A kínlódásba keseredtünk bele

Máréfalva, Hargita megye: a kétkezi munkások közül is egyre többen a kitelepülésben látják a megoldástSzabó Barnabás felvételeHa ezek a jóslatok igaznak bizonyulnának, az Erdélyben maradt magyarság bizonyos jogai is veszélybe kerülhetnek. Például azok, amelyeket a nehezen kiharcolt jogszabályok húszszázalékos arányhoz kötnek. A következő írás száraz tényadatok és szubjektív vélemények tükrében a romániai magyarság kivándorlási szándékának alakulását és annak okait vizsgálja.

Kétlaki életmód

Kolozsváron gyalogolok, gyermekkorom utcájában. Az egykori Magyar utcán igyekszem a Fő térre, miközben rádöbbenek, hogy akiket ezen a fertályon ismertem, elsodorta a történelem szele másfelé. Csak a kövek maradtak meg utánuk, amint azt Wass Albert megjövendölte. Az eltántorgottak emlékét rajtam kívül talán csak Gaal György tanár úr könyve őrzi.

Meglehetősen pontos adatok állnak rendelkezésünkre arról, hogy az utóbbi évtizedben hányan települtek át Romániából Magyarországra, és ezen belül mekkora a magyarok aránya, hiszen erről az engedélyező román, és a bevándorlást jóváhagyó magyar illetékesek nyilvántartást vezetnek. Nincs azonban megbízható információnk arról, tulajdonképpen hány magyar települt ki nem hivatalosan Erdélyből a világ különböző országaiba. A magyar nyilvántartások azt mutatják, hogy Erdélyből évről évre többen vándorolnak ki Magyarországra. A magyar belügyminisztérium Bevándorlási és Állampolgársági Hivatalának statisztikája szerint ez év első hat hónapjában 4042 személy kapott magyar állampolgárságot, és ezek közül 2470-en Romániából települtek át. A magyar hatóságok adatai szerint az 1990 és 2000 közötti időszakban csaknem 60 ezer román állampolgár kért végleges letelepedési engedélyt Magyarországon.

A hivatalos adatok egyben azt is mutatják, hogy bár az utóbbi években növekvő tendenciát mutat, még mindig nem vészesen magas azoknak a romániai magyaroknak a száma, akik Magyarországra települnek át. Alföldi László kolozsvári magyar főkonzul szerint ez a szám nem kicsi, de a másfél-kétmilliós romániai magyarság arányához képest nem is számottevő. A főkonzul úgy látja, hogy az áttelepedés sok esetben kétlaki életmódot jelent, ezek az emberek úgy érzik ugyanis, hogy Magyarországon és Erdélyben egyaránt otthon vannak.

Tizenötezer vízum

– Létbiztonságot jelent számukra, hogy Magyarországon állandó lakhelyük és munkalehetőségük van, de sokan mégis Erdélyben töltik idejük nagyobb részét. Nem beszélhetünk tehát tömeges kivándorlásról. Nyilván ennek gazdasági okai is vannak: Magyarországon az elmúlt két-három évben a lakásárak megduplázódtak vagy a háromszorosukra emelkedtek. Ez a jól kereső magyarországi állampolgároknak is óriási gond, nem beszélve az áttelepülő, sokkal nehezebb anyagi helyzetben levő erdélyiekről – állítja Alföldi.

Alföldi elmondta: a világ összes magyar külképviselete közül a kolozsvári főkonzulátus vízumforgalma a második legnagyobb. Tavaly egyedül Isztambul előzte meg, vélhetően a törökökkel szemben alkalmazott vízumkényszer okán: ott 18 ezer vízumot bocsátottak ki, míg Kolozsváron 15 ezret. Hozzátette: az idén Kolozsváron várhatóan közel 20 ezer vízumot adnak majd ki. Mivel a kolozsvári főkonzulátus körzete nem foglalja magában Székelyföldet, ehhez a számhoz hozzá kell adni a bukaresti főkonzulátuson kibocsátott vízumok számát is. A kettő együtt mintegy 30 ezerre emelheti az idén kiadott vízumok számát. A húszezres kolozsvári szám Alföldi László szerint azt jelenti, hogy megközelítőleg ennyien mennek Magyarországra hivatalosan munkát vállalni: ez a családtagokkal együtt legalább százezres tömeg egzisztenciáját érinti. Az igénylők 90 százaléka munkavállalási vízumot kér; a tavalyi 15 ezerből körülbelül 12 500-an kértek Kolozsváron munkavállalási, 1500-an tanulmányi, 800-900-an pedig tartózkodási vízumot.

