A győztes búza

Ez év június 8-án történt, az amerikai Coloradóban. Az egyik erdészet alkalmazottja, Terry Barton egyik erdőkerülő útja során indulatában meggyújtotta volt férje levelét, s elhajította. Az elhamvadó papiros Colorado történelmének legnagyobb tűzvészét okozta. S bár a hölgy megpróbálta oltani az elharapózó lángokat, végül mégis 45 000 hektárnyi erdőterület vált a lángok martalékává. A kár meghaladja a 20 millió dollárt, s a bosszús exfeleséget meggondolatlanságáért 15 év börtön várja. Haragját, azt a sorsdöntő pillanatot azóta biztosan ezerszer megbánta már.

Azt hiszem, valamennyien ismerjük azt az érzést, mikor tehetetlenül állunk emberi kapcsolataink tűzvészei előtt, melyeket általában egyetlenegy gyűlöletes szavunkkal lobbantottunk lángra. Mikor meggondolatlanul, csak úgy mellékesen odavetünk egy szót, amiből aztán konfliktus robban ki, s e tüzet eloltani már képtelenek vagyunk. Mikor uralhatatlan haragunk sértések és szemrehányások szócsatáját eredményezi. A kapcsolatokban és a lelkekben keletkezett károk itt sem fejezhetőek ki igazán számokban. Miért felejtjük el minduntalan, hogy minden egyes szavunk szeretteink figyelmének termőtalajára hull, ahol aztán óhatatlanul is szárba szökik, s előbb-utóbb édes vagy mérges gyümölcsöt hoz?

Isten igéje, amint azt az e heti evangélium kimerítően körülírja, édes gyümölcsöt terem. Vajon a mi szavainkat Isten szavai ihlették-e? Ez az alapkérdés, mert hiszen „Minden hiábavaló szóról, amelyet kimondanak az emberek, számot fognak adni az ítélet napján. Mert szavaid alapján mentenek fel, vagy szavaid alapján ítélnek el.” (Mt 12, 36–37)

Az egyik legmérgezőbb, mégis a leggyakrabban elhintett magja beszédünknek a megszólás. Mikor valakinek a háta mögött nem átallok róla kritikus, elítélő megjegyzéseket tenni, csak hogy a szó ne álljon, hogy akik hallják, tudják, mennyire jól informált vagyok... Egyszer egy ilyen csúnya rágalmazást gyónt meg egy asszony Szalézi Szent Ferencnek, s azt kapta tőle elégtétel gyanánt, hogy menjen fel a vártoronyba, s tépjen ott szét egy vánkost. Mikor az asszony visszatért, a szent azt kérte tőle, most pedig szedje össze a tollakat, s rakja vissza mindet a vánkosba. „No de azt már nem lehet” – érvelt a hölgy. „Látja, ahogy nem lehet visszarakni azt a tollat, úgy nem lehet visszavonni az ön pletykáját sem...” Szalézi Ferenc egy lelki leányának írt levelében a rágalmazást háromszoros gyilkosságnak nevezi: az, aki rágalmaz, megöli magát azzal, hogy bűnt követ el. Az, aki hallgatja a rágalmazást, meghal a rágalmazottal való kapcsolatában. Végül magát a rágalmazottat megöli a társadalmi ellehetetlenülés...

A rosszindulatú félretájékoztatás fültől fülig terjedő tüze elolthatatlanná vált. A megszólás és rágalom konkolyával szemben az egészséges isteni szónak kell állnia. „Uram, szabadítsd meg lelkemet a gonosz ajaktól és a csalárd nyelvtől” – mondja a zsoltáríró, s más helyütt így folytatja: „Ragadjon a torkomhoz a nyelvem, ha rólad meg nem emlékezem...” (Zsolt 120, 2; 137, 6) Végül Jézus hozzáteszi: „Ne ítélkezzetek, és titeket sem fognak elítélni! Ne ítéljetek el senkit, és benneteket sem fognak elmarasztalni! Bocsássatok meg, és bocsánatot fogtok nyerni!” (Lk 6, 37) A csúnya beszédek mérgező termése az előítélet és az elítélés. Isten igéjének édes termése a szeretetteljes beszéd, mely mentes minden kétértelmű, gyanút keltő megjegyzéstől, ítélkező kijelentéstől.

Egy lousianai farmer minőségi versenyt nyert nemesített búzájával. Sokak nagy meglepetésére, no meg a konkurencia minden írott és íratlan szabályának ellenére a „győztes” magot bőkezűen osztogatni kezdte szomszédai között. Később ki is fejtette cselekedetének logikáját: birtokainkat nem lehet hermetikusan elzárni egymástól. A magok a széllel terjednek földről földre. Az én érdekem is tehát, hogy szomszédaim birtokán is kitűnő minőségű búza teremjen. Ez megóvhatja az én termésemet is.

Isten – hogy megóvja s gyarapítsa lelki birtokainkat – „abszolút győztes” vetőmagot kínál nekünk, Isten igéjének magját. Példa nélküli a kereslet is iránta: csak a jubileumi 2000. évben 630 millió Bibliát adtak el a földön. Ez a lenyűgöző statisztikai adat, az „isteni magvető” e széleskörű fellendülése azonban az emberi szabadság feltételéhez kötött. Hogy az a mag „az útfélre esik..., köves helyre..., vagy tövisek közé” (Mt 13, 4–7).

A magvető mindig kész. A legminőségibb vetőmag immár kétezer esztendeje bőségesen hull a legkülönfélébb talajokra. Nos, hogy döntesz?A szerző római katolikus pap