Ha 1994 legjelentősebb slágerét és nagylemezét kellene kiemelni, meggyőződésem, hogy 10-ből 9 zenei szakember Beck dalát, a Losert és Mellow Gold című albumát mondaná. Soha egyetlen kezdőről sem szajkóztak annyi jót a kritikusok, mint akkoriban róla. Elnevezték csodagyereknek, pedig már 24. életévében járt. Igaz, külsőre legfeljebb 16-nak nézett ki.
A komoly csodagyerek
Beck Hansen 1970. július 8-án született Los Angelesben. 16 évesen otthagyta az iskolát, és várta, hogy valaki felfigyeljen a kezdetekben egy szál gitárral előadott dalaira. Erre évek múltán, ‘91-ben került sor – a helyi Bong Load Custom Records nevű független kiadó munkatársa kiszúrta magának a gyerekarcú zenészt, és bemutatta egy producernek, akinek tanácsára hip-hop-ritmusokat kezdett rakni az akusztikus felvételek alá. Rögzítette a Losert, amely ‘93 márciusában jelent meg kislemezen, mindössze 500 példányban. A felvétel bozóttűzként terjedt a Los Angeles-i rádióállomásokon, kis idő elteltével az egész metropolis ezt énekelte. Ezután már multinacionális kiadók versenyeztek a kegyeiért, végül a Geffen Records mellett döntött. A Loser ‘94 tavaszán egész USA-ban és világszerte slágerré vált. Hősünk kiadta Mellow Gold című albumát, amelytől a kritikusok hetekig nem tértek magukhoz, mivel olyat kaptak, amit korábban soha, egy legkülönbözőbb zenei elemekből összegyúrt lemezt. Rögtön elnevezték csodagyereknek. Ebben az évben még további két albuma jelent meg: a gerjedős punkból, őrült szöveges közjátékokból és koncertfelvételekből összeturmixolt Stereopathetic Soulmanure, valamint a puritán folkot és bluest tartalmazó One Foot In The Grave, amelyekkel tovább erősítette a csodagyerek-státusát. ‘96-ban ismét ámulatba ejtette a szakmát a teljességgel behatárolhatatlan, szürreális szövegvilágú dalokat felvonultató Odelay című korongjával – ezt a The Dust Brothers nevű producerduóval készítette el. ‘98-ban a lassú, countrys hangulatú Mutations című albummal rukkolt elő, amit a következő évben a Prince bűvöletében fogant, a funk-pophoz nyúló Midnite Vultures, 2002-ben pedig a folkos Sea Change követett.
Beck életében az utóbbi időben történt néhány fontos változás. Feleségül vette Marissa Ribisi színésznőt, és fia született. A zenében visszatért az Odelay producerpárosához, a The Dust Brothershez, velük rögzítette a nemrég megjelent Guero című lemezét, amelyen nyugodtabb, komolyabb szemléletű dalok hallhatók, kevesebb zenei ugrálással. Kevésbé meglepő, de összességében nagyon jó albummal jelentkezett. A szakmát most leginkább az foglalkoztatja, hogy a zenész a jövőben megmarad-e komoly popsztárnak, vagy visszatér a kísérletezéshez. Ez utóbbinak természetesen mindenki jobban örülne.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.