Panoráma

A gyerek tudja, ki szereti

Június 1-je a gyermeknap. Jó alkalom arra, hogy szóba hozzuk a szülők és a gyerekek kapcsolatát. Ezt tettük Molnár Andrea szakpszichológussal.
ÚJ SZÓ ONLINE

2018. június 1. 19:53

Molnár Andrea szakpszichológus - Somogyi Tibor felvétele

Ön milyen stílusú nevelést részesít előnyben? Az örökösen dicsérgető amerikait, az erélyes poroszosat vagy a szabálytartó franciát? Ahol a családban például adott a vacsoraidő, nincs bármikor nassolás meg hűtőnyitogatás, a gyerek is csak asztalbontáskor állhat fel, és beszélgetés közben sem vághat más szavába.

Hozzám a jelző nélküli, de rendkedvelő, a szülők és a gyerek viszonyában is a kölcsönös tiszteleten alapuló nevelés áll a legközelebb. Amikor a szülő nem az akarommal, hanem a szeretnémmel éri el, hogy az egész család vasárnap együtt ebédeljen; hogy utána természetes legyen egy kis beszélgetés, egy közös séta vagy más együttes időtöltés. Persze, minderre már kiskortól kell rávezetni a gyerekeket. Arra, hogy fontos a közös vacsora, legalább vasárnaponként ugyanúgy a reggeli meg az ebéd is. Hiszen ha ilyen szülői elvárásokban nőnek föl, ha számukra érték, amit a szülő mond, akkor később is könnyebb megtartani a családi élet bevált rendjét. Még ha előfordul is a serdülőkori lázadás, a csakazértis időszaka.

Megtanítható a gyerek arra, hogy ne vágjon mások szavába?

Vannak gyerekek, akik nehezebben viselik el, hogy nem ők vannak a középpontban. De ennek feloldása szintén megtanítható, mint úgyszólván minden. Ez is csak egy folyamat: hallgass meg engem, utána én meghallgatlak téged, az lesz a te időd.

A gyerekekkel a mai kapkodó világban is lehet őszintén beszélni a hibáikról?

Sőt, igénylik az őszinteséget. A szülői kritikát belátni vagy bocsánatot kérni szintén megtanulnak, ha a családban, a felnőttek között is igazmondást tapasztalnak. Hiszen hiába a szidalmazás, hogy ne hazudozzanak, ha a szülőknél azt látják, ők sem mondanak mindig igazat. Aki nem mutat jó példát, az a gyerekétől se várjon el sok jót.

Manapság milyenek a szülők? Akad közösnek mondható jellemzőjük?

Gyerekeik pszichés gondjait tekintve jóval tájékozottabbak, mint tíz-tizenkét évvel ezelőtt voltak. Rengeteget olvasnak az interneten, de ennek köszönhetően aggódóbbak is, nemegyszer túlzottan. A tanácsadói munka során a szülőkről szintén képet kell alkotni, hiszen a gyerek általában „csak” tünethordozó, a háttérben a család gondjai körvonalazódnak. A gyerek vélt vagy valós problémái bizonyos fokig a szülők egyéni gondjainak és habitusának tükre. Ha pedig azzal a látásmóddal hozzák el gyermeküket a tanácsadóba, hogy itt a gyerkőc, „javítsák” meg, akkor világos, hogy először a szülő problémáit kell megfejteni.

Például?

Ha a gyereket, mondjuk, a teljesítményszorongás nyomasztja, akkor arról is tanácsos tájékozódni, vajon hasonló módon nem feszeng-e a szülő is, mert az élet több területén akar egyszerre megfelelni. Vagy ha azzal a panasszal keresik föl a pszichológust, hogy a gyerek szétszórt figyelmű, képtelen huzamosabb ideig koncentrálni valamire, és közben most is csak megkésve jöttek el a már negyedik pótterminusra – akkor a panaszolt dekoncentráltság gyökerei föltehetőleg a család szerkezetében rejlenek. Mostanában az sem ritkaság, hogy a szülők már előre diagnosztizálják a gyereküket, ráadásul a fölmerült gondok orvoslásának szakmai összefüggéseit is „tudják”.

