A Máért a magyar holnapért

A decemberi bukott népszavazás után az SZDSZ örök kamasz frontembere azt üzente réveteg szabványmosollyal az arcán: nem-mel szavazott, mert ő tudja, nem ez (értsd a kettős állampolgárság) kell a határon túli magyaroknak. Nem volt egyedül, rajta kívül ezt még egy egész „szegfűskert” is tudni vélte. Nos, ha már mi, balgák, elfelejtettük megkérdezni, mi kell nekünk, akkor nem maradt más, mint hogy magunk tűnődjünk el magunk fölött. Bár a népszavazás után kétségei támadnak az embernek, nem szorul-e inkább önvizsgálatra a honi magyarság, mint a külhoni... Mindenestre, a magyar miniszterelnök, kissé megkésve ugyan, de valószínűleg önreflexiót tartott, melynek öt pontba gyömöszölt rezüméje a küszöbön érte a külhoni magyar pártok éppen Szabadkára siető képviselőit. Mivel az ő számára ez alkalommal nem volt szabad az út Szabadkára, megpróbált legalább a Máért napirendjéről gondoskodni, az utolsó pillanatban faxolva az öt pontot a résztvevőknek. Mert úgymond mit tehet nélküle a Máért a külhoni magyar holnapért?...

Aki visszafutott az ajtóból, azt még otthon, a pártelnökök javarészét pedig csak Szabadkán nem érte meglepetés: valószínűleg egyikük sem várta, hogy a javaslatok között lesz a kettős állampolgárság. Egyébként a magyar kormány javaslatcsomagja kedves gesztus, szép kínálat, de – mint azt a szabadkai fórum is megállapította – kevés. Legkirívóbb fogyatékossága az, hogy csupán fogyasztónak tekinti a magyar nemzetet. Márpedig a magyar (is) értelmes húsvér ember, akinek azonban lelke, szellemisége, érzelemvilága van – és eredendően becsületes. Mind a honi, mind a külhoni magyar. Csakhogy a december 5-i népszavazást megelőző kampányban épp fogyasztói minőségében vezették félre, amikor elhitették vele, hogy a népszavazás pozitív kimenetele a kettős állampolgárság azonnali megadását jelenti, holott csak az országgyűlést kötelezte volna, hogy alkosson ilyen törvényt. Meg hogy a nyugdíjuk automatikus elvesztésével járna, és csak terhet jelentene az országnak – mutat rá többek között Czakó Gábor író vajdasági magyar lapnak adott interjújában –, egyetlen példával cáfolva a csúsztatást: „Ha a 800 000 magyarigazolványos kiváltaná a magyar útlevelet, az 5000 forint illetékkel szorozva önmagában 4 milliárdos bevételt jelentene a budapesti kincstárnak.”

Idestova két hónapja cikkezünk a kettős állampolgárságról. Tiszteletben tartom azok véleményét, akik meggyőzően kifejtették, hogy külhoni magyarként egész jól elboldogulnak magyar állampolgárság nélkül. Szívük joga, de akkor jó, ha mások szíve jogáról sem feledkezünk meg. E helyen Bugár Béla egyik válaszcikkében a „szolidaritás” fogalmát húznám alá. Akinek ugyanis nem kell magyar állampolgárság, lemondhat róla akkor is, ha törvény szerint jár, de akinek fontos, akinek ez adna örömöt, némi elégtételt az elszenvedett megaláztatásokért, senkinek sincs joga megtagadni tőle.