A klímaváltozás az Alpokban túrázókra is veszélyt jelent

Alpok k

Az éghajlatváltozás miatt egyre veszélyesebbé válik a túrázás és a hegymászás az Alpokban a Svájci Turistaegyesület (SAC) nyári sportok biztonságáért felelős vezetőjének keddi nyilatkozata szerint.

„Teljesen nyilvánvaló, hogy nő a veszély a hegyekben” – szögezte le a sajtónak Rolf Sagesser.

Wolfgang Russegger, a Salzburgi Hegyivezetők Szövetségének elnöke elmondta, hogy mivel egyre többen veszik igénybe hegyivezetők segítségét, egyre nehezebb a hegymászó szezonban vezetőket találni.

Felhívta a figyelmet arra, hogy sokan viszont még mindenképpen látni akarják a hegyi gleccsereket, mielőtt elolvadnak, a gleccserekhez vezető túra azonban – a klímaváltozás miatt gyakoribbá váló gleccserhasadások miatt – veszélyesebb, mint korábban.

Mindemellett nőtt a viharok és heves esők kialakulásának esélye is, néhány hegyi út pedig már nem biztonságos.

Russegger úgy vélte, sok embernek sem előismerete, sem ideje nincs arra, hogy alaposan felkészüljön a hosszabb hegyi utakra, és alábecsülik az ilyen túrák jelentette veszélyeket.

Szakértők a veszély nagyságát érzékeltetve a többi között a tiroli Fluchthorn-hegységben júniusban bekövetkezett balesetet emlegetik, ahol a fagyott permafroszt felolvadása miatt gyakorlatilag egy teljes csúcs zuhant a mélybe.

„A jég a hegyeket összetartó ragasztó, és ez a ragasztó most lassacskán elfogy” – fogalmazott a csúcsomlást követően Thomas Figl tiroli geológus.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?