NÉVJEGY

MOLNÁR ANDREA (Dunaszerdahely, 1981); a dunaszerdahelyi magyar tannyelvű gimnáziumban érettségizett. A pszichológia szakot a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen végezte el 2006-ban. Győrben a Magyar Lelkisegély Alapítványnál művészetterápiát tanult. Jelenleg Budapesten integratív hipnoterapeuta képzésben vesz részt. Szakmai hitvallása, hogy a lelki problémák megoldásának kulcsa az önismeret, a tudatosság és az önmagunkkal szembeni hitelesség.

Eszerint ma bajosabb a szakszerű tanácsadás, mert a szülők olykor „fölkészültebbek”, mint a szakpszichológus?

Hogy a tanácsadó munkája nem egyszerű, annyi bizonyos. A szülő ugyanis még indokolt esetben is nehezen hajlik az önreflexióra, nem szívesen látja be, hogy nemcsak a gyerek magatartásával van gond, hanem az övével lehet. Viszont könnyebben vezethet eredményre, ha megfelelőképpen tudunk együttműködni.

Családi körben, tapasztalatai szerint, a nevelés melyik mozzanatában vétenek a szülők leggyakrabban?

Ha az anya-apa szerep teendőiben a gyerekeik előtt hibáztatják egymást és a következetlenségeikkel. Ha az egyik tilt, a másik megenged. Ilyenkor nincsenek meg a szükséges keretek. Egyfelől szinte semmit, másfelől úgyszólván bármit lehet; az egyre határozatlanabb gyerek pedig maga próbálja megszabni önmaga számára az engedelmesség határait.

Túlterheltek a gyerekek? A becsvágyó szülők már az első elemiben zeneiskolába, uszodába, balettra, angolra és bábszakkörbe is járatják őket.

Részben valóban túlterheltek, hiszen a diszciplinált iskolát sem könnyű megszokniuk. De legalább ekkora gond, hogy a szülőnek sincs ideje a gyerekre, és úgy látom, gyakran oldalvágányra teszik őket. Reggel fél nyolcra elviszik az iskolába, délután ötkor elmennek értük, esetleg csak este hétkor a zeneiskolához, mert egy szülőtárssal megbeszélték, hogy majd az átkalauzolja oda a gyereket. Ez a túlzott hajtás lényegében elhibázott versengés az idővel: nehogy a mi csemeténk, a mi gyerekeink csak később vagy kevesebb szakkörbe járjanak, mint a többiek. Ráadásul nemegyszer csupán azért, mert a mama akart ugyan, de nem lett hegedűművésznő, és a papából sem lett híres focista, így az arany középút meglelése helyett most a gyerekeket tolják a szülői vágyak irányába. Közben betáblázzák a gyerek minden félóráját, ám ha annak az első természetes kudarc vagy elbizonytalanodás fázisában támaszra, biztatásra volna szüksége, arra már nincs idejük, hogy melléálljanak. Hogy azt mondják neki: gyere, elmegyek veled, mert ha tényleg ezt szeretnéd elérni, akkor ki kell tartani, fog ez még jobban is menni.

Egy gyerek gyakran „teszteli” a szülőt?

Igen, mert ebben az információözönnel zsúfolt, korlátlannak látszó szabadságban a határokat keresi. Hogy melyik irányban meddig feszítheti a húrt.

Hát a felnőttek? Figyelnek a gyerekekre, vagy mindössze kijelentik: ez lesz, és kész!

A tanácsadókat értelemszerűen olyanok keresik föl, akiknél problémát jelent a felnőttek és a gyerekek közötti párbeszéd. Általánosságban azonban elmondható, hogy a szülők zöme igyekszik meghallgatni a gyerekeket, noha akadnak, akik alkatilag sem alkalmasak erre. Ilyen esetben a pszichológus kötelessége nyíltan megmondani, hogy a gyereknek semmi baja, csupán szeretné, ha meghallgatnák őt, ha neki is lenne szava a családban. Jó jel, hogy egyre többen folyamodnak tanácsért, mert változást szeretnének elérni a gyerekeikkel való kapcsolattartásban.

Szükségszerűen csorbul a családi harmónia, ha a szülő sűrűn mondja valamire, hogy nem?! Tehát ritkán engedékeny, és a saját nevelési elveit érvényesítve „pórázon” tartja a gyereke(i)t?

