2004-re készen állunk az újak befogadására

A britek általában nem érzik magukat európainak. A későbbi csatlakozás elsősorban a francia politika következménye, de London azóta is demonstrálja kívülálló szerepét, hiszen az eurózónához sem csatlakozott.

A britek általában nem érzik magukat európainak. A későbbi csatlakozás elsősorban a francia politika következménye, de London azóta is demonstrálja kívülálló szerepét, hiszen az eurózónához sem csatlakozott. Hogyan látja ezt brit állampolgárként?

Nagy-Britannia sziget, s ez nagyban meghatározza rálátását a politikára, például a schengeni egyezményre. De hozzáállásunk az Európai Unióhoz 1997 óta, amikor a munkáspárt került hatalomra, megváltozott. Addig Nagy-Britannia bizonyos területeken, például a szociális kérdésekben, inkább harcolt, mint együttműködött. Ma jobban törekszünk a közös megoldásokra. Ami az eurót illeti, a brit társadalomban erről a témáról hasznos vita folyik. A britek általában eléggé konzervatívak, de ez a vita és a tény, hogy az euró már fizikai valójában is létezik, közelebb hozta a közös pénz gondolatát az állampolgárokhoz. A kérdés nagyban befolyásolja a brit cégek kereskedelmét az EU-tagállamokkal is. A végső döntést az állampolgárok hozzák meg népszavazással.Az utóbbi években az E- fontos célkitűzése lett közelebb hozni az Uniót polgáraihoz, bevonni őket a döntéshozatalba, ezzel is erősítve a működés demokratikus elvét. Mennyire érzi magát brit állampolgárként EU-polgárnak?

Mindig is voltak és talán lesznek is olyanok, akik szerint Nagy-Britanniának nem kellene EU-tagnak lennie. Az egyszerű polgár azonban egyre nyitottabb az Unió nemzetei és kultúrái iránt. Ez nagy részben annak köszönhető, hogy a britek egyre gyakrabban utaznak Európába, és tudatosítják, az EU-tagság gazdasági és politikai szempontból is nagyon fontos Nagy-Britanniának. Arról, hogy mit jelent az E- az egyszerű polgárnak, nemcsak nálunk folyik vita, hanem az olyan kifejezetten integrációpárti országokban is, mint amilyen Németország. Ezek a viták általában szorosan összefüggnek az EU-szervek működésével. Az emberek pozitívan fogadják a brüsszeli reformokat, elsősorban azz, hogy az Európai Bizottság munkája átláthatóbbá vált.Mit jelent az E- önnek mint az Unió polgárának?

Még sokan emlegetik azt a viccet, melyben egy brit Franciaországba indul szabadságra, s otthon azzal búcsúzik: „Európába megyek”. Manapság azonban Európa közelebbnek tűnik, hiszen „csak a csatorna túloldalán van”. Hogy mit jelent Európa a polgárnak? Azt hiszem, országokat, melyekben a szabadságukat tölthetik, melyekkel üzletelhetnek, melyekbe elköltözhetnek. Egyre több brit tanul franciául, németül, spanyolul, és egyre jobban érdeklődnek ezek iránt a kultúrák iránt. Néhány éven belül Szlovákia EU-tag lesz. Sokat hallunk, beszélünk arról, mennyire készültünk fel a tagságra. De mennyire készült fel az E- az új tagok befogadására?

Szerintem 2004 reális dátum a következő bővítésre, és úgy vélem, Szlovákia is az első körben lesz. Úgy gondolom, Szlovákia és a szlovák állampolgárok többsége, valamint a gazdasági szféra is felkészült a tagságra. Ami az E- felkészültségét illeti, szükség lesz néhány változtatásra. Változások várhatók néhány területen, például a szerkezetalakító alapokban vagy a közös mezőgazdasági politikában. Biztos vagyok abban, hogy 2004-re készen állunk az új tagok befogadására. Hogyan látja a szlovák civil szféra szerepét a csatlakozási folyamatban?

Kellemesen meglepődtem, mikor Szlovákiába érkeztem. Fejlett és jól működő harmadik szektort találtam itt, mely a civil szféra teljes spektrumát magába foglalja, csakúgy, mint Nagy-Britanniában. A civil szféra felépítése – a nagyobb és a kisebb vagy helyi szervezetek közötti munkamegosztás – nagyon hasonlít a miénkre. A nonprofit szféra Szlovákiában életképes. Tudatosítom, hogy ennek gyökerei 1998-ban találhatók. Csodálatos az is, hogy olyan sok tehetséges fiatal dolgozik a harmadik szektorban. Negatív, hogy a nonprofit szférát sokan a közigazgatás ellenpólusának látják. Ám a kormány egyre többet dolgozik a harmadik szektor képviselőivel. Mindezt összegezve úgy gondolom, hogy a szlovákiai nonprofit szervezetek megkönnyítik az ország EU-csatlakozását. Fontos ebben a folyamatban a csatlakozásról felvilágosítást, információkat nyújtó szervezetek szerepe. (f-t)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?