Végh Zsuzsanna, a belügyminisztérium említett hivatalának főigagatója is úgy vélekedett nemrég Tusnádfürdőn, hogy ha nem is számottevően növekszik, de egyre nagyobb azoknak a határon túli magyaroknak a száma, akik végleg le akarnak telepedni Magyarországon. Kijelentette: Magyarországon jelenleg több mint 80 ezer bevándorló él, és ezek közül 37 750 román állampolgár.

Előbb az elit települt ki. Ezt ma már vezető erdélyi értelmiségiek is elismerik: az erdélyi irodalmi élet egyik legnagyobb gondja az elit kivándorlása. Erdélyben az utóbbi években azt is megszokták, hogy a külföldön ösztöndíjjal tanuló magyar fiatalok nagyobb része tanulmányai befejeztével nem tér vissza szülőföldjére, azok jelenős része pedig, akik itt szereztek oklevelet, az első adódó alkalommal távozik az országból. Az elit pótlása tehát nincs biztosítva.

Berogyunk az ágyba

Bence értelmiségi pályát választott, és Kolozsváron maradt. Egyelőre. Négy árván maradt, a semmiből élő testvér példáján morfondírozott a minap. Kifejtette: nyugatabbra a segélyekből viszonylag kényelmesen megélhetnének. – Gyermekkori álmainkról lemondtunk. Munka után hullafáradtan, kedvetlenül berogyunk az ágyba. Másnap pedig kezdjük elölről a robotolást azért a néhány garasért, ami semmire sem elég. Ebbe a kínlódásba keseredtünk bele! – kesereg.

Manapság azonban a kétkezi munkások közül is egyre többen a kitelepülésben látják a megoldást. Jolánka és férje, István a Larnaca és az Aya Napa közötti út szélén álló gyümölcsboltban talált munkát. Hargita megyeiek, felcsíkiak mindketten, két és fél éve dolgoznak Cipruson, és állításuk szerint a szigeten öszszesen mintegy 100-150 székelyföldi magyar dolgozik. Nem szándékoznak ott maradni, de haza sem kívánnak térni. Valahol máshol fognak majd letelepedni, ha összegyűjtik az ahhoz szükséges pénzt.

Az eddigi példák azt bizonyítják, hogy az erdélyi magyar fiatalok körében hatalmas a kilátástalanság. És ennek főképp gazdasági okai vannak. Nem egy esetben viszont éppen politikai események-történések adják meg a kivándorláshoz szükséges végső lökést. Ilyen például a státustörvény elfogadása, illetve a jogszabály jövő januártól történő hatályba lépése. A törvény gondolatát az erdélyiek lelkesedéssel fogadták. Kezdetben kettős állampolgárságban, legrosszabb esetben magyar világútlevéllel járó „külhoni állampolgárságban” reménykedtek. De miután megértették, hogy a magyarigazolványt megszerzők a későbbiek során áttelepülésüket nem kérhetik, a lelkesedés alábbhagyott. Megjelent helyette a kétely: hátha adott esetben, ha majd netán valóban el kell menekülniük, éppen a nagylelkűen biztosított igazolvány válik hátrányukra? Ez a kérdés pedig annyira elgondolkoztatta őket, hogy ma már a romániai magyaroknak csupán 76 százaléka kérne magyarigazolványt. Egy júniusi felmérés azonban azt mutatja, hogy a romániai fiatalok 56 százaléka ideiglenesen vagy végleg kivándorolna az országból.

