Múlt hétvégén a dél-komáromi Jókai Ligetben a Fiatal Komárom Egyesület megrendezte a harmadik Liget Fesztivált. A három napos fesztivál nyitóestéjén a Jókai ligetben felállított színpadon a dél-komáromi jazzbalettesek fellépését nézhették meg az érdeklődők.
A jelenlévők eldobták a mobiltelefonjaikat
Másnap délelőtt a termálfürdőben sportnapot tartottak. A fürdőzőket Dudás Andrea fitness-oktató tartott átmozgató közönségórát, majd előadást tartott az egészséges életmódról és annak megtartásáról. Szalainé Bencsics Andrea pedig Mozgásszabályozás címen tartott előadást, amelyen a jelenlévők a mozgási folyamatokról és azok jótékony hatásairól tudhattak meg részleteket. Diósi Slávik Éva, révkomáromi fitness-oktató Fitt boksz közönségóráján alaposan megmozgatta az egybegyűlteket. A Kangoo Jump Club részvételével az érdeklődők kipróbálhatták, milyen érzés kenguruugrásokkal megerősíteni izmaikat. Nagy várakozás előzte meg a Pécsi Sasok fellépését, amely számos érdeklődőt vonzott. Kicsit csalódtak az emberek, amikor csupán a csapat egyik tagja, Katus Tamás érkezett meg. Ám ez sem akadályozta meg őket abban, hogy a dance-fitness alatt alaposan megizzasszák magukat. Felfrissülésképpen a sportrajongók a hip-hop, a capoiera és egyéb táncbemutatókat csodálhattak meg. Ezután a Czibor Tibor sporttelepen a nőifoci-rajongók találhatták meg szórakozásukat. Este tízkor a színpadon a dél-komáromi Magyarock Dalszínház a Hamlet musicalt adta elő. A Shakespeare mű ilyen típusú interpretálása kiváltotta a nézők csodálatát és szűnni nem akaró vastapssal ünnepelték a szereplőket. Egy másik musical bemutató is szép számú közönséget vonzott. A szintén dél-komáromi Révész Színjátszók ismert musicalekből adtak elő részleteket. Tízkor a tatai Relics rockzenekar csapott a húrok közé. A színpad előtt megjelentek a rockerek és kultúráltan szórakoztak. Nyoma sem volt incidensnek.
Vasárnap a termálfürdőben hagyományosan a második Amatőr Művészeti Fesztiválra került sor. Este hatkor a Czibor Tibor sporttelep futballpályáján a harmadik mobilhajító bajnokságot rendezték meg. A versenyzőknek minél messzebre kellett a mobiltelefonjaikat eldobni. Idén, ahogy tavaly is Hájas Attila lett a győztes. Mobilját 88,4 méterre sikerült eldobnia. Egyesek szerint ez világrekord. Számára Konczer Erik főszervező egy tízezer forintos vásárlási utalványt adott át. A versenyzők átvonultak a ligetbe, a színpadon a Crazy Musical Színpad Mocsáról énekes számokkal szórakoztatta a jelenlévőket. Ezután a csehországi G Point Function lépett a pódiumra. Az est, s az egész rendezvény záróakkordját egy hamisítatlan Blues B.R Others Show adta. A szegedi csapat méltóan megkorononázta a III. Liget Fesztivált. A szervezők igazán kitettek magukért, s néhány időbeli csúszást leszámítva nem volt különösebb fennakadás a produkciók menetében.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.