A mérgező divat

A divat folyamatosan változik. Ezzel a gondolattal lépett a piacra a 80-as években a spanyol Zara üzletlánc alapítója, Amancio Ortega, aki ma a világ leggazdagabb emberei közé tartozik. Az általa megálmodott modell azt a célt szolgálta, hogy a vásárlók minél több ruhát vegyenek, így ehhez kellett igazítani az árakat is. Kezdetben az elismert, nagy divatcégek dizájnjait másolták le, amelyeket sokkal elérhetőbb áron kínáltak a vásárlóknak. Ezt követően üzleteikben megszüntették a szezonális divatot, és helyette hetente dobnak piacra újabb és újabb darabokat.  Gyors és olcsó Így született meg korunk nagy divatjelensége, a fast fashion. A 2000-es évek óta egyre több divatlánc követi ezt a koncepciót. Míg korábban a divattervezők évente két, legfeljebb három kollekcióval jelentek meg a piacon, ma a boltokban minden héten új áruval találkozhatunk, ami összességében évi 52 új kollekciót jelent.  A folyamatosan változó kirakatok és az alacsony árak arra kényszerítik a fogyasztót, hogy minden egyes alkalommal, amikor betéved az üzletbe, vásároljon valamit. Persze, ennek a robbanásszerű trendnek megvannak a hátulütői is. A fast fashion termékek nemcsak olcsóbbak, de gyakran hagynak kívánnivalót a minőség terén is. Ezen kívül sok szó esik a textilipar környezetszennyező és szociális vonatkozásairól is. A trend ellensúlyozásaként így néhány éve megjelent a fenntartható- vagy ökodivat fogalma is, mely éppen a felsorolt visszásságokra reagál. A magyarországi ökodivat egyik kiemelkedő képviselője, Majoros Zita szerint a marketingnek óriási szerepe van abban, hogy a vásárlók akár hetente is hajlandók új ruhát venni. „Leginkább az online felületeknek – Facebook, Instagram – köszönhető a folyamat elképesztő felgyorsulása, amit a nagy ruhagyártó cégek erősen támogatnak. Az emberi érzelmekre próbálnak hatni: azt sugallják a vásárlónak, hogy legyen különleges, menő, feltűnő, s hogy mindehhez állandóan újabb és újabb ruhákra van szüksége” – tette hozzá a Printa alapítója s az AWARE öko-ruhamárka tervezője. A divatipar árnyoldala Az iparágak környezeti hatásait vizsgáló tanulmányok rámutatnak: az olajipar után a ruhakészítés a legszennyezőbb iparág. A statisztikák szerint egyetlen pamutpulóver előállításához 2700 liter édesvízre van szükség. Az ágazat egyre növekvő kitermelése folytán így a divat komoly veszélyt jelent környezetünk számára.  Nem csak a termelés módja problematikus. Mivel egyre több ruhát veszünk, egyre több textiltermék válik feleslegessé is. Jelenleg évente több mint 150 milliárd ruhadarab készül világszerte, ami 400 százalékkal több, mint húsz évvel ezelőtt. Európában évente több mint 10 millió tonna ruhától szabadulnak meg az emberek, s az Egyesült Államokban a ruhahulladék aránya meghaladja az évi 13 millió tonnát is. A témával foglalkozó szakemberek szerint komoly problémát jelent az is, hogy a divatcégek a nagyobb profit érdekében a kelet–ázsiai országokba helyezik a gyártást, ahol nemcsak a legolcsóbb a munkaerő a világon, de a környezetvédelmi előírások – beleértve a vegyi anyagok ellenőrzését – sem olyan szigorúak, mint Európában vagy Észak-Amerikában.  Ezért aztán gyakran felmerül, hogy az ezekben az államokban gyártott ruházati termékek káros anyagokat tartalmazhatnak. Majoros Zita szerint azonban nem ez a legnagyobb probléma. „Ha tartalmaznak is ezek a ruhák a bőrünkre káros anyagokat, az nem biztos, hogy károsabb, mint például a városi szmog. A legnagyobb probléma az anyagok készítésének környezetszennyező folyamata” – véli Majoros. A divatrabszolgák Az utóbbi években sok szó esett a divatipar társadalmi-etikai vonatkozásairól is. Számos tanulmány készült, amely a kelet-ázsiai gyárak munkakörülményeit vizsgálta. Ezekből egyebek mellett kiderült, hogy sok ruházati cég elfogadhatatlan körülmények között gyártja a ruházati termékeket. A 2016-ban Svédországban megjelent Divatrabszolgák című könyv az egész világ döbbenetére feltárta, hogy a délkelet-ázsiai országokban található több ruhagyár is gyerekeket foglalkoztatott, miközben nagy európai divatláncok voltak a megrendelői.  