A Google robotautói még soha sem okoztak balesetet

Mountain View |

<p>A Google vezető nélküli, automatikus autói 11 kisebb baleset részesei voltak hat év alatt, ám egyetlen alkalommal sem a robotautók idézték elő az ütközést, és sérülés sem történt soha - közölte Chris Urmson, a projekt vezetője a medium.com portállal.</p>

Hétszer mentek bele más sofőrök Google-autóba, bár csak a robotkocsik oldalát húzták meg. Egy ütközésnél egy másik kocsi egy stoptáblának gurult. "Aki elég időt tölt az utakon, azzal balesetek történnek, akár vezető nélküli, akár hagyományos autóban ül" - foglalta össze Urmson.

 A több mint húsz robotautóból álló Google-flotta hat év alatt több mint 2,7 millió kilométert futott, ebből mintegy 1,6 millió kilométert robotüzemmódban, többnyire országutakon és autópályákon. Nagyjából két éve azonban már Mountain View-ban, a Goolge székhelyének otthont adó kaliforniai városban is közlekednek a robotautók.

A tesztautókban mindig ül egy úgynevezett biztonsági sofőr, aki átveheti az irányítást. A projektvezető beszámolója óta a Consumer Watchdog fogyasztóvédelmi szervezet felszólította a Google-t, hogy tegye közzé a robotautók baleseteiről szóló jelentéseket.

A szervezet szerint "hihetetlen, hogy a cég kormánykerék, fék- és gázpedál nélkül akarja eladni az autóit, így a benne ülőknek semmiféle lehetősége sem marad, hogy vészhelyzetben átvegyék az irányítást". 

Az internetóriás 2010 őszén mutatta be a 2009-től kezdve fejlesztett, vezető nélküli autóit. Azóta több autógyár is elkezdte saját robotjárműprojektjét. Szakértők azzal számolnak, hogy 2020-ra rendszeresen felbukkannak a számítógép irányította kocsik a közúti forgalomban.

Öt másik cég, amely vezető nélküli autókkal kísérletezik Kalifornia útjain, azt közölte az AP-hírügynökséggel, hogy egyetlen balesetük sem volt. Egyedül a Delphi Automotive ismert el egy balesetet, de tagadja, hogy saját hibájából következett be. 

Kaliforniában eddig összesen 48 tesztautó kapott engedélyt a közúti forgalomban való részvételre. Működtetőik szeptember óta kötelesek jelezni a hatóságoknak minden balesetet.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?