Palóc pásztorok, osztják halászok barátja

Ezeket a sorokat csaknem kétszáz éve jegyezte le a jó palócokról Reguly Antal filológus, etnográfus, antropológus, kartográfus és utazó, a finnugor népek kutatásának úttörője. Jó megfigyelő, néhány megállapítása ma is érvényes, nagy kár, hogy nógrádi és gömöri gyűjtése befejezetlen maradt, és az ott készített fotográfiái sem maradtak fenn.  Világhírűvé azonban a finnugor népek között végzett kutatásai tették a zirci származású tudóst, aki 1819. július 11-én látta meg a napvilágot.

A zirci ügyvéd fia

Apja a városban kolostort fenntartó ciszterciták ügyvédje volt, a kutató bevallása szerint gyermekkorában ő szerettette meg vele a történelmet és a nyelvtanulást. Az apa kapcsolatainak köszönhetően a fiú a fehérvári – cisztercita – gimnáziumban kezdte iskoláit, a hatodik osztályt Nagyszombatban végezte el, később Győrben tanult bölcseletet, 1836-tól pedig a pesti egyetemen folytatta tanulmányait. Bár jogot hallgatott, már fiatalon is inkább a néprajz iránt érdeklődött, egyetemista évei alatt számos utazást tett a Felvidéken, melyekről bőséges dokumentáció maradt fenn. Az etnográfia iránti vonzalma aztán arra sarkallta, hogy három év után befejezze pesti tanulmányait. Húszévesen, 1839 júliusában elhagyta Magyarországot, és elindult híres kutatóútjára, amely 8 évig tartott. 

Először Stockholmba utazott, ahol kapcsolatba került az ott élő finn emigránsokkal, ez keltette fel érdeklődését a magyar nyelv eredetének kutatása iránt. Egy finn könyvtáros barátja ösztönzésére hamarosan továbbállt az orosz cár uralma alatt álló Finn Nagyhercegségbe és Helsinkiben telepedett le. A következő években a finnek és a lappok nyelvét, a helyiek népszokásait tanulmányozta, miközben az ottani akadémia levelező tagjai közé fogadta. Barátságot kötött Castrénnal, az egyik leghíresebb finn nyelvésszel, megtanulta a finn és az észt nyelvet, tanulmányozta a szakirodalmat, még Lappföldre is eljutott. 

Hősi énekek lejegyzője

Miután Reguly Antal  megismerkedett a 18. században élt Sajnovics János és Gyarmathi Sámuel munkáival, akik elsőként próbálták bizonyítani – másoktól átvett nyelvi adatokkal – anyanyelvünk finnugor eredetét, elhatározta, hogy az Urálon túlra utazik, hogy bizonyítékokat gyűjtsön ennek igazolására. „Engem közvetlen uti céljaim csak a halászokhoz, t. i. az osztyákokhoz vezérlettek, mint kiknek nyelvét és életét tettem tanulmányaim tárgyává: a steppelakos, a szamojéd, ezek körébe nem tartozott.”  1841-ben Szentpétervárra utazott, ahol előkelő körökből támogatást szerzett a keleti finnugor népekhez tervezett expedíciójára. Az ott töltött két év alatt elsajátította az orosz nyelvet, és mindazon ismereteket, amelyeket korábban az etnográfusok a tajga népeivel kapcsolatban felhalmoztak. A keleti kutatóútra szükséges összeg 1843 októberére gyűlt össze, Reguly ekkor Kazanyba, majd Permbe utazott, december elején pedig átkelt az Urálon túl fekvő Szibériába. A votjákok (udmurtok) és baskírok földjén keresztül jutott el az Urálhoz, amelyen átkelve elért a vogulokhoz. Egy évig maradt ott, megtanulta a nyelvüket, majd az osztjákok körében folytatta gyűjtőmunkáját, és megismerkedett a szórványban élő zürjénekkel (komikkal), nyenyecekkel (szamojédekkel). Hosszabb népköltészeti anyagot jegyzett fel, mint az Iliász és az Odüsszeia együttvéve, és összeállított egy szótárt is. Hat hét alatt éjt nappallá téve tizenhétezer sornyi osztják hősi éneket gyűjtött össze egy helyi énekmondótól, Maxim Nyikilovtól,  ezek között vannak medveénekek, mondák, dalok, néprajzi megfigyelések, földrajzi feljegyzések. Mivel tudott hegedülni, az énekek nagy részét le is kottázta. 