Világméretű felháborodást váltott ki, amikor 2013 áprilisában Bangladesben összedőlt egy nyolcemeletes épület, a Rana Plaza. A baleset után, amelynek 1100 halálos áldozata és 2500 sérültje volt, kiderült, hogy a ház falai már napokkal korábban megrepedeztek. A földszinten lévő üzletek, bankok be is zártak, de a magasabb szinteken működő varrodák vezetői azzal fenyegették meg az alkalmazottakat, hogy nem fizetik ki őket, ha nem állnak munkába. Az épület másnap reggelre összeomlott. Az üzemben olyan divatmárkák számára varrtak, mint a Mango, a Primark, a Walmart vagy a Benetton. Új alternatívák A fast fashion-vonalat képviselő divatcégek egy része ezek után tudatosította, hogy nem működhetnek az addigi modell szerint. Kezdetben csökkentették a csomagolóanyagok mennyiségét, vagy a H&M üzletlánc a Globális újrahasznosítás hetén visszavette a vásárlóktól a már megunt vagy elhasználódott ruhákat. Ráadásul bevezette a Conscious kollekciót, amelynek a lényege, hogy a kollekció mindegyik darabja fenntartható módon előállított anyagból készül. Tudatos vásárlásra ösztönzik a fogyasztókat az ökodivat képviselői is, arra ösztönözve a gyártókat, hogy környezetkímélő és egészségre ártalmatlan ruhákat készítsenek.  [[{"type":"media","view_mode":"media_large","fid":"294609","attributes":{"alt":"","author":"","class":"media-image","height":"360","title":"","typeof":"foaf:Image","width":"480"}}]] Az ökodivat – az etikus divattal szemben – az alapanyagokra koncentrál, s az olyan textíliákat részesíti előnyben, mint például a biopamut, a kendervászon, a tencel vagy akár az újrahasznosított alapanyagú textilek. Majoros Zita szerint azonban más módon is követhetjük az ökodivatot. „Az is környezetkímélő hozzáállás, ha valaki használt vagy vintage ruhát vásárol” – véli a tervező. Ugyanakkor felhívja a figyelmet, hogy az ökodivat nem egyenlő az etikus divattal. „Az úgynevezett etikus ruháknak az alapanyaga nem minden esetben környezetkímélő, itt inkább az etikus munkafeltételeken és munkakörülményeken van a hangsúly. A legjobb, ha mindkét szempontot figyelembe vesszük ruháink kiválasztásakor.”  Használat utáni újrahasznosítás Majoros Zita elmesélte, hogyan készítik budapesti üzletükben az ökoruhákat. „A gyártás során elsősorban a használaton kívüli, hulladékot képző anyagok újrahasznosításával foglalkozunk. Nagy mennyiségben, bálákban megvesszük a harmadosztályú használt ruhákat. Általában ingeket, farmereket és bőrkabátokat szerzünk be, amelyek már nem alkalmasak további értékesítésre, majd azokból új ruhákat, táskákat készítünk.” Emellett használat előtti újrahasznosítással (pre consumer upcyc­ling) is foglalkoznak. Ez azt jelenti, hogy olyan textileket szereznek be, amelyek a gyártás folyamán meghibásodtak, ezért nem lehetett őket értékesíteni, vagyis még használatban sem voltak, és máris hulladék lett belőlük. „A hibákat kikerülve, vagy a dizájnba beépítve ezekből a textilekből – legtöbbször festetlen pamut jersey anyagokból – készítünk új ruhákat. Az újrahasznosításnak, azon belül az „upcycling”-nak (a reciklációnak az a fajtája, amikor növeljük az eredeti termék értékét) az az óriási előnye, hogy már meglévő, leselejtezett anyagokat használunk fel, így rengeteg energiát, nyers alapanyagot és vizet spórolunk” – magyarázza Majoros.  A tervező azt is elmondta, hogy kollekcióikban használnak új alapanyagokat is. Kiválasztásuknál elsősorban a biopamutot és a tencelt részesítik előnyben. A tencel egy cellulózból készített biológiailag lebomló textilfajta. A biopamut a sima pamuthoz képest sokkal kevesebb vegyszert tartalmaz, valamint kevés víz szükséges az előállításához. Annak ellenére, hogy az európai divatpiacot kifejezetten a fast fashion uralja, sokak szerint van igény új alternatívákra is. „Az ökoruhák iránti kereslet szerintem egyre nagyobb. Egyre több tudósítás jelenik meg a divatipar káros, környezetszennyező hatásairól, ezért az emberek is jobban kezdenek odafigyelni. De ez még mindig nagyon messze van a mainstreamtől” – mondta lapunknak Majoros Zita. Tény, hogy amíg az üzletek tonnaszámra kínálják az újabb és újabb modelleket, ráadásul tömegek számára elérhető áron, aligha várható a fast fashion háttérbe szorulása. Nagyon sok felvilágosítás és nemzetközi szintű intézkedések kellenének ahhoz, hogy megállítsuk a divatipar romboló hatásait. Ugyanakkor egyéni szinten is sokat tehetünk azért, hogy „ruhafogyasztásunk” környezetbarát legyen. Németh Viktória