A kivándorolt romák gyorsan feltalálják magukat

Amióta Romániát az Európai Unió levette a vízumköteles országok listájáról, Nyugat-Európában ugrásszerűen megnőtt a román látogatók száma, ám jelentős részük nem az idegenforgalmi bevételeket gyarapítja.

Román vándorcigányok. Ki tudja, merre tartanak? ČTK/AP-felvéteKülönösen sok a gond a cigány származású, román útlevéllel érkező egyéni és csoportos „turistákkal”. A Nyugatra vándorolt romák általában gyorsan megtalálják a helyüket, ha nem a társadalomban, akkor amellett – írja a Transindex erdélyi magyar internetes forrás.

A Rómában élő roma vendégmunkásoknak kellemetlen meglepetésben volt részük az elmúlt vasárnapok egyikén: a rendőrség láncokkal és lakatokkal zárta le a „románok parkja” néven elhíresült közterületet az Anagnina metrómegállónál. Az állomás környéke tavaly óta törzshelye a Rómába települt romáknak. Az Anagnina téri „románok parkja” tulajdonképpen egy több száz négyzetméteres parkoló az egyik legszebb és legmodernebb római metrómegálló mellett. A romák vasárnaponként százával lepik el a teret összeegyeztetve a kellemest a hasznossal: sör, miccs és manele fogyasztása mellett átadják hazatartó ismerőseiknek a csomagjaikat. A miccs testi, a manele pedig szellemi táplálék. Az előbbi fasírtszerű húsgombóc, az utóbbi pedig román lakodalmas nóta cigányzenével megbolondítva. A feketén árult sör a parkban két euróba kerül, holott a környék minden más bárjában nem haladja meg az ára a másfél eurót, de azért fogy, a jó társaság ösztönzően hat. A tér bezárását nemcsak a miccs- és sörárusok fogadták felháborodással, hanem a manelés kalóz-CD-kereskedők is, akik azt állítják magukról, hogy az „édes otthont” felidézve oltják a romák honvágyát. Ezt megerősítendő a maneleárus mellett egy hatalmas plakát hirdeti: „EXTRÉM – Román diszkó – Manelománia – Csajozás – Minden évadban nyitva”.

A „románok parkja” nevű intézmény úgy 1990 táján alakult meg, az után, hogy megjelentek az első roma csoportok Rómában. Egy veteránjuk szerint 1991-ben még a Termini pályaudvar melletti Cinquecento téren gyülekeztek. Onnan a rendőrség űzte el őket, állítólag addig vizeltek a fák tövére, míg azok kipusztultak. 1994-ben a „románok parkja” átköltözött a Colosseumtól kétlépésnyire levő Sette Sale térre, amiről hamarosan az a hír járta, hogy a parkon sem az olaszok, sem a turisták nem mernek keresztülmenni. Viszont oda jöttek a furgonok, amelyek a külföldre szakadtak csomagjait vették fel és szállították haza, Romániába. Tavaly azonban megint közbeléptek a hatóságok: elkobozták a kis teherautókat, ezer euró fölötti büntetéseket osztogattak, lecsuktak és kitiltottak vagy 60 embert. A sörárusok aztán újfent más helyet kerestek maguknak, na és persze vendégkörüknek. „Ők azok, akik megalapítják a találkahelyet, összegyűjtik a klienseket” – meséli egy vendégmunkás. „2002-ben foglaltuk el az Anagnina teret sörrel, miccsel, magokkal. Az elején vasárnaponként még el-elüldöztek a rendőrök, de aztán békén hagytak bennünket egy ideig. Két hónappal ezelőtt megint kezdtek figyelmeztetni, hogy közteret foglalunk el. Most meg itt is szétcsaptak. És kereshetünk ismét egy másik helyet...” – panaszolja B. G.

A romániai roma bűnözők Nyugat-Európa más gazdag országaiban is előszeretettel tevékenykednek – írják a bukaresti lapok. Annak dacára, hogy az Angliában élő román menekülteknek nincs munkavállalási engedélyük, a legtöbben nagyon jól élnek. A brit közigazgatás nagyvonalúságát kihasználva sok pénzt szakítanak le anélkül, hogy akár a kisujjukat is megmozdítanák érte. Egyikük, bizonyos Gabi, midőn menekültjogot kért, kapott egy házat Smethwickben. Ő, megszegve a jogszabályokat, azonnal bérbe adta ezt más menekülteknek 500 dollárért, maga pedig Londonba költözött. Egy legújabb típusú luxus BMW-vel jár ki a fővárosból a lakbérért. Gabi ugyanakkor szociális segélyt is kap mintegy 250 dollár értékben, emellett pedig feketén dolgozik. „Nincs még egy ilyen ország a világon. Ezek hülyék. Ha adnak, miért ne venném el?” – vonogatja a vállát Gabi.

A Spanyolországban „vendégmunkálkodó” romániai romák csoportjához új lopási taktika kialakításának „dicsősége” fűződik. A Barcelona és Madrid környékén dolgozó csoportok bőröndökbe csomagolt gyerekek segítségével rabolják ki az autóbuszokat. A romák három bőrönddel szállnak fel a távolsági buszokra, a csomagok közül kettő üres, a harmadikban viszont egy purdé várja, hogy munkához láthasson: menet közben előbújik rejtekhelyéről, és végigfésüli a többi utas bőröndjét, összeszedve mindent, ami értékes. A zsákmányt a másik két kofferbe rejti, majd pedig visszamászik a „saját” bőröndjébe. A romák az utazás végén, mintha mi sem történt volna, fogják csomagjaikat, a többi utas pedig csak jóval később veszi észre, hogy meglopták. A rablást lehetetlen bizonyítani, mert menet közben a csomagokhoz – elméletileg – senki nem férhet hozzá.

Franciaországban a roma bűnö-zőknek azt is sikerült megszervezniük, hogy néhány „maradonát” állítsanak ki, vagyis olyan tolvajokat, akik rendőrnek öltözve az iratok ellenőrzése címén ellopják a turisták pénztárcáját. Ugyanakkor megtalálták a legjobb módszert, hogyan juttathatják haza az ellopott ékszereket: befőttesüvegekből kialakított, házi készítésű marhahúskonzervet küldenek az otthon maradt „szerencsétleneknek”. Egy-egy ilyen szállítmányban a hús közé gyűrűket és aranyláncokat rejtenek el, a „konzervek” tartalmának átvizsgálását azonban senki nem vállalja a förtelmes bűz miatt.

A közelmúltban olasz rendőrök érkeztek Bukarestbe, hogy az itteni rendfenntartókkal egyeztessenek a Romániból Olaszországba érkező bevándorlók ügyében. Toma Zaharia román belügyi és közigazgatási államtitkár közölte, hogy az olasz rendőrség azután döntött így, miután 200, Romániából érkezett roma telepedett le Nápoly belvárosában. Ellenük a helyi hatóság a lakosság felháborodása miatt kénytelen volt fellépni. Zaharia elismerte, a schengeni térségbe több, „problémákat keltő” romacsoport utazott ki, a prostituált- és koldusmaffiát erősítik. Az államtitkár hozzátette, a jövőben a megyei rendőrkapitányságok rendszeresen konzultálnak a helyi romaszervezetekkel, ráébresztendő a külföldre utazókat a törvénytisztelet fontosságára. Az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlésének elnöke a román parlamentben tartott beszédében pár hónapja arra figyelmeztetett, hogy a romák nagyarányú migrációja az unió tagállamaiba veszélyeztetheti Románia nehezen kiérdemelt vízummentességét a schengeni térségben.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?