Az Ural-vidék földabrosza

1845-ben a Volga-vidéki mordvinokat, csuvasokat és cseremiszeket tanulmányozta.  „Tanítómesteremet, Baktjárt nem dicsérhetem eléggé, néha reggeltől estig türelmesen ül velem s annyira vonzódik, annyira bizalmas hozzám, hogy vallásuknak és szertartásuknak talán már nincs olyan mozzanata, melyet ne közölt volna velem” – írja a fiatal Reguly, aki rendkívül jó kapcsolatot tudott teremteni adatközlőivel. Egy alkalommal épp ezzel a manysi férfival került viharba és Baktjár elmondta neki, régebben Pelimi istenség meggyógyította őt betegségéből, de ő nem rótta le gyógyulását követően a kötelező áldozatot. Reguly erre vett egy csikót, megkeresték a megfelelő embert, és bemutatták az áldozatot. Baktjár pedig megnyugodott lélekkel folytatta útját, és még nagyobb bizalommal volt Reguly iránt. 

A fiatal tudós egyebek mellett az udmurtok, a baskírok és a manysik szokásait és nyelvét vizsgálta, dokumentációt készített az ottaniak életmódjáról, viseletéről, eredetmondáiról és dalkincséről. Reguly a következő év tavaszán jutott el a szibériai Tobolszk városába, majd a sarkkör környékén élő hantik földjére látogatott, a visszafelé vezető úton – már 1845 őszén pedig a Volga környékén élő csuvasok, cseremiszek és mordvinok között végzett hasonló munkát. Utazásainak jelentőségét bizonyítja, hogy miután 1846 augusztusában visszatért Szentpétervárra, az orosz Akadémia megbízta egy, az expedíció során bejárt területet ábrázoló térkép elkészítésével. „A 180 geogr. mérföldre terjedő északi Uralvidék földabroszát nagy fáradsággal ki is dolgozta. E munkája 1847-ben készült el s olly roppant mű, melly, az orosz tudósok bevallása szerint, nem egyes embernek, hanem egy egész utazó társaságnak is becsületére válnék” – írta róla 1859-ben, halálának első évfordulóján a Vasárnapi Újság.

A nemzet nyelve és lelke

1844–1845-ben tett kalandos gyűjtőútjáról számos, mai szemmel nézve is gyönyörű népviseletet hozott Reguly Antal. Például egy gyöngyös cipőn a minta egyszerű, főleg vonalak kombinációja, a fémrátét viszont a díszítés mellett óvó, védelmező szerepet is betölt, megvédi viselőjét a gonosz, ártó szellemektől.   De minden tárgyi emléknél többre tartotta a népi énekeket, mondákat, amelyek a kis nemzeteket is megtartották őseik nyelvében és kultúrájában.  „A nemzet lesz nyelve, hite és társadalmi szerkezete által, s bár változzék azután a két utóbbi, a nemzet mégis az marad, ha nyelve megmarad. A nyelv tehát a nemzetnek lelke; a nyelv történetei a nemzet lelkének történetei. A nyelv egyszersmind a nemzet hovatartozását, rokonságát, tehát más nemzetek közti helyét mutatja meg csalhatatlanul.” (Reguly Antal: Magyarország ethnographiája) 

