Május első felében kerül sor szerte az országban a középiskolai felvételikre. Sok fiatal életében talán ez az első olyan próbatétel, amelynek végkimenetele jelentősen befolyásolhatja a jövőjét, egész hátralévő életét.
A középiskolai felvételikről
Persze elméletileg minden iskolából ugyanolyan eséllyel indulhatnak majd a főiskolai felvételiken, és ugyanolyan eséllyel pályázhatnak egyes állások betöltésére, na de a gyakorlat ebben az esetben sem teljesen az elméletek szerint működik. Nehezen lesz valaki régész, ha például autószerelőnek tanult, s egy bankban is könnyebb elhelyezkedni kereskedelmiben szerzett érettségivel, mint gimnáziumi végzettséggel.
Na igen, a gimnázium. Tulajdonképpen nagy kockázat ezt az iskolatípust választani. Tény, hogy a gimnázium széleskörű ismereteket nyújt, és a gimisek ráérnek később dönteni jövendő hivatásukról, de ha aztán mégsem sikerül a felsőoktatási intézménybe bekerülni, a gimnáziumi érettségi bizonyítvánnyal bizony nem sokra mennek.
Talán ezért szorgalmazza sok szülő, válasszon a gyereke olyan középiskolát, melynek elvégzése után „kenyér lesz a kezében“, s ne szőjön merész álmokat az egyetemi diplomáról.
De az iskolaválasztáson most már felesleges elmélkedni, hiszen régen elküldettek a jelentkezési lapok. Most már nagy napra készülnek a kilencedikesek. Szerencsések azok, akik kimaradnak a felvételi nehéz perceiből, akiknek nem kell kiállniuk a nagy izgalmakat. Mert nem is annyira a feladatok nehezek, hiszen hetek, hónapok óta folyik a mondatelemzés, szófajtani elemzés az alapiskolákon, inkább a tét súlya nagy. Paradox helyzet, maga a felvételiző lehet, nem is érti, miért csapnak olyan nagy hűhót az esemény körül a szülők meg a tanító nénik. Csak azt érzi, ez most fontos, és ha nem sikerül, haragudni fognak otthon, és mérges lesz a tanító néni is.
A leglényegesebb persze nem megijedni. Még az első pillantásra nehéznek tűnő példákat is meg lehet oldani, vissza lehet emlékezni azokra az információkra is, amik az első percekben nem ugranak be. Hogy ki hogyan kezeli a stresszhelyzetet, az döntő fontosságú lehet, és megnyugtatásul még mindig ott van a pótfelvételi lehetőségének tudata.
ĺgy felvételik táján azt kívánjuk minden kilencedikesnek, ne rezeljen be, hogy szeptemberben boldogan léphessen be a választott középiskola kapuján!
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.