A tavalyi romániai parlamenti választásokat megelőzően az RMDSZ megrendelésére készült felmérés eredményei szerint a romániai magyarság jövőjét leginkább az elszegényedés (a megkérdezettek 46,9 százaléka), illetve a kivándorlás (a megkérdezettek 44,4 százaléka) fenyegeti. Összehasonlításképpen: a román nacionalizmus megerősödése csupán a megkérdezettek 25,4 százaléka szerint veszélyezteti a romániai magyarság jövőjét. Mivel a válaszolók 83,6 százaléka akkor még abban reménykedett, hogy a választások után továbbra is a Romániai Magyar Demokrata Szövetséget (RMDSZ) magában foglaló parasztpárti–liberális–demokrata koalíció vezeti majd az országot, és ezt végül nem sikerült elérni, a csalódás kétségtelenül a kivándorlási kedv növelésének irányában hatott. Kimondottan bátorítja a kivándorlást az a tény, hogy Romániát még mindig nem vették le az EU vízumkötelezettségi listájáról, és bár a román kormány különböző illetékesei folyamatosan a vízumkérdés megoldásáról nyilatkoznak, a fiatalok más forrásokból erre a kérdésre menetrendszerűen negatív válaszokat kapnak.

A vízumkötelezettség pszichológiai tényezővé növekedését bizonyítja a Közép-európai Közvélemény-kutató Intézet (CEORG) által készített felmérés eredménye, mely szerint Románia sikeres uniós csatlakozása esetén az ország lakosságának emigrációs törekvése nem lenne nagymértékű: a lakosok mindöszsze 17 százaléka keresne nyugaton munkát magának, míg 39 százaléka akkor sem hagyná el az országot, ha számára külföldön munkát ajánlanának fel.

Az RMDSZ vezetői több alkalommal is figyelmeztettek arra, hogy nem az erdélyi munkaerő Magyarországra történő átcsalogatása, esetleg a szórványmagyarság áttelepítése oldhatja meg a kivándorlás problémáját. Megoldást csakis az erdélyi magyarság gazdasági megerősítése jelenthet. Markó Béla RMDSZ-elnök szerint ehhez az szükséges, hogy „a munkát hozzuk az erdélyi magyarsághoz, nem pedig a magyarságot vigyük oda, ahol munkahely van”. A székelyföldi régió bezártságának hátrányaira a szakemberek évek óta figyelmeztetnek. Kolumbán Gábor, a Hargita megyei tanács volt elnöke már évekkel ezelőtt úgy vélekedett: a Székelyföldet nyílt régióként kellene újrafogalmazni, mert a jelenlegi etnikai zártságra alapuló berendezkedés hosszú távon nem vezethet eredményre.

A kilátástalanság, a munkahiány, az életkörülmények rosszabbodása oda vezetett, hogy idén áprilisban egy bukaresti Mina Minovici Intézet kutatóintézet által bemutatott adatokból kiderült: Romániában a Székelyföldön messze a legmagasabb az öngyilkosságok száma, Kovászna megyében 36,9, Hargita megyében pedig 35,2 eset százezer lakosra. Ez pedig az országos 17,4 eset/ százezer lakos átlagnak több mint a duplája. Míg a Kárpátokon túl tavaly 6,2–8,4 esetet jegyeztek fel százezer lakosra, Erdély magyarlakta térségeiben az öngyilkosságok száma általában jóval magasabb az átlagnál – Szatmár megyében 29,1, Maros megyében 28,3, Arad megyében pedig 25,9 jut százezer lakosra.

Horváth István, a kolozsvári Babes–Bolyai Tudományegyetem szociológiai tanszékének tanársegédje szerint a kivándorlási kedv növekedését az erdélyi magyarok körében a szakemberek már 2000 márciusában észlelték. Ez főképp a fiatalabb korosztályoknál mutatott hangsúlyosabb eltérést az 1999 februárjában mért állapotokhoz viszonyítva. Az említett felmérés szerint, míg 1999-ben a 18–34 év közötti erdélyi magyar fiatalok 42,8 százaléka gondolt komolyabban a kivándorlásra, 2000 márciusában ez az arány már 48,3 százalékra növekedett. Ebben az időszakban a kivándorolni óhajtó magyarok aránya a városlakók körében 34,8 százalékról 35,6 százalékra nőtt, a falun lakók között viszont 15,1 százalékról 19,8 százalékra emelkedett. Ez azt bizonyítja, hogy a kitelepülés gondolata a falun élő ifjúságot is egyre jobban foglalkoztatja. Érdekes adat az is, miszerint a kitelepülési kedv főképp a tömbben, illetve a többségi helyzetben élő magyarságnál növekedett hangsúlyosan, nem pedig – ami talán érthetőbb lenne – az abszolút kisebbségben, illetve szórványban élő magyarok soraiban.