A fiatal tudós végül a tervezett időnél jóval korábban tért haza az útjáról, mert Castrén, aki finnként orosz állampolgár volt, úgy vélte, inkább őt illetné meg az orosz tudományos körök támogatása. Elhíresztelte Regulyról, hogy nem kellően felkészült, Helsinkiben is inkább bálokba járt tanulás helyett. A rágalomhadjárat hatására elapadtak a pénzforrások. Regulyi kutatómunkáját nemcsak a tudományos kíváncsiság vezérelte, hanem a hazaszeretet is. Erről így írt szüleinek. „Kedves szülőim. Szép, örömteljes nap volt rám nézve ez a mai nap és én azt nem fejezhetem be méltóbban, mint ha annak utolsó óráit szülőimnek szentelem. Dicső hangok zengettek ma füleimben. Önök alig fogják kitalálni, pedig önöktől hallottam azokat éltemben, önöktől tanultam azokat. Magyarul beszéltem ma, magyarul egész egy fél napig. Két évig kellett e gyönyörűséget nélkülöznöm, hogy ma teljes mértékben értsem és érezzem, mi az az anyanyelv. Még most is zeng szívemben és lelkemben.”

A könyvtár első őre

Közben Reguly Antalt a Magyar Tudományos Akadémia is levelező tagjává választotta, azért, hogy anyagilag is segítse a neves utazót, és egy második expedíció megalapozása céljából albumot adott ki korábbi kutatásairól. Reguly egészségét azonban megviselte a tajgaövezetben töltött két és fél esztendő, állapotát pedig tovább súlyosbította, hogy a hazafelé vezető úton kitérőt tett a volgai népek felé. Ezért az uráli térkép elkészítése után a sziléziai Gräfenergbe (Jeseníky) utazott gyógykezelésre. Itt ismerkedett meg a később politikusként, közíróként ismertté vált Mocsáry Lajossal, aki nógrádi kutatóútja idején a Fülek melletti Kurtányban vendégül látta.

A nagy utazó nyolc év után csak 1847 szeptemberében lépett újra magyar földre, ekkor a Tudományos Akadémia az általa felhalmozott tárgyakból megtartotta Magyarország történetének első néprajzi kiállítását.  Reguly nem sokkal később ismét Berlinbe utazott, távollétében nevezték ki a pesti Egyetemi Könyvtár első őrének. Posztját csak hazatérése után, 1850-ben foglalta el, és belefogott az utazások során összegyűjtött hatalmas mennyiségű anyag rendezésébe. 

Palócok között Nógrádban

1857-ben a palócok földjére utazott, legjelentősebb hazai, nógrádi és gömöri gyűjtőútja 1857. szeptember elseje és október 10-e között valósult meg. Kurtányból, a Mocsáry kúriáról látogatta meg a környékbeli településeket, Persét, Galsát, Kelecsényt, Kovácsit, Terbelédet, Mulyadkát, Rappot, Pilist, Fülekpüspökit. Korának tudományosságát felülmúló komplex gyűjtési módszerrel dolgozott: antropológiai méréseket és leírásokat, valamint fotográfiákat készített, és nyelvjárási, néprajzi, geográfiai, szociográfiai adatokat jegyzett le magyar és német nyelven.  A palócok életét tág összefüggésekben vizsgálta, érdekelte, mit ettek, kivel házasodtak, milyen hagyományokhoz ragaszkodtak és milyen nyelvjárásban beszéltek, hogyan építkeztek és gazdálkodtak.  Sajnos, korai halála miatt ez a gyűjtése is befejezetlen maradt. Fennmaradt kéziratait, palóc jegyzeteit Selmeczi Kovács Attila etnográfus rendezte sajtó alá és jelentette meg Egerben. Ma is érdekes, tanulságos olvasmány  Reguly „palóc naplója”  sokan talán még a nagyszüleik  életmódját is felismerik benne: 

