A cári hadsereg 160 éve vonult be Magyarországra

A magyar szabadságharc 1849 tavaszán jelentős sikereket ért el, visszafoglalta az ország jelentős részét és bevette Budát, majd április 14-én kimondták a Habsburgok trónfosztását. Ugyanakkor a forradalmi Magyarország egyre jobban elszigetelődött abban az Európában, ahol sorra kihunytak a forradalmak lángjai. I. Ferenc József, a fiatal osztrák császár belátva, hogy katonai téren saját erejéből nem tud döntést kicsikarni, május elején megalázkodva Oroszországtól, "Európa csendőrétől" kért segítséget. I. Miklós cár nem csak azért mutatkozott hajlandónak erre, mert abszolutista elveket vallott és gyűlölte a forradalmakat, hanem mert növelni akarta országa súlyát és fenntartani az európai status quót, mivel háborúra készült a törökökkel.
    A két uralkodó május 21-én, Buda bevételének napján állapodott meg végleg Varsóban az orosz hadsereg intervenciójában. Az osztrák fél néhány tízezer főnyi, osztrák parancsnokság alatt működő segéderőt kért, I. Miklós azonban 200 ezres sereget küldött, amely önmagában eldönthette volna a háborút. Ennél nagyobb orosz haderő addig nem járt külföldön, még a napóleoni háborúk idején sem. Mivel az osztrák hadseregből 160 ezren harcoltak ekkor Magyarországon, a beavatkozás után 370 ezer katona állt szemben a 170 ezres honvédsereggel.
    Az orosz haderő Ivan Fjodorovics Paszkevics herceg, tábornagy vezetése alatt 1849. június 15-én kezdte meg a benyomulást a duklai hágón keresztül, néhány héttel később Erdélyt is elözönlötték az orosz seregek. Paszkevicsnek a cár megtiltotta a tárgyalást, így nem reagált a magyar kormány tárgyalási feltételeire.
    Paszkevics Miskolcon át akart Pest-Buda felé előretörni, az egyeztetett haditerv szerint Haynau egyidejűleg megindított támadással vetette volna vissza a Komáromnál álló magyar fősereget, amelyet az oroszok hátba támadnak. A visszavonuló magyar sereg nyomában haladó orosz főerő június végén bevonult Miskolcra, de mozgását lelassította a kolerajárvány és az élelemhiány. A magyar hadvezetés eközben úgy döntött, nem erőszakol ki csatát a Haynau vezette császáriakkal, hanem minden erőt a Tisza-Maros szögében összpontosít, így egyszere vonta magára az orosz és az osztrák főerőket.
    A visszavonuló Görgey - akit Kossuth javaslatára leváltottak a fővezérségről, de serege élén maradt - manővereivel az intervenciós erők egyharmadát, négyszeres túlerőben lévő ellenséget kötött le, mire azonban Aradra érkezett, augusztus 9-én Temesvárnál a honvédsereg döntő vereséget szenvedett. A magára maradt, reménytelen helyzetbe került Görgey augusztus 13-án Magyarország teljhatalmú vezetőjeként a kisebbik rosszat és a kevésbé megalázót választotta, s Világosnál feltétel nélkül letette a fegyvert. I. Miklós cár a fegyverletétel után megpróbált közbejárni az osztrákoknak kiszolgáltatott honvédtábornokok érdekében, de csak Görgey számára tudott kegyelmet kieszközölni.