A kivándorlási kedv az idősebb korosztályt is utolérte. Nagy szerepet játszik, hogy gyermekeik és unokáik már évek óta nem Erdélyben élnek, de az is, hogy éppen ezekben a hónapokban kapják viszsza évtizedekkel ezelőtt elkobzott házaikat, földjeiket, erdőiket. Az idősebbek korábban éppen anyagi eszközök híján nem mehettek el, most azonban ez is megoldódni látszik. Az ősi jussot, amelynek visszaszerzéséért annyi megpróbáltatást vállaltak, most önként adják el a délről és keletről betelepülőknek.

A gyerekek is mennének

A legsokatmondóbb adatot azonban a végére hagytam. Német Gfk közvélemény-kutatók szerint a Romániában élő 9–17 éves gyermekek 39 százaléka szándékozik kivándorolni, ha majd megnő, és 34 százalékuk úgy véli: az utóbbi években életkörülményei fokozottan romlottak.

A tömeges emigráció veszélye egyre látványosabban fenyegeti Romániát, és az a magyar közösség esetében az átlagosnál hangsúlyosabb. Sokak szeme előtt az erdélyi szászok és a bánsági svábok példája lebeg: a német közösség lélekszáma a korábbi 800 ezer főről 85 ezerre csökkent a kitelepítések, deportálások, illetve a kilencvenes években tetőző kivándorlási hullám következtében. Olyan év is volt a rendszerváltás után, amikor 110 ezer német nemzetiségű személy hagyta el Romániát. Főképp az öregek maradtak Erdélyben. De van frappánsabb példa is – a bánffyhunyadi zsidóké. A világháború előtt 960-an voltak, a haláltáborokból alig kétszázan kerültek vissza. A háború után, a Dél-Erdélyből érkezettekkel együtt, 345 zsidó telepedett itt meg újra, legalábbis ennyien voltak 1947-ben. Ezek 1976-ban egyszerre mentek Izraelbe.

Persze szép számmal vannak olyanok is, akik konokul kitartanak a szülőföldön maradás gondolata mellett. Sokan – például Lepedus István szatmárnémeti ifjúságpasztorációs szakértő – a negatív tendenciákat pozitív üzenetté igyekeznek változtatni, és azt mondják: mindenkinek ott kell élnie, ahol otthonát, boldogságát megtalálja, és ennek a helynek nem muszáj külföldön lennie. Az erdélyi magyarságnak a trendek által valószínűsíthető vesztesége azonban nagyon könynyen pótolhatatlannak bizonyulhat.

Kolozsvár, 2001. november

Statisztikák szerint 2000-ben Romániában 1 605 347 magyar élt. Ezek közül 509 ezren tömbben (ahol a magyarok aránya 90 százaléknál magasabb), 243 ezren többségben (a magyarok aránya 60–90 százalék közötti), 274 ezren egyenlő nemzetiségi aránnyal rendelkező településeken (a magyarok aránya 40–60 százalék közötti), 400 ezren kisebbségben (a magyarok aránya 10–40 százalék közötti) és 178 ezren szórványban (a magyarok aránya 10 százalék alatti). A fenti időpontban a romániai magyarság 53,9%-a városban, 46,1%-a pedig falun élt. E szerint Közép-Erdélyben 286 ezer magyart tartottak nyilván (az erdélyi magyarság 17,8 százalékát). Erdély északi részén 139 ezer (8,7 százalék), a Partiumban 382 ezer (23,1 százalék), a Bánságban 71 ezer (3,5 százalék), Székelyföldön pedig 728 ezer (45,3 százalék) magyart.