egy fába fúródik, kolostort alapít. A szóban forgó fa egy darabját ma is őrzik, a moldvai kolostorok végül az UNESCO által is védett kincsekké váltak. Ám még mindig nem dőlt el, Románia milyen szerepet szán ennek a vidéknek. – A csend belül van – magyarázza az egyik szerzetes. Ezzel azt jelzi, hogy a turistabuszok zajában a moldvai kolostorvidék csak az igazán elhivatottak részére alkalmas az elmélyülésre.

Románia három fő része – Erdély, Havasalföld és Moldva – közül az utóbbi részesült a legkevésbé a kommunista iparosításból. Ez egyrészt elmaradottá tette a régiót, másrészt viszont segített megőrizni a természeti kincseket – a moldvai kolostorok fölé nem lakótelepi házak vagy gyárkémények emelkednek.

A külföldi befektetések azonban kezdik elérni ezt a térséget is. A kolostorvidék szívében lévő Gura Humoruluiba már a nyolcvan országban négyezer szállodát működtető, Best Western nevű amerikai szállodalánc is beköltözött. Az egyházi intézmények maguk is arra használták a rendszerváltás óta eltelt éveket, hogy berendezkedjenek a turisták fogadására. Az értékes mű- és kegytárgyakat őrző kolostori gyűjteményekből sok helyen amerikai mintára csak „múzeumshopon” keresztül lehet kijutni, a szentképek, képeslapok és prospektusok árusításával szinte mindenütt több apáca vagy szerzetes foglalkozik „teljes állásban”.

A putnai kolostorban például elvileg minden reggel fél ötkor kelnek, kilencig reggeli imádság, délelőtt munka következik, a napi két étkezésből az első 11-kor történik. De a napirendet csak ideális esetben tartják be – mondja a Nicolae nevű szerzetes a kolostor múzeumában. A legtöbben csak Médiaatyának hívják, mert Nicolaet idegenvezetéssel és PR-feladatokkal bízta meg a kolostor vezetője. Elmondása szerint világi feladatai még a rendszeres misére járásnál is fontosabbak. A szakácsnak sem kell betartania a szigorú napirendet, ha emiatt nem készülne el időben a szerzetesek eledele. Mivel sok a látogató, a kolostorban ritkán megy minden az előírások szerint.

Míg Nicolae örül Moldva népszerűségének, a Moldovita zárdában az idegenvezető apáca bevallja, hogy túl sok csoportnak ismertette már aznap az egyedülálló falfestményeket, mikor mi sorra kerülünk. Egyszer tréfásan jelzi is a szentképek mutatására szolgáló hosszú áldozati gyertyával, hogy fáradt, és megdorgálja, aki nevetgéléssel zavarja a beszédét. Sokáig tart, mire végigsorolja a templom külső falára festett képeket: a bibliai történeteken kívül megtalálhatók itt a fontosabb ókori görög bölcselők, sőt a középkori Moldva ellenségeinek felsorolása is. A listán egyébként szerepelnek a lengyelek, zsidók, törökök, tatárok, örmények, sőt (a törökök révén) az arabok és négerek is, a magyarok azonban nem.

Bár az idegenvezetést és a képeslapeladást rendszerint jól megszervezték, a műemlékek karbantartását már kevésbé sikerült megoldani. A kolostori életet sokan már iskoláskorukban „választják”, feltételezhetően megélhetési problémák miatt is. A szerzetesek és apácák képzettségi szintje tehát igen változó, műemlékvédelemhez pedig csak töredékük ért. Kérdésünkre, hogy a külső falfestmények mennyire bírják az esőt, az egyik kolostorban a csoportot kalauzoló szerzetes annyit tudott hozzátenni, hogy az eresz védi valamennyire a falat.

A szervezett turizmus és a szállingózó befektetések ellenére Moldva lakosságának nagy része még nem tudott kilábalni a szegénységből. A kolostorok előtt mindenütt hét-nyolc év körüli gyerekek koldulnak, sőt az is előfordul a körút során, hogy egy idős apáca is nyújtja a markát a látogatók felé. A műemlékek és táj a jövőben is gondoskodnak majd bevételi forrást jelentő látogatókról, egyelőre marad a kulturális és szociológiai egyveleg. A népzenei előadáson mobiltelefon helyettesíti a bicskát a népviseleten, a mulatókban diszkóritmusban jelenik meg a manele – egy műfaj, amit állítólag „már a bojárok is hallgattak”. A putnai kolostorban a látogatás végén ebédre invitálnak minket, természetesen az alapító Stefan Cel Mare hatalmas arcképe alatt eszünk. A kolostorvidék „tálalása” bizonyos szempontból többet változott az utóbbi tíz évben, mint az előtte lefolyt fél évezredben.

Budapest–Gura Humorului, 2003. június