A marha fontos ügy

London |

<div>Több tízezer brit vegetáriánus követeli az új brit ötfontos bankjegy kivonását, mert az nyomokban állati faggyút tartalmaz. A Bank of England inkább a marhafaggyút vonná ki az ötfontosból.</div>

A szeptemberben forgalomba hozott, jórészt műanyagalapú ötfontosról kiderült, hogy összetevői között nyomokban marhafaggyú is van. Ez hatalmas felzúdulást keltett a vegetáriánus és vegán életmódot folytatók, valamint a marhahús-feldolgozásból származó termékeket hagyományosan elutasító indiai közösségek körében. Ezért petíció indult a gyártási technológia megváltozatására, az online felhívást pár nap alatt 110 ezren írták alá.A Bank of England közölte, hogy tiszteletben tartja és rendkívül komolyan veszi a marhafaggyú-tartalom miatt egyes közösségekben felmerült aggályokat, s felvette a kapcsolatot a bankjegy alapanyagát szállító céggel, amely máris „intenzíven dolgozik” a megoldáson. A brit jegybank közölte, nem tudott a kifogásolt állati zsiradék jelenlétéről az alapanyagok között. Tartósabb, nehezebben hamisítható, vízálló A Bank of England szeptember 13-án mutatta be az új ötfontost, amely az első polimer-alapanyagú brit bankjegy. A tervek szerint jövőre megkezdik a tíz- és a húszfontosok ugyanilyen alapanyagú gyártását is. Az új típusú bankó jóval tartósabb a jelenlegi papírpénzeknél, szakértők szerint akár öt évig is használható állapotban marad, nehezebben hamisítható, emellett vízálló jellege miatt akkor sem megy tönkre, ha véletlenül kimossák. Az ötfontos a legkisebb címletű, egyben a legnagyobb mennyiségben forgalomban lévő brit bankjegy.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?