„A leány 14 éves korában már férjhez is ment, de ugy, hogy bizonyos ideig még elválasztva legyen férjétül a hálásban… szülésre az asszony mindig a kis kamrába vonul… a lyukas székre – mellyben a gyereket állni szokták tanítani… a gyerek a mint meg szül teknyőbe meleg vízzel megmosatik és be polyáztatik és dunnikába kötöztetik és azonnal vitetik a keresztelőbe… Két hét múlva van asztán a poszrik, mire a bába az atyafiakat és ösmerősöket hívja meg. Néha 40 ember is van itt … ebéd után danolnak és tánczolnak az ital felett … pénzt hánynak a tálba a fekőnek  (ágyban fekvő kismama B. I.)… a gyereket ringó bötsőbe tartják 2 évig… csak az anya mellyéből tápláltatik 1 sőt két évig szopik. Féléves korában már szokták etetni tejkével, leveskével, kásával. Tíz éves korában már kapálásra és gyüjtésre is használják a gyereket… Nők fonnak, mosnak, főznek, kenderrel foglalkoznak, szénát takarítanak be, kapálnak. Felesége tudta nélkül nem vállalkozik – a nőnél a pénz.”

Rozskenyér és zsupfedél

A palócok táplálékáról azt írja Reguly: „Fő táplálék rozskenyér, és mindenféle ázalék, bab, borsó, lencse, köles kása, árpa kása, krumpli, kukoricza, melyből különféle keletlen süteményt készít… Hussal rendesen nem él, csak mikor disznót öl… sertéshus leg kedvesebb husa a palocznak… szárnyas állatokból csak leginkább lud hust eszik. Csirkét csak eladja. Szalonnát mikor csak módja van eszik, rendesen früstökre és uton… mikor erősen dolgozik, mint aratáskor, akkor jobban táplálja magát. …Pálinkát früstökre és uzsonnára mikor munkán van, otthon nem iszik… bort a korcsmában issza… a szőlőművelés határai a gácsi várhegy, Pincz. Füleken még elfogadható bor van a hegyek védett fekvése következtében. …”

A palóc nyelve Reguly szerint „szelid és lágy, minden nehezebb szót lágyít: Bolgárom – Bógárom, Galsa – Gósa, Sávoly – Sáholy.  Utazásakor még sok faház állt a Palócföldön, egy ilyen lakóépületet figyelt meg Kurtányban: „a ház fala, boronafa (hasított fa egy fa derekában kettő) ez jön zsilipbe ez meg a talpfába van. A boronafát be tapasztják sárral aztán bevakolják, be meszelik a falra jönnek a vízvezető gerendák (moorbank) melyek a zsilipeket öszve tartják, ezekre jönnek a keresztgerendák, melyekre a stablaló deszkák, melyek ismét sárral betapasztatnak (3 ujjnyira)… A keresztgerenda végibe bele vésődnek a szarufák, melyek a födelet képezik és a kakas ülő (fa) által meg erősitetnek. A szarufákat léczel összefoglalják és úgy jön reá a zsup (szalma) vagy cserép tégla vagy zsindel.”

Máig érvényes életmű

A szobában lévő kemencét Persén írta le Reguly: „Vagyon lakó szoba széles 2 1/2, hosszú 4 öl agyaggal ki tapasztva, kemence tűzpad. A kemence eleje köre mialatt van a tűz, felette a kémény 2 1/2 láb magosságra kezdődik fonva és agyaggal kitapasztva, a padláson téglából”. Ugyanitt feljegyzést készített a ház lakóiról is, a palóc nagycsaládról: „Egy hadbul egy házban laknak Szabó János testvér fiaival, továbbá egynek fia is házas, tehát 6 házas pár. Ezeken kívül csak egy figyermek. Egész házbeli had 15 személy, fő gazda János mint a legöregebbik, fő gazdasszony annak felesége, a többi ház cseléd.”

Roppant terjedelmű gyűjteményét feldolgozni már nem tudta Reguly Antal, de így is az etnográfia tudományágának kimagasló képviselője volt. Nem az őshazát kereste, mégis sok mindent talált arról, honnan indultunk, honnan eredünk. Tervekkel tele, váratlanul halt meg egy budai nyaraláson. Mindössze harminckilenc éves volt, de olyan mennyiségű kutatási anyagot hagyott maga után, hogy még most is találhat tennivalót a munkásságával foglalkozó nyelvész, néprajzkutató. 

Vrabec Mária
A szerző a Vasárnap munkatársa