A britek harmada másnaposan dolgozik

London. A britek harmada másnaposan jár dolgozni, minden tizedik pedig részeg munka közben is – derült ki egy társadalombiztosítási felmérésből. A kérdezők ezer főtől – 250 szakma alkalmazottaitól – tudakozódtak azok ivási szokásairól.

London. A britek harmada másnaposan jár dolgozni, minden tizedik pedig részeg munka közben is – derült ki egy társadalombiztosítási felmérésből. A kérdezők ezer főtől – 250 szakma alkalmazottaitól – tudakozódtak azok ivási szokásairól. Akik másnaposan vagy ittasan dolgozóknak vallották magukat, azt is felfedték, hogy italozásuk hátrányosan hat teljesítményükre és hangulatukra. 36 százalékuk elmondta, hogy nehezen tud összpontosítani, 42 százalék fáradtságra panaszkodott – egészen az elalvással küszködésig.

A teljes alkalmazotti gárdának a 8 százaléka másnapos munkásságát úgy oldja meg, hogy csak a lehető legkevesebbet munkálkodik, és a lehető leghamarabb hazamegy. Ami a szakmákat illeti, a médiában és a kreatív területeken dolgozók isznak a leginkább: 41 százalékuk dolgozik szesztől többé-kevésbé bódultan is. Ez az országos átlag négyszerese. Az építőiparban sem száz százalékos a józanság – de ez talán nem is meglepő – 24 százalék vallotta be, hogy részegen dolgozik. Az informatikusok világában 15 százalékos a hányad.

A szigetországbeli ivási helyzetet még tovább bonyolítja, hogy több munkaadó egyenesen bátorítja is alkalmazottait a munkaidő utáni közös kocsmázásra, mert az szerintük segíti a csapatépítést és oldottabbá, barátságosabbá teszi az alkalmazottak közötti kapcsolatokat – jegyezte meg a BBC.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?