Szerintem fontos, hogy meglegyenek a világos határok, az észszerű keretek. Mert például nem mindegy, vajon egy ötödikesnek szárazon megparancsolom-e, hogy este ne tíz után jöjjön haza; vagy elbeszélgetünk-e vele arról, hogy szülőkként nem szeretnénk, ha este tíznél később érne haza. Kisebb korban se csak azt mondjam neki állandóan, hogy ezt meg azt ne csináld, hanem a rendet kedvelő szülő adta kereteken belül kínáljak neki három lehetőséget, és az ő joga választani. Ha örökösen csak letolás, szidás, tiltás létezik, az ellenállást szül. Gyerekként van, aki dührohamot kap, van, aki lázad, van, aki szorongó lesz. Fontos, hogy tudjuk: szülőként mit akarok, mik az elveim, és a választási lehetőségeken belül tudjak kompromisszumokat kötni a gyerekekkel.

A mai családokban a harmónia vagy a konfliktusok a gyakoribbak?

Inkább a légkört látom feszültnek. És azt, hogy a családok elszigetelődnek. Mintha a társadalomban sem lenne meg a szükséges megtartó erő. Mi, felnőttek sem beszélgetünk eleget egymással, a városokban még erősebb az elidegenedés. A bezárkózás, a mindennapok sűrű gondjaival való küszködés a családokban belső feszültségeket gerjeszt. Sokan őrlődnek önmagukban, nehogy kiderüljenek a problémáik.

A gyerekek is ezért agresszívabbak?

Nem csak ezért. Azelőtt például megvoltak a fiús meg a lányos játékok. A fiúk kimentek a szabadba, gyakran versengtek egymással, és egyszerűen levezették a természetes agresszivitást. Manapság a megmaradó szabadidejükben ott ülnek a számítógép előtt, és valami agresszívet játszva a feszültség ott marad bennük.

A szülő mikor veheti észre, mikor tudatosíthatja, hogy agresszort nevel a gyermekéből?

Ha már húsz hónaposan táblagépet ad a kezébe, hadd nyomogassa a gyerek az orvosi rendelő várótermében. Ha hagyja magát manipulálni, ha a gyerek folytonosan hisztizik, és már óvodásként is a felnőttek fejére nő. Ha bármikor bárkivel szemben erőszakos vagy kimondottan agresszív. Ezt megfékezni már sokkal nehezebb, mint megelőzni. Egyszerűen nem szabad hagyni, hogy kikövetelje magának a huszadik legót és a negyvenedik csokit. Intő jel, ha nem akar egyedül elaludni, nem akar oviba menni, nem akar leválni a szülőről, nem hajlandó egyedül játszani és állandó társaságot igényel; ha többnyire csak az történik, amit ő akar. Alapvető szabály, hogy a jól működő családokban nem a szülő alkalmazkodik a gyerekhez, hanem a gyerek az otthon harmóniáját biztosító szülőkhöz.

Miért hiba mindent elnézve, mindent megengedve, elvakultan nevelni a gyerekeket?

Mert akkor a „jó” szülőnek pont az ilyen gyerektől majd sok visszautasításban, sőt, elfordulásban lehet része. Egy szülő ne a gyermekével legyen szerelemben, hanem a párjával, hogy együtt „csak” szerethessék, nevelhessék a gyermeküket, a gyermekeiket. Ahol nem így van, ott a szülőpár között a párkapcsolatból hiányzik valami, aminek egy vagy akár több okát is érdemes megkeresni.

A gyerek tudja, hogy ki szereti?

Egyik találó közmondásunkkal szólva: megérzi azt a gyermek, ki szereti igazán, és ki az, aki csak színleli a szeretetet.

Miklósi Péter

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk

Több ezres leépítés a kassai U.S. Steelben

A filozófia kiszólt hozzám

Köpni-nyelni nem tudunk a Macskák előzetesétől

Remegéseiről is beszélt Merkel a nyári sajtóértekezletén

Földrengés volt Athén környékén

Čaputová: Segítsünk a családoknak, és kerüljük a megosztottságot

Legfrissebb galériák
